az első végtag a hátsóé

Karalábé rántva. Bonyolult. Felvágtam a karalábét, szépséges vékony szeletekre (hámozás után persze). Bepaníroztam (vágod: liszt, tojás, zsömimorzsi). Kisütöttem olajban, aztán rizzsel, tartárral (majonézzel, én csináltam) hammbekapjuk.

Mondjuk ennél kicsit több idő volt.

leves édességféléből, amely egymásra rétegezett ostyából és mogyorókrémből készül

Hát igen, ez nagy családi kedvenc: nápolyi zöldborsóleves. Lehetséges, hogy ilyen nincs még a blogon? Nemtom. Lusta vagyok utánanézni, tojok rá, satöbbi, most így készült:

A húsos szalonnát most is csemegeszalonnával és füstölt sonkával imitáltam, felvágtam egy szép mennyiséget apróra és a zsírját kiolvasztottam. Igen apróra vágott hagymával folytattam. Majd borsó, sűrített paradicsom, és víz következett. Mindenféle zöldfűszer bátran, két leveskocka, és kész is. Az olasz levesek jó sűrűek, és általában tésztásak. Annyi sűrűjének kell lenni, hogy a leve a tésztával együtt csak éppen ellepje. Sajtot részelni rá bátran, ajánlott.

Jó volt, megettük.

ipari szaftgyártás

Hájájájjáj. Kevés itthoni izébizé vagyon, mi legyen? Szívesen ennék már nokedlis dolgot, hát találtam a mélyhűtőben husit, amire az volt ráírva, hogy az 60dkg sertéshús. Na jóvan, ebből lehet perkelt, de ez igencsak kevés, nyomassuk hozzá a gombánkat amink van. Lesz gombás pörkölt. Igenám, csak kiolvadva a húsról kiderült, hogy nem egybe van, hanem darálva... Hát ez egyre érdekesebb lesz, de azért ne essünk kétségbe. Csináljunk sok szaftot ez a lényeg, aztán majdcsak úszkál benne majd valami.

A sok szafthoz sok hagyma kell. Esetünkben hét igencsak megtermett fej. Jól megpároljuk, ne legyen büdös hagymaíze a pörköltnek, megpirítottuk rajta kicsit a maroknyi husit, majd a kevéske gombát is. Fűszerezés szokásosan: paprika, só, bors. Plusz ebbe most tettem borsikafüvet is. Felvizeztem, lepirítottam, felvizeztem lepirítottam, még ebbe is mertem a tegnap is meghurcolt mártásból kicsit, kis lisztet is belehabartam... Így végül annyi szaftja lett, hogy nagyon sok, de pont elég volt a szilárd hozzávaló, és a fűszerek is, hogy nagyon jó íze legyen. Főztem hozzá nokedlit és ettük két napig folyamatosan. Ezt hívják csodálatos kajaszaporításnak. Még bevetettem volna azt a gyarapítási trükköt, hogy a maradék mirelit zöldséggel és fél kiló rizzsel elkeverve egy rizseshús-szerűséget csinálunk a maradékból, de akkor még pünkösdkor is azt ettük volna. Hát így.

omelette emelet

Ma pediglen frísztájl! Leolvasztottam a mélyhűtőt és szembesültem bele, hogy a szemem majd kisül, hogy mennyi kaja van a mélyhűtőben felhasználatlan. A pénzünk is kevés, hát gyártsunk kaját abból ami itthon van.

Tojás van, töltsük tojásba azt amink van. Például vannak zöldségeink. Legyen két szép serpenyő. Az egyikben vajon dolgozunk, a másikba szalonnából és kevés csípős kolbászból varázsoltuk ki a zsírt. Egyikbe is hagyma, másikba több hagyma, egyikbe sok fokhagyma, másikba kevés fokhagyma. Amikor már jó volt a hagyma, akkor az egyikbe tettem zöldborsót, a másikba meg zöldbabot, kétfélét: zöldet kevesebbet, sárgát többet.

Szépen párolódnak a zöldségek, nosza fűszerezzük meg őket. A babhoz tettem mindent, amit egyébként nem (meg azért olyat is amit szoktam néha). Így került bele paprika, csipetnyi menta, tárkony, kömény és persze só meg bors. Végül nem röstellettem a maradék zakuszkás paradicsommártásból rámerni egy nagy kanállal. Bab kész.

A borsóhoz talán szurokfűt meg rozmaringot próbáltam hozzá, jól megfehérborsoztam, és rengeteg lisztes tejfölt raktam hozzá. Kicsit több volt a liszt mint kellett volna, ezért lángvágóval lehetett csak az omlettbe adagolni, de azért jó lett.

