kiHALás előtt

Volt még maradék a hétvégéről bőven, de nem elég. Nameg ki tudja mi lesz holnap, megcsinálhatjuk ma a holnapi kaját (aztán megtudtam, mi lett holnap... egész héten alkalmatlan voltam a főzésre...)
Nem spiláztam túl a kérdést. Beraktam a Villon balladákat a Kalákától, és mire lejárt a lemez kész is voltam. Nade mivel is...
Megpucoltam és kínosan apróra vágtam néhány kisebb fej hagymát, szépen üvegesre pirítottam. Ja igen... A hagymapucolás, most új és meg izgalmasabb, mert a nem lehet ám a szottyadt külső levelet megfogni, ami könnyen lejön, hanem le kell vakarászni a kemény, barna színű külső héját és külön gyűjteni. (Közeleg a húsvét, tojásfestés, satöbbi...)
Kibontottam mindenféle halkonzerveket: kettő szardíniát, kettő tonhalat, meg egy füstölt sprotnit, szépen leöntöttem a levüket, majd most jött az igényességi lépés (mely a főzési idő felét kitette). A szardíniákból és a sprotnikból elkezdtem kibányászni a gerincüket. Mikor már fülig halpépes voltam, akkor kezdtem elgondolkodni, hogy van-e ennek értelme, de akkor már csakazértis végigcsináltam... és azt kell, hogy mondjam, hogy megérte... Szerintem nem nagyon zavaró, ha egy két csigolya néha szétpattan az ember foga alatt, de megéri az a luxus, amikor nem.
Zöldfűszerek, só, bors bele bátran. Elővettem egy kapitális üveg paradicsomot, Elkezdtem beleadagolni, aztán egyszerélünk alapon beleraktam az egészet.

Még szerdán is ezt ettük... (sajttal)

De akkor még akkor is verekedtünk érte kicsit... (szóval úgy tűnik nem volt rossz...)

...hánytam már szebbet

Vajh, hol vannak már a múlt ködébe vésző konyhaköltészeteim, az őszi, lángoló lekelesedésem fergeteges, gyümölcsöző alkotómunkái. A nagyszerű lakomák... Ma tovább rontottam a héten már amúgy is mélyrepülésbe kezdő népszerűségi indexem. Na mindegy, én nem veszem a lelkemre. Akinek nem tetszik, iratkozzon be a menzára, vagy főzessen otthon anyjával! Na.
Szétkaptam egy közepes fej karfiolt apró negyedrózsáira, és felraktam főni. Ezután fél hektogramm (jó kis mértékegység mi?) vajra rákanalaztam ugyanennyi lisztet. Habzikmár, ráöntöttem hát a forró tejet apránként. Miközben próbáltam a csomókat eldolgozni, rájöttem, hogy vajon miért mondják, hogy a besamelt habverővel kell készíteni. A válasz megrázó és egetrengető. A megvilágosodás percei a következők: Nagyon körültekintően és pont a kellő fokozatossággal nyomattam bele a tejet, a krémes, jól kikeverhető állag fenntartása érdekében, közben a fakanállal veszettül kavircoltam körbe-körbe az edényben... És majdnem az összes csomó eltűnt. De csak majdnem. Egy gyors mozdulattal ekkor előkaptam a habverőt, és két keveréssel töksima lett az egész. Óriási mi?

Kész van hát a besamel, beleraktam még egyetsmást. Harminc deka U2ρ-t (...azaz juhtúrót... tudom, gagyi poén) némi fetasajtot, ami tegnapról maradt, meg trappistát is. Megfűszereztem némi ilyenolyan zöldfűszerrel, sóval, borssal. A sajt kicsit nehezen olvadt szét benne, aggódtam az állag miatt, ezért sajnálatos módon beleraktam még tejet. Ennek köszönhetően az így keletkezett (és most már bevallhatom: melegszendvicskrémnek szánt) takony a sütésfőzési hőmérsékleten egyértelműen az olvadási tartománya fölött volt. Jó híg lett: éljen! De legalább kész.

