karácsonyi sütizés cseptör tú

Hősünk korábbi sikerein felbuzdlva újabb kalandokba bocsájtkozik, most már nem csak amolyan magányos farkasként, hanem világszép kedvesének ihelető társaságában... Na jó... Szóval...

Kinga hozott egy üveg meggyet. Én kettőt akartam, de hát néma gyereknek az anyja sem érti a szevát, szóval ennyi. De nem baj, szereztem a hiányzó helyére két emelet magasságból egy másikat... Mondjuk az barack volt, de végül is --- nagy sárga meggynek elmegy.

Miközben én a főzőrumot, meg a két üveg befőttet össze-, majd öszze-vissza, végül szanaszéjjel locsoltam, közben 3x annyi edényt koszolva, mint kéne, Kinga szétválasztott 18 tojást és a habverővel elkezdett a fehérjékben turkálni.

Mikor elvesztettem a hitemet - sajnos -, hogy a tojásokból valaha is hab lesz, átvettem a habverőszerepet. Azért nem géppel csináltuk, mert a kézi gép még egy éve elromlott (fanatikus blogolvasók (amilyen itten nincsen) emlékezhetnek rá) A robotgépbe meg három fordulóban sem fért volna bele.

Én már kicsitben vertem kézzel gyönyörű habokat, gondoltam: mit nekem a méret! Ennek az lett az eredménye, hogy az alján még mindíg folyós cuccot ütögettem, mikorben a felül úszó habot már csak összetörni tudtam.

Közben Kinga az utasításaimat (melyek két recept össze-vissza/sehogysem elolvasásán alapultak) szorgosan követte (ó balsors!) Összekeverte a cukrot a tojássárgájával, majd... a liszttel is! Gyönyörű édes galuskatésztát kaptunk, jó keményet! Képzelhetitek milyen könnyű volt összekeverni a habbal! Először a közepét törtük össze, aztán a szélét már úgy ahogy el tudtuk kutyulni ... Kinga szüntelen csitított, hogy ne aggódjak, tök jó lesz, és hogy nem is érti, miért vagyok ideges. (Rendes lány...) Én közben a bajszomat téptem!

A bajusztépés újabb zseniális ötletet szült végtelenül kreatív elmémben. Mivel a befőttel a rumot elvileg már két hete össze kellett volna önteni (a diffúzió megdöbbentően lassú folyamat) ezért úgy döntöttem, keveréssel gyorsítunk a helyzeten! Beraktam a ropotgépbe a tésztadagasztó fejet, és a leglassabb fokozaton elkezdtem keverni... A habtörés közben oda-odatekingetve szépen lassan kiderült, hogy még a fenti lájtos paraméterek mellett sem keverés kereketett a dologból. A meggyek csak félbe, harmadba szakadtak, a barackok pedig szépen lassan teljesen szétmállottak. ...Viszont a célt elértem: az utolsó rostig átitatódtak rummal!

A piskóta(?) közben sült... Szépen följött, talán egészen 3/4 milliméternyit! De csak az amelyik a tál tetején levő, könnyebb tésztából volt.

Ja igen... Csináltunk Aranka csokikrémet is... (Nyami.) ...Azt minden antitalentumunk ellenére sem sikerült elszúrni... (már eleve szar)

A piskótát csíkokra vágtam és 5:3 arányban szétosztva két tálba a csokival és a gyümölcsturmixfőzelékkulimásszal lerétegeztem... A nagyobb adag utazott Lőrincre, a kisebb adag állt egy napot a hűtőben...


És az eredmény pedig: átütő siker!

A gyümölcsök jók voltak szétfoszolva is, a piskóta meg tök jó volt, hogy kicsit keményebb volt, mert így nem ázott péppé és jóval gusztusosabb állaga lett a cuccnak.

Nyomtunk rá tejszínhabot (azt a gép verte föl) és megettük az összest. Mindenki örült!

...Kivéve Gábort (két emelettel följebb). A szétrancsírott barackbefőtt ugyanis - mint később kiderült - az ő féltve őrzött, privát tulajdona volt...

hát fúj

Csináltam karamellás-kakaós-fahájas tejbegrízt. Guszta mi?

főzemény helyett

Annak idején, tizenkevés évesen a konyhai ügyködéseimet (és is, talán mint sokan mások) a sütikkel kezdtem. Olyanfajtákat, hogy "robotgépbe bedobálom a cuccokat azt kész". Sorrend azért fontos. (De néha még az sem.)

Azóta nem nagyon vonz a a sütemény-készítés, gondolom elsősorban azért, mert a sütemény-fogyasztás sem vonz annyira. ...De most az ünnepek közeledtével ajándékozási kényszerek jöttek rám, és úgy döntöttem, újra kipróbálom magam. ...Gondoltam, baromi rutinos vagyok, úgyhogy két receptet rögtön összekevertem, abból is az egyiket, kevéssé, a másikat eléggé megmásítva használtam fel.