A bab kicsit pikáns volt, de mindenképpen finom. A borsónak volt némi édeskés íze, ami nekem nem igazán tetszett, de az erőteljes borsozás kompenzálta ezt. Jókora omletteket sütöttem, rálapátoltuk, sajtot reszeltünk rá. És hamm.

Kinga kedvében (csak persze ők másképp csinálják)

Sosemnemvan itthon fényképezőgép, úgyhogy csak a hülye szövegeléseimből ismerkedhettek a főztömmel... Bár nem ritkán jobb ha nem látjátok a végeredményt, a köztes fázisokról nem is beszélve... Képzeljétek csak szépnek...!

Ma ugye szombat van, tehát rendhagyó a konyhában tartózkodásom. Töltött káposztát akartam csinálni, mert ez is olyan mindenkiismeri magyar kaja, amit még sosem csináltam. Másrészt meg azért, mert tudtam, hogy Kinga nálunk fog táplálkozni, és úgy hallottam, nem veti meg a jóféle töltött káposztát.

Azt hittem nehezebb lesz. De egy Kispál CD-nyi (Én szeretlek téged) idő alatt megvoltam a lényegi és aktív közreműködést igénylő dolgokkal.

Felvágtam négy fej hagymát, és jól megpároltam. Közben főztem némi rizst. A hagyma negyedét kiemeltem, hozzádobtam egy kiló darálthúst, 2 tojást, sót, borsot, nameg a rizst. A maradék hagymára rápakoltam a kilónyi füstölt oldalast és a savanyú káposztából fél kilót... Aztán rájöttem, hogy nem fog beleférni... Ezért evakuáltam az egész miskulanciát a nagy sonkafőző lábosba... Na az aztán tényleg nagy... Átborítottam hát, majd némi turkálással elértem, hogy a húsok kerüljenek alulra ismét.

Fogtam a nagy leveleket... Na azok aztán szintén tényleg nagyok voltak. Én el nem tudom képzelni, mekkora káposztán voltak azok rajta. Az ereket kihagyva félbevágtam őket, és ügyesen beléjük nyomkodtam a gombócokká formált tölteléket. Alul felhajtottam, két oldalról becsavartam, felül betömködtem. Majd ízlésesen belehelyeztem a lábosba

Tök gyorsan kész lettem ezzel is. Akkor befedtem a maradék káposztával, paprikát szórtam a tetejére és 2,5 óráig rotyogtattam.

Kész lett, kicsit sós lett, de azért jó lett. Kingának is ízlett, habár náluk otthon nem ilyen a rakott káposzta. Hát ez van. Ahány ház, annyi szokás. ...Ja igen. Elég is volt. Még jövő hét kedden is ezt ettük.

keleti titkok

Valamikor ilyenkor csináltam édes-savanyú csirkét (pulykát) pirított tésztával. A részletek egy számítógépes malőr miatt elvesztek, azt meg, hogy hogyan kell csinálni szakácskönyvben is elolvashatjátok. Hogy én mit össze tudok bénázni, azt majd legközelebb... Vagy vezessétek le az eddigiekből!

töketlenkedés

Ezt igazából már tegnap csináltam (csirkezabálás után közvetlenül), de mégiscsak ma ettük.

Feltettem egy jó adag hagymát párolódni, meg a Let it bet hallgatni. Fene nagy kedvem kerekedett, a partvissal rokiztam, közben iszogattam, a hagyma meg szép lassan párolódott.

Már majdnem jó volt, vagy talán addigra már túl is volt a "jó"-n a hagyma, mikor jött egy váratlan telefonhívás (Kingától, hogy mégis tudnánk találkozni, ha már nem szerveztem volna rá) amitől nem lettem vidám. Attól meg pláne nem, hogy közben a hagyma odapirult a lábos aljára.

Dühömben ahelyett, hogy megmentettem volna a tetejét, fölvakartam az egészet. ...Utána persze vakarhattam a fejem is, hogy most mi lesz, de végül úgy döntöttem, hogy pirítotthagymás tökfőzeléket eszünk. ...Megpaprikáztam, tököt bele, sót, borsot, kaprot aztán hadd rotyogjon. A hasraütős lisztmennyiségű habarás pont jól sikerült, és nemcsak az állaga, de végül az íze is elég jó lett. Éljen!

születésnaposcsibe

Május 11 nagy ünnep! Már csak egy hónap van a névnapomig! ...Na jó, nem csak ezért, hanem mert 48 éve született ezen a napon az énengemet 24 évvel később nemző Apám. Nem is akartam, holmi vajas pirítóssal kiszúrni a szemét, szereztem hát 3 csirkemellet. (Az ugyanis úgy tudom, nem kell a vajas pirítóshoz...)