Csináltam még burgonyakrémlevest. Hagymát pároltam vajon, a korábban megfőzött kis krumplidarabkákat ráküldtem, szétnyomkodtam rajta. Főztem még kis tejben, kis vízben, próbáltam teljesen szétpasszírozni a krumplikat, de azok csak nem hagyták magukat. Node sebaj, megfűszereztem kis kakukkfűvel, provanszival, némi borssal, sóval. Megvártam míg kicsit kihűl, és akkor besűrítettem másfél deci tejszínben elkevert három tojássárgával.

Végülis... Nem hagytam ki belőle sok mindent, csak a póréhagymát, a tyúkhúslevest, a petrezselymet, mindenféle nem bele való fűszerekkel szemeteltem tele, és a krumplit sem sikerült szétnyomni. Továbbá zsemlekockákat sem pirítottam hozzá. Sima pirítóskenyérrel ettük. Nyam.

A melegszenvicskrémet meg rákentem kapitális nagy kenyérszeletekre ("minél kevesebb széle, annál kevésbé folyik le" alapon) és beraktam a sütőbe. A teteje most is olyan szépen megpirult mint mindig. Semennyire. (A fényképen kicsit csaltam...)




...Epilógus...
Vasárnap a maradék melegszendvicskrémet és a harmadannyi gombapaprikást egymás mellé helyeztem néhány csukott pizzába. Akárki akármit mond, az eredmény fergeteges, hála a bajnok kelt tésztámnak. A két cucc is együtt kihozta egymásból a legjobbat. ...Méghogy nem lehet a szarból várat építeni.

nem bírtam már a kedvencem nélkül

Aki esetleg nem tudta volna: én a gombapörkölt koronázatlan királya vagyok. Csak miheztartás végett mondom. Az uralkodói hatalmam azonban mostanában nem gyakoroltam, hiszen hosszú utazásokat teszek az eddig ismeretlen receptek birodalmaiban. Ma azonban hazahúzott a szívem és megpróbáltam felvenni a kormányzás elhagyott fonalát. Megadtam a módját minden szempontból, szántam rá időt, fáradságot is. Robotgépek kizárva, időmegtakarítási slendriánság naná hogy nincs.
Kilenc közepes fej hagymát vágtam szanaszéjjel. Aki még nem látott nagy kupac felszeletelt hagymát, az szóljon, felrakom a képet. Vágtam egy nagy halom füstölt szalonnát, kiolvadt belőlük a nagy teflonba fél ujjnyi zsír, és megkezdődött a hagymák lassú párolódása. Nem akartam gyomorfelfújós féligpárolt hagymapörköltöt enni... De volt a hagymáknak ideje mindenre, ugyanis meg kellett mosnom és felvágnom két kiló gombát, a végén már tényleg rákapcsoltam, de ez így is majdnem háromnegyed óra volt. Az viszont világossá vált, hogy ez nem fog beleférni a teflonba, ezért áttelepítettem az egészet a nagy acéllábosba. Kételkedtem benne, hogy ennyi gombát még a héten zsírjára tudok pirítani, úgyhogy most alaposan megpaprikáztam, rádobtam a gombát... Azaz rádobtam volna, de még ebbe sem fért bele egyszerre, csak mikor az első kétharmada kicsit már összeesett.
Amikor a gombák szépen összeszottyadtak, visszatelepítettem a teflonba a kisebb leégési valószínűség, ugyanakkor nagyobb pirítási és párologtatási felület létrehozatala végett. Láttam, hogy túlságosan kicentiztem a dolgot: így meg a tejföl nem fog beleférni, de már késő volt visszakozni...
Rotyogott, rotyogott. A falon és a pulton egyre jobban látszott, hogy mi készül itt. Hogy mi? Hát bizony csodálatos és elkerülhetetlen takarítási kényszerhelyzet létrejötte van fennforgásban. Hát ez van.
Közben kíméletlen alapossággal megborsoztam, továbbá - ne legyünk már unalmasak - raktam bele leheletnyi provanszit, kakukkfüvet, borsikafüvet. Csak úgy éppenhogy. ...És persze megsóztam. A körülményeimre való tekintettel, kidülledt halántéki erekkel koncentráltam, hogy ne sózzam el. Ha a nők beleszólnak a birodalom ügyeibe, abból semmi jó nem származik.
Végül számlálatlanul hosszú idő alatt a gomba csak elfőtte a levét, addigra a karom leszáradt annyit kevergettem, nehogy odakapjon a paprika... és akkor kezdődhetett a szakaszos párlás igényesen végrehajtott művelete. Amikor késznek ítéltem, beleborítottam fél liter tejfölt (végül mégis belefért) összeforraltam, azt jóság van. A pörkölt paprikássá nemesedett
Jött a nokedli manifesztációja. Az elmúlt év legnagyobb reformjának neveztem ki (uralkodói jogkörömnél fogva) a nokedlikészítési gyakorlatomban bekövetkezett változást. (Tisztelet és megbecsülés a ötlet mellett kardoskodó tanácsosnak!) A nokedlitésztát csak akkor rakom össze, mikor már felforr a víz és amint összeáll (nem baj, ha nem sima) már küldöm is át a szaggatón. Elég kis nokedliszaggatónk van és a lábos is több fordulós megoldást tesz csak lehetővé. Mégis a víz felforrása utántól számítva húsz perc volt szűk másfél kiló lisztből készült nokedli előállítása. Királyság!