Egy kézi habverővel a tojást a vajjal összetrutymákoltam. (Nagy bátorság kellene ahhoz, hogy azt állítsam, habosra kevertem.) Ezután belefolyattam a robotgépbe, mellérámoltam mindenből negyed kilót (najó csak lisztből, cukorból, tejből) megaztán sütőpor, négy deka kakaó, kicsi fahéj... Aztán megnyomtam a gombot.
Kicsit sűrű lett, úgyhogy egy löttyintésnyi tejjel hígítottam.

Sütőpapíros tepsibe öntöttem, a tepsit meg bedobtam a... Csúcsszuper Fenomenális Kafakirály Zsírúj Sütőnkbeeeeee!!!! ...(lehiggadtam) ...és sütöttem amíg szépséges nem lett.

Miközben kihűlt, a negyedkilós mennyiségeket továbbra is tartva, összekevertem mascarponét sovány túróval. ...Hogy is volt öt sorral följebb? ...Kicsit sűrű lett, úgyhogy egy löttyintésnyi tejjel hígítottam. De ennek most annyira nem örültem, mert ezután jöttem rá, hogy narancslevet is akartam tenni bele. Mondjuk tettem is, és szerencsére nem folyt szét a cucc. Ment bele még fahéj is.

A sütit leszéleztem jó asztalos módjára, majd hatba, a hatodokat pedig merőleges irányban félbe vágtam. A krémet zselatinporral habosra kevertem, és számos sütifelületre, de biztos nem az összesre rákentem.
Kakaót rá hintve!

A szépségén meglátszik a cukrász gyakorlatom. Az íze viszont az alapján a morzsányi alapján amit megkóstoltam jó, különösen, hogy én nem éreztem rajta kókuszízt, amit nem szeretek. A célszemély viszont, aki meg szereti a kókuszt, érzett rajta. ...Így mindenki jól járt.

egy nagy nudli

Azt gondoltam lefotózom a zacskót, aztán no comment. Ennyi vagyok. Esetleg odaírom, hogy mi pucéran (prézli nélkül) szoktuk enni, sajttal, tejföllel...

Na ezt már reggel elszúrtam, amikor a bótban megláttam és megszerettem a hűtőpultban megpillantott juhtúrót! Rám kacsintott és annyit mondott: "Én is a nudlira akarok kerülni!"

Az ebédnél pedig... Végleg elszúrtam az unalmas, gáz, semmiextra mirelitkaja imidzset. Ráraktam ugyanis a tegnapról maradt nagy kanálnyi toszkán aprópecsenyét... Így lett sajtos-tejfölös nudli helyett sajtos, tejfölös, juhtúrós, paracsicsomos, zöldfűszeres, fokhagymás, fehérboros, sertéshúsos, pulykahúsos, csirkehúsos nudli...

Először úgy gondoltam, hogy a maradék, nyúlfarknyi aprópecsenyét meghagyom a legális módon fogyasztóknak (pirítóssal), deaztán annyira ízlett, hogy nem tudtam ellenállni. Mind megettem.

...Még jó, hogy a tesóim nem igazán olvassák ezt a blogot. Így őszintén tudnak majd örülni a sajtos-tejfölös helyett a mai izgalmas sajtos-tejfölös-juhtúrós nudlinak.

szendóremek

Ötleteljünk, három és...

...Miközben az élesztőgomba-sejtek némi cukorra és lisztre a nedvesség útjain, a hozzákutyult levegőbuborékokból nagyokat szippantva vadul osztódni és CO2-t termelni kezdtek, a libazsír szétolvadt a serpenyőben...
Rádobáltam némi füstölt csemegeszalonnát. Legnagyobb meglepetésemre a hűtőben találtam némi erősen füstölt sonkát (vagy tarját?). Eléggé gyanús eredetű volt... A zöldesfekete részeket levágtam róla, és vékonyra vágva alaposan átsütöttem a zsírban. Miközben sült alaposan átfele, már daraboltam is a gombát, és ment is rája izibe.

Közben az előtészta már összegedvázta az edény tetejére terített konyharuhát, úgyhogy átküldtem izmozni a liszkupacba (nem kukacba, kupacba!).

A gombák a sós húsáruktól gyorsan megizzadtak, kaptak fokhagymát - sokat (és a tészta is!) -, provanszit, majd kis hezitálás után - egy korábbi emlékfoszlányban bízva -, curryt bátran. ...Végül sót, borsot - fehéret ám!
(Akinek sok a gondolatjel, annak üzenném: ...sajnálom, hogy neki nem megy, de én ennyit gondolkodom. Na.)

A lisztkupacban jól felhabzott már a kovász, ment bele só, olívaolaj vagy négy kanállal, víz, osztán gyúrás! Először kábé fánkállagú volt, de így volt alkalmam sokat gyömöszölni, keleszteni, és még akkor is egész lágy volt, a sok hozzádolgozott liszt ellenére. Gyönyörű lett!