De előbb a töltelékkel foglalkoztam Jeszenyin versei közben (Kaláka). Két igen ronda és kicsi, (de annál olcsóbb!) póréhagymát felvagdicsoltam és vajon alaposan megpároltam? Igenbizony méghozzá vajon. Ráhajigáltam a tegnapról megmaradt gombát, rozmaring, kakukkfű és szép adag friss (na jó már nem annyira friss) petrezselyem.
Aztán elkövettem az első bakit: hozzátettem iziben a juhtúrót. Jobb lett volna várni amíg kihűl, mert így a juhtúró állaga a töltelék jellegtől messzebbre került, kicsit szét is vált két fázisra. Kevés tejföllel próbáltam javítani a helyzeten, kevés sikerrel.

Nekiláttam a csirkéknek. Kifiléztem és elkezdtem nyiszálni, klopfolni. Az eredeti elképzelés az volt, hogy kirántom őket megtöltve, de aztán az idő is szorított, meg a csirkét sem sikerült úgy vágni, hogy megtöltve elég stabilis legyen a panírozási bátorságom megtartásához. (Kérem, hogy a töltött rántott húsok vágási technológiájában jártas olvasók kommentezzenek bátran.)

Ezért inkább egy sütőtálba préseltem őket, és némi olívaolajjal, majd később sütés közben borral nyakonöntve a sütőben megsütöttem (vagy inkább pároltam, annyi levet eresztett). A levét ami maradt, később besűrítettem. Bár senki sem evett hozzá, de legalább lehetett másnap kenyérre kenni.

Köretnek majonézes krumpli készült (de még mennyire finom!) Főtt krumpli, rengeteg citromlében szelídített lilahagymával, meg még egy adag jó sós, borsos majonéz együtt csodákra képes.

Kaptam ezért a produkcióért dicséretet. Többet is. Merthogy jó volt.

Pálesz... ja nem palesz

...vagyis mindkettő, sőt mindhárom, a mindkét napon, bár a pia híján ma csak másfél, de álljon itt a negyedik fél is, ami konkrétabban a fasírt második fele. (Na ezt bogozzátok ki!)

Ma is este álltam neki a főzőcskézésnek. Részben azért, mert reggel a sok remek teflonos edény birtoklásának másik átkát élveztem: nincs rákényszerítve senki a mosogatásra, hiszen: Van mááááásiiiik! Egy ideig. De aztán aki megynyeri az összegyűlt összeset, hát az cumizik. Ezt a cumit szopogattam hát reggel, aztán leléptem.

Este hazajöttem, és felkészültem a palacsintakészítésre. Azt tudni kell, hogy én és a palacsinta nem vagyunk jó barátságban. Bátorságot kellett tehát gyűjtenem egy kupica mézes pálinkából. Szólt a Föld, kaland, ilyesmi... Közben a rétesliszt elfolyósodott három tojástól, meg valamivel kevesebb mint egy liter tejtől. (...Meg is sóztam.) Kicsit még hígítottam a szódával, aztán elkezdtem csomómentesre dolgozni. Megint elgondolkodtam azon, vajon miért nem lehet a folyós részekbe lassan, fokozatosan belekeverni a lisztet, (sokan így csinálják, karizom-tehermentesítési célzattal) de hagyománytisztelő vagyok egyrészt, másrészt meg arra gondoltam, valószínűleg így könnyebb, levegősebb lesz a tészta, amit a sűrűbb állapotában hozzávert levegő biztosít. Vagy nem.

...De ebben a meggyőződésben küzdöttem jó darabig a csomókkal, s amikor már a tésztából majdnem eltűntek, s a karomra meg nőtt egy hatalmas, kőkemény, akkor eszembe jutott, hogy mintha a habverő a segítségemre lett volna már egy hasonló helyzetben... És most is valóban... S pont eltűntek a csomók, mielőtt a habverő széthullott volna a kezemben a szikszalagos újraösszeszerelés mentén...

Felhígítottam, félretettem pihenni.

Ekkor megkezdtem a fasírozott készítést, közben kimasírozott a maradék fél üveg vörösbor a hűtőből. Nem volt éppen a helyzet magaslatán (csak a Kunsági homokbuckák magasságáig jutott), ezért aztán (szégyen és gyalázat!!!) macifröccsként fogyasztottam el.
A zenében is most már a könnyebben emészthető hangzásokra vágytam, átnyergeltem a KFTre. (Ég és Föld, majd később Bál az Operában.)

Összetépkedtem 5 zsömlét, kis tejjel meglocsoltam, annyival, amennyit még totál magába szívott. Utána apróra vágtam 3 kis fej hagymát, s amíg puhultak, felaprítottam fél kiló gombát. (Igen! Ebbe a fasírtba igenis került gomba is.) Majd a hagymán elkezdtem pirítani.

Közben a zsömlékre ráütöttem 3 tojást, 1 kiló darált disznajt, borsikafüvet, sót, borsot, hét fej szétnyomott fokhagymát és persze paprikát (kevés erőset is). A gomba is veszített a víztartalmából jelentősségteljesen, hozzáborítottam, és jól belemásztam két készzel. Cupp, cupp...
Szemérmesen szanaszéjjel trutymákoltam, szütymörgettem. Letapicskoltam, aztán beraktam a hűtőbe.

Elkezdtem kisütni a palacsintákat. ...Na hát az a csúnya baleset! Először egy sütővel. Amikor már az hittem, kezdek belejönni, akkor kettővel. ...Nőtt, nőtt a szakadt palacsinták halma, és persze az adrenalinszintem is. Aztán szépen lassan, tényleg elkezdett menni... Persze akkor már rögtön el kellett kezdenem hajigálni... (Ja közben beüzemeltem a harmadik palacsintasütőt is.) Miután két tökéletesnek induló palacsintát cafattá hajítottam, nem próbálkoztam többet a dobálózással...
A kupac tetejére már egészen csinos palacsinták készültek (meg lettek dicsérve) ha a sikerélményem nem is akart nagyon megérkezni. Sőt a legvégén egy majdnem szétszakadós, kipakolós helyzetet egy teljesen reflexes és frappáns feldobómozdulattal oldottam meg. Na.

Én amúgy (lekvár híján) fokhagymás, illetve porcukros tejföllel fogyasztottam... A fokhagymásra sajt is mehet. Hát így.


...Másnap Bran Tír na Nógjára kávéivászat közben kanállal kiszaggattam, zsemlemorzsába forgattam és kisütöttem a fasírtokat, mialatt rizibizit főztem. (Elfelejtettem megsózni, de még időben korrigáltam.) Úgy elkapkodták, hogy nekem már csak éppenhogy jutott.

uborka van?

Ma főleg maradék volt (csirke, marha, borsóleves és még ki tudja mi). De hiába volt sok féle dolog, mennyiségileg nem bizonyult elégnek. Ezért délután hazaesvén egy kis (naná, hogy) tésztát. (Kicsit már szégyelltem magam, hogy mindig tészta van, ha gyorsan van, dehát kifejezetten bátorítanak itthon erre a fantáziátlanságra.)

Benyomtam a Turisták bárholt (és miközben ismét megállapítottam, hogy ezt nem lehet megunni, kinőni belőle, satöbbi, sőt!) közben kiadós fröccsözésbe keveredtem. Fene jó kedvem kerekedett (régen főztem már ilyen OH-csoportostul), sajnáltam is, hogy alig több mint fél óra alatt végeztem.

Az olajra rádobtam a kicsit vastagabbra (~1mm) gyalult uborkát (először nem mind a kettőt, de aztán később meggondoltam magam - így lett az uborka színesebb puhulásügyileg), a szétnyomott fokhagymát, a kevés provanszit, a csilit... hagytam párolódni, pirulni.

Aztán beleborítottam a megfőtt kagylótésztát, összeforgattam, bele jó sok bazsalikom, és már kész is.

Nem olyan jó, mint brokkolival, de talán jobb mint paprikával. Sajtot reszelni rá bátran, aztán befalni tessék!

elmaradtam de mindent pótlok

Nakérem... Majdnem meghalt a blog, de csak majdnem. És mostan föltámad hamvaiból! Elegen sérelmezték a frissítés elmaradozását, hogy az elmúlt hetekben elővegyem mindazt a kézzel írott papírt, melyre buszon, metrón, gyimesi hegyek között feljegyeztem főzéseim történetét. Csaknem minden alkotáshoz volt forrás a régi iratokban.

Közben kitört a nyári szünet és kevesebbet főzök, így volt alkalmam utolérni magam. Tizenhét konyhai sztori várja, hogy kiszabadulhasson az internetes nyilvánosság elé. Ezeket azonban szépen sorjában engedem ki (mindig emögé a bejegyzés mögé) nehogy maradandó károsodást okozzon az érdeklődők szépérzékében.

Hát tessék szorgosan látogatni, régi-régi, s egyre újabb ételkészítési katasztrófák itt a konyhaiveszélyzónán!

(július 5.)