A végeredmény lepattant a maximalizmusomról. (Talán a hagyma volt egy hangyányit sok) Felháborító módon ugyanis nem fetrengtem földöntúli önkívületben az ebéd utáni órákban, csak egyszerűen nagyon finom volt. Le kell, hogy mondjak, nincs mese.
Bálint továbbra sem szereti a nokedlit, Anna meg a gombapaprikást... Trónfosztás!

fogmosással egybekötött böjtösámde hatkiló babkaja

Vakarom már mostanság a fejem eleget, hogy hogyan tegyek eleget a húsmentesség követelményének. Elsőre nem tűnt nagy ügynek, de mégis... Le vagyok korlátozva, és ezért a szellemem nem szárnyalhat szabadon a konyhai ötletek és megvalósulási helyszínek sokdimenziós absztrakt hiperterében.
Mára vettem ámdeviszontugyanakkor két kiló babot. Zöldet. Megsóztam egy lábos vizet és megfőztem benne nagyjából a babokat. Közben paradicsommártást állítottam összefelé. Felvágtam némi (asszem öt kisebbközepes) hagymát, fokhagymát, megpároltam. Belement egy jó adag sűrített paradicsom.

Akkor felvágtam olajbogyókat.

Annyira jó, hogy már korán reggel besüt a nap! (Mint az a képen is látható.) Azért más hangulatú dolog így főzni...

Mélyhűtőből elő a bazsalikom, a menta. Elmorzsoltam még mielőtt kiolvadt volna, só, bors, készen is vagyunk.

Leraktam sütőtálba a bab felét, rá a szósz, majd nyolc darab felszeletelt főtt tojás. Megint bab, megint szósz... Végül elkezdtem rámorzsolni feta sajtot. Miután nyakig összekentem magam ezzel a krémes állagú fetasajttal, készen is voltam. Már csak le kellett ennem magamról kiflivel a kenőcsös sajtréteget, és a kaját összemelegítettem a sütőben.