Közben a gomba lepirult, kapott hát egy nagy rakás tejfölt meg tejszínt. A zöldfűszerek és a curry ügyes kombinációjából olyan szín keveredett, a cuccot eladhattam volna valami tré rajzfilmbe UFOkajának. Kis főzés után végül behabartam krémsűrűségűre.

Tojás is főtt. A tésztából meg öt nagy zsömlét formáztam a kis sütőtálainkba. Betettem a sütőbe megdöfködve, és az otthoniak gondjára bíztam.

Hazaérve vízszintes metszeteket készítettem (zsömlénként 3at). Rá a gombáskenőcs, rá a felszeletelt főtt tojás, megsóztam ahol eszembe jutott. Sajtreszelvény a tetejére, és be a sütőbe!

Issssszonyú jó lett!

egy nagy rakás

Mára valami közepesen extrát gondoltam.

Jó korán lefeküdtem, hogy legyen időm megcsinálni... Csak az a baj, hogy nem korán kellett volna feküdnöm, hanem korán kelnem. Minthogy így is négy órával tovább aludtam, mint terveztem, és az ebédkészítés is háromnegyed órával tovább tartott, mint gondoltam, ezért nemcsak az első, de még a második órámnak ez elejét is el kellett lógnom... Hát így igyekezzen az ember...

Libazsírral indítottam (in memoriam Márton napi vasárnapi ebéd), hagymapárolással folytattam... Majdnem égetés lett belőle, mert valami egészen megdöbbentő gyorsasággal odakapott, még jó, hogy alákukkantottam a fedőnek, mikor a pálinkát kezdtem magamnak kitölteni. Szólt a Neil Young Sétány, fél kiló darált sertéshússal ajándékoztam meg a hagymát, és közben 3/4 kiló gombát aprítottam.
Azt elkezdtem pirítani, miközben áttértem a paprika csíkokra vágására. A húst daráltságához képest indokolatlanul sokáig hőkezeltem, majd sóztam, borsoztam (miként a gombát is a másik edényben) majd kevés fűszerpaprikával is megajándékoztam.

Még egy pálinka és a Fekete emberre áttérés után, miközben a paprikák a kontaktgrillen veszítettek ropogósságukból, a pénteken a tésztasaláta elől a hűtőbe menekült sajtmártásmaradékba beleolvasztottam 2 camambert sajtot, és beleöntöttem 2,5deci tejszínt. Belenyomtam minden megkezdett fokhagymánkat, egy rakás bazsalikomot, némi provanszit.

Már finisben voltam a rizsfőzéssel, de azért még belekezdtem egy Dido albumba és egy korsó sörbe.
Amikor minden elkészült, leraktam akkurátusan rétegezve (rizs, gomba, rizs, hús, paprika, sajtmártás, namégegyszer és mégegyszer)

A tetejére sajtot reszeltem és otthagytam őrizetben a sütőben.

Na. Ezt sem fotóztam le készen. Nem aratott osztatlan sikert, de nekem bejött. Kicsit kellett rajta sózni.

partykaja, hirtelen felindulásból a Várba

Ma estére önellátó vendégeskedésbe voltam hivatalos, s nagyjából az utolsó pillanat után fél pillanattal kitaláltam, hogy én nem csipszet akarok vinni. (Főleg, hogy a Budai Várban volt... És öltönybe kellett menni... Akkor nehogymá!)

Nagyjából az történt, hogy összehajigáltam mindent (a tonhalat leszámítva) amit otthon találtam. (De tényleg.) ...Pontosabban:

Olívaolajra szép mennyiségű fokhagymát nyomattam, majd sonkát dobtam rá. A sorrend fordítva lett volna ideális, féltem, hogy megég a fokhagyma, de végül sikerült pirított állapotba varázsolni a sonkát a megkeseredés nélkül. Ekkor kiolvasztottam és kicsit pároltam rajta egy jó adag kukoricát.


Feltettem főni 7 tojást és kb 80dkg tésztát, közben a tűzről levett kukoricába belereszeltem az otthon talált 2 szál sárgarépát. Amikor ez megvolt, hozzálapátoltam néhány kanál ebédből csent sajtmártást (röviden: márványsajt, tejszín, zöldfűszerek), csak egy kicsit hagytam a későn ebédelőknek (mint később kiderült fölöslegesen).

(A kép nem beállított, komoly.)

Leküzdöttem a kísértést, és a márványsajtra való tekintettel a tonhalkonzervet érintetlenül hagytam.

A tojás megfőtt, megpucoltam, földaraboltam, a tészta is megfőtt, azt nem pucoltam meg, de bátran leöblítettem, hisz úgyis hidegen kell.

Mindent összekevertem, kivéve az öntetet, amit külön vittem el. Ja... abban volt olívaolaj, citromlé, balzsamecet, rengeteg fagyasztott bazsalikom, provanszi, só, