Vettem egy kiló pici pipicici filét és csíkokra szabdaltam (persze azt már otthon). Helyet szorítottak egymásnak a kontaktgrillen, és sós, olívaolajos kis testük lassan pirult ottan. Egészen addig, amíg a grill egyszercsak nem melegített tovább. Ezt a problémát azóta sem elemeztem ki és jártam utána következményeinek, mivel úgy döntöttem, hogy akkor a csibécskék most már jól vannak, és egy nagy deszkára halmoztam az összeset, és bizony csúnyán elbántam velük egy kapitális méretű késsel.
Egy nagy serpenyőben vajon hét gerezd fokhagymát kicsit hmmmm... Aztán provanszi bele, majd a csirkeaprítmány. Kicsit pirulgatott, közben kapott abból a szárított kakukkfűből, amit a születésnapomra kaptam cserépben. (De akkor még nem volt szárított.) Borsot, s tárkonyt is, még hozzá éppen annyit, ami nem nyomta el a többi ízt, de issszonyúan megpörgette a az egész cuccos ízvilágát.
Belenyomattam aztán egy zacskó tejszínt, majd egy háromnegyed citrom levét. A maradék egynegyed citrom egy korsó sötét búzasörbe ment, a búzasör meg... nem nehéz kitalálni, hogy hova ment. Kis sűrűsödés után tettem beléje elég sok fagyasztott bazsalikomot, és kész is volt.
Ezt a bő háromnegyed órás kaját tésztával ettük. Nem lehetett nyelni, mint kacsa a nokedlit, dehát ez szerintem nem meglepő és nem is baj, csak már hozzászoktunk ahhoz, hogy a tésztát mártásokkal esszük. Nem, ez most hús volt körettel, mégha a hús nem is volt egyben, egészben. Akinek nem tetszik, termeljen több nyálat. Vagy csináljon salátát. Na.