...Nos először is értékeljünk mindent a maga helyén. Ahhoz képest, hogy se szénhidrát, se hús nincsen benne... Na. Ahhoz képest jó ez.
Viszont mentatúladagolás miatt, ha nagyobb mentalevéldarabok kerültek a villára, kicsit fogkrémélménye volt az embernek. Sótlan is volt, de ez mindig a kisebbik baj. Feta sajttal sóztuk meg, ami kifejezetten jó tett a végeredmény összhatásának. ...Érdemes kipróbálni.

moslékgyártás

A mai napon moslékgyártás volt. A maradékokat akartam feldolgozni ugyanis. Ezzel azonban a felsőbb hatalmi erők nem voltak tisztában, és a hétvégéről megmaradt pizzaszósz közben már némi hőelvonás miatti jelentős entrópiacsökkenésen esett át. Az így létrejövő kristályos szerkezete alkalmatlanná tette a főzés közbeni kémiai folyamatok lejátszódására, ezért alacsony hullámhosszú fotonok besugárzásával akartam segíteni a helyzeten.

Kivettem a fagylaltosdobozból, és beleejtettem egy melegítésre alkalmas tálba, amely ettől rögtön el is vesztette alkalmasságát. Megszűnt ugyanis a kontinuitás a két fele közt. Nem a mártás vette fel az edény alakját, hanem fordítva. De csak kábé.
Node sebaj, van máááásik. Beindult a Tara: Boys in the Lane. Aztán közben hagymát pároltam, és nagylyukúnlereszelt módosult gyökereket pirítottam rajtuk. A reszelésnél megint mindenféle dilemmába kerültem, hogy kézzel, vagy géppel. Természetesen két szék között a pad alá estem, a lehető legtöbb pluszmunkával. Darabolás, eszköztakarítás.

Elővettem a másik moslékhozzávalót... Eredetileg nem akartam gombát tenni a mártásba, mert hát mostanában csomót ettünk, és csomót fogunk is enni, de aztán látom, hogy megmaradt tegnapról egy csomó abból a tejszínes sajtos gombatakonyból, amivel ízesítettük a rántott csibéinket. Annak a tejszínnek már tegnap is volt némi stichje, hát gondoltam, jó lesz minél előbb elkeverni valami kajával, mert különben menthetetlenül a kagylóban végzi.

Beleraktam ezt is, hozzádöntöttem a pizzaszószt. Háromnegyed óra alatt eljutottam idáig. Már csak párolás (nem sikerült elzárnom, de az edény megint megmentett), meg tésztafőzés, sajtreszelés, megzabálás. Aki nagyon kemény volt, a maradék krumplival ette. Moslék a köbön.

krumpli. meg gomba.

Megfőztem a krumplikat. Közben meg megpirítottam a gombákat és rájukütöttem 4 tojást. Azon gondolkozta, hogy ez tisztára olyan lesz, mint nem olyan régen a gombás rakott krumplim. Ettől kicsit elvesztettem a kedvem, de nemannyira. Meg aztán nem is lett olyan.

A krumplikat kivájtam, beleraktam gombát, aztán ez elvesztette a jelentősségét, mert a maradék gomba, meg a krumplihulladék belepte az egészet. Kivajazott, kizsömimorzsázott tálban. Ottan. Mindez jó sokáig tartott, mindenféle CDket hallgattam hát. Nyakonöntöttem egy liter tejes-vajas paprikás tejföllel.

És jó sokáig sütöttem a sütőben. Sajttal szórva ettük. Érdekes meg kábé annyira volt, mint ez a bejegyzés.

csili-vili kaja

A mai menü csilis bab jellegű húsmentes készítmény. A misztikus számok jegyében választottam a hozzávalók mennyiségét csak figyuljatok. Először felvágtam egy nagy kupac szalonnát. (Na ebben nincsen semmi misztikus.) Aztán meg megpuceráltam és szétszabdaltam hét kis fej hagymát. (Kezdődik.) Hasonlóan elbántam hét gerezd fokhagymával. Azokat a szalonna zsírján jóalaposan megpároltam.
Megcsiliztem bátran még párolódás közben, majd a végén lehúztam a tűzről és belékanalaztam egy adag paprikát. Összekevervén s a tűzre visszahelyezvén hét darab levéről leválasztott babot (5) és kukoricát (2) borítottam bele.




Elővettem a sűrített paradicsomot. Misztikusan hatalmas üveg volt, úgyhogy csak a felét tettem bele. Só, bors, oregano. Vízzel szaftosra higítva, majd összeforralva el is készült egy órával rajtolás után.


Gondoltam hetvenszer hétszer jóllakunk belőle, de tévedtem.

Legfeljebb másfélszer.

keleti katyvasz

Ma kellő ízléstelenséggel kutyultam össze az indiai és a kínai elkészítési módokat és ízeket egy nagy halom zöldség ehetővé történő feldolgozása során. Ja igen. Apropó zöldség. Most egy jó darabig nem fogtok húst látni itt a Konyhai Veszélyzónán, ugyanis azt az utasítást kaptam, hogy hétköznap mostan mellőzzük ennek fogyasztását egészen húsvétig.
Szóval beraktam a Hair zenéjét. Csak utána jöttem rá, hogy van némi pikantéria a zene és az új hajviseletem viszonyában. Feldaraboltam egy nagy halom zöldséget: répa, gyökér, zeller, gomba. (Mindig csak a végére jövök rá, hogy hogyan érdemes ezeket a csíkokat kiszabni belőlük.) Két fej hagymát nagy kockákra vágtam. Megpirítottam olívaolajon, közben melléhajigáltam az apróra vágott fokhagymát és gyömbért, majd a végén igen bátor mennyiségben a mozsárban összetört mustármagot, koriandert és köményt, továbbá egy kevés csilit is. Amikor jól följöttek a szagok, rászabadítottam a zöldségeket a témára, kicsit sóztam, jól megborsoztam színesborssal, megcurryztem izomból. És kicsit még hagytam a dolgot kialakulni. Mikor még viszonylag rághatóak voltak, nyakon öntöttem az egészet szójaszósszal, kevés cukros leveslével, meg fehérborral és rövid párolás után keményítővel, taknyosítottam a végeredményt.

Főztem rizst, illetve felvertem négy tojást. Kevésnek tűnt, ezért kettő hűtőbeli őrizetben tartott, habszeletségre ítélt tojásfehérjének amnesztiát adtam, és ezek is a többiekkel együtt omlettként kezdhettek új életet. Az omlettet végül nem kevertem össze a rizzsel, opcionális mennyiségben lehetett adagolni.
Megettük. Kicsit csípős (de azt lehet szeretni), kicsit sótlan (de azt egyszerű kezelni) és azért jó volt.

olasz tarhonya

Ma reggel összedobtam egy kis tarhonyát. Ugye ez már felmerült múlt héten, csak most egész más környezetben került megvalósításra. Köszönet a receptdílernek aki jó eséllyel olvassa ezeket a sorokat.
Nagy gyorsasággal felvágtam két kisebb fej hagymát, némi fokhagymát s magamhoz képest kevés gombát megpirítottam rajta. Ment bele só, kevés bors, némi paprika, majoránna, rozmaring és persze bazsalikom.
A fél liter tarhonyát megpirítottam kicsit. Már csak fel kellett önteni másfél liter paradicsomlével, beleborítani a gombát, belehajigálni pár leveskockát. (Nem fogok már venni, mert akkor mindenbe belerakom.)
És kész. Sajtot rá sokat. Hamm.

Egy hiba van vele: hogy nem jó sokáig tárolni, mert a tarhonya elszívja az összes nedvességet, és úgy olyan fujtós ergya lesz. Mindmegenni melegébe.

hev fán(k)

Na jó, a húgom aztat mondta (állítólag) hogy legyen fánk. És lett. Először is kikérdeztem nagymamámat. Meg megnéztem okos szakácskönyveket. Ezen információforrásokból nagyjából a következőre jöttem rá: Fánkot készíteni lehetetlen, ha mégis meg szeretnéd próbálni, akkor előtte (mielőtt először sütnélfánkot) készíts fánkot legalább harmincszor. Akkor van esély hogy sikerüljön.
De engem nem lehetett ilyen könnyen bemajréztatni. De nem ám! Felfuttattam szépen az élesztőt, közben Niel Young Sétányt hallgattam, ugyanekkor elkezdtem főzni egy levest is. Egy kis csirkemellcsontból egy karajcsontból, meg némi zöldségből kiforraltam némi vízoldható anyagot, két kis kocka, só, bors, kész a leve. 15dkg zsemlemorzsát összekevertem ugyanannyi parmezánszerű sajttal, tojásokkal cipót gyúrtam belőle.

Megpróbáltam lereszelni a nagylyukún, de túl lágynak bizonyult a massza, ezért inkább átnyomtam krumplinyomón. Szép kis kukackák lettek belőle, kitettem őket szikkadni egy abroszra.
Közben az élesztő felfutott, a 4 tojással és némi tejjel a kilós liszthalom közepébe öntöttem, kovászt kevertem belőle, és vártam, hogy keljen csak szépen tovább. Mikor jól felpuffadt, akkor összekevertem az egészet 7deci tejjel. Vertem, vertem a fakanállal jó habosra.
Az egész buli elején lassan ment még a felfutás, de most már úgy kelt, mint a gomba. Fél óra múlva már tudtam szaggatni. Kilapítottam, kiszaggattam, hulladékot is kilapítottam, aztat is kiszaggattam, aztán meg lett majdnem 60 méretes fánk. Konyharuha alatt kelesztettem tovább.

Mikor már jó pufik voltak, akkor a kukacokat belefőztem a levesbe, beraktam a lejátszóba a Ferenczi Györgyéket, és sütöttem a fánkokat.


Próbáltam így, próbáltam úgy, melegebb olajaban hidegebb olajban, kevésbé, jobban. aztán lett sok fánk.

Aztán megettük. Mind.
Lekvárral, porcukorral, vaníliás cukorral.


A leves is jó volt, de szenvedélyünkké azért nem fog válni.

mostmá együnk magyart

Kevés hagymával nem kezdünk, úgyhogy egyből négy fejet vágtam apróra. Közben elkezdtem és a továbbiakban is szorgosan töltögettem magamba a viceházmestereket. Húsos szalonna kellett volna, dehát nem volt. Na de ott volt a hűtőben tegnapról a felnyiszatolt sonkamaradvány... azzal húsosítottam meg a szalonnát. Jól kiolvasztottam a zsírjáról, a sonkákat is utánahajigáltam, hadd piruljon meg... Szólt a Beatles kilóezerrel... És megkezdődött a hagyma hosszadalmas párolása. azért olyan hosszadalmas, mert a disznónak eléggé inas lapockája volt, hát eltartott egy darabig amíg kiszabadítottam az ehető részeket és csíkokra vágtam.

Közben a fokhagymagerezdek is belevarázsolódtak valahogy az edénybe a hagymák közé, s mikor megpárolódott a mindenség, akkor még pont mielőtt megittam volna, beleborítottam inkább a fehérbort, belekanalaztam egy kevés paradicsomot, s felforrván a miskulancia befogadta a házisertés csíkokat. Az ottan párolódott, kapott sót, borsot, majorannát, babérlevelet, még borsot, kevés paprikát, meg egy kis borsot.
Beraktam a CD lejátszóba az UniCum Laudéékat. Mindeközben nekiláttam a köretkészítésnek: még pont mielőtt tarhonyát csináltam volna, mégis inkább nokedlit csináltam. A krumpliimádóknak és a nokedliutálóknak meg egyszerű fűszeres burgonyát.

A husi közben megpárolódott, belereszeltem néhány savanyúuborkát. Szaggattam a nokedlikat serényen a szűrőtetejű lábosba, aztán tejszínt öntöttem a tokányba (mondjuk ki most már). Miközben a tokány sűrűsödött, próbáltam leszűrni a nokedlit, de helyette inkább beleborítottam az egészet a mosogatóba. Oda se neki, Niel Youngra kihalásztam őket, megterítettem és ta-dáááám. Bő két és fél óra alatt előállt az ebéd.

Hát eléggé jó volt. Ja.

tekeredik a rétes... ROST! VITAMIN! TÁP-ÉR-TÉK!

Mára spenótos rétest találtam ki. Sajnos megint utolsó pillanatban így már nem volt időm megkérdezni a témában jártas szaktekintélyeket, hogy hogyan is kell az ilyen szépenjól megcsinálgatni. Sötétben tapogatózva is sikerült azért ehetőt gyártani.

Hát spenótból sem tudtam mennyi az annyi, vettem negyven dekát. Tövestül adták. Mire leszáraztam, kiereztem, felvágtam, rádobtam az forró olajban megpirnyantott fokhagymára és kicsit megpároltam... Hát bizony eléggé siralmas mennyiséget mutatott. Láttam, hogy nincs mese, ide kell valami legalább közepesen kiadós leves.
Presser Gábortól Csak dalok szóltak, közben apróra vágtam egy fej hagymát. A spenótleveleket kellően szottyosnak ítéltem meg, megsóztam, megborsoztam, hozzáöntöttem egy kevés maradék tejszínt, rászórtam némi lisztet. És már kész is volt a spenótkrém.
Elmostam a lábost és megpároltam benne a hagymát. Közben felvágtam egy nagy halom sonkát és összekevertem reszelt sajtot egy kevés tejföllel.
A hagymára ráöntöttem egy sűrített paradicsomot, felhígítottam, megsóztam, megborsoztam, kicsit megcukroztam, megprovansziztam, beleöntöttem a maradék fél üveg pestot, és a maradék egy leveskockát. Éreztem, hogy ez egy kicsit ütős lesz, úgyhogy jószívvel nyomtam hozzá a hűtőben lévő maradék háromnegyed üveg sűrített paradicsomot. Mint utóbb kiderült így is elég intenzív lett.

Kellett hozzá főzni tésztát, belereszelni egy csomó sajtot.

Fogysztható, sőt elfogyasztható. El is fogyott.



A réteslapokat kiteregettem, kicsit megkentem olajjal, kiskanál tejföllel. Háromfelé osztottam a spenótot, a sajtot, sonkából kicsit túlvállaltam magam, beraktam a hűtőbe a felesleget. A három alkotót belekenegettem, szórtam a rétesekbe, összecsavartam, aztán sütőbe vele. Ez is jó lett, de nem ártott rá egy kis plusz tejfölt tenni a sótartalom normalizálása végett.

a káposzta még mindig ergya

Sajnos múltkor nem volt elég nagy felhördülés a hasé kapcsán ahhoz, hogy felülvizsgáljam és újragondoljam a káposztapirítási szokásaimat. Lényegében ugyanúgy készítettem (vissza lehet lapozni), különbség annyi volt, hogy később tettem hozzá a karamellt, meg hogy elsóztam. Amit viszont ugyanúgy csináltam, hogy nem tettem bele olajat. A serpenyőnk annyira remek, hogy így sem ragadt oda (ezért is nem tűnt fel, hogy valami gond van), viszontellenben jó száraz és kellemesen keserű lett a végeredmény.

Összekevertük tésztával és máris készen volt a szar káposztás tészta.

Próbáltam menteni ami menthető, és kevés tejföllel és hangyányi sajttal próbáltam orvosolni a sósságot, a szárazságot és a kesernyés mellékízt... És nem is gondolnátok, hogy mennyivel jobb lett. (Azaz inkább az élvezhetetlen tartományból átkerült az egyszer azért jól lehet lakni vele tartományba.) Hát ez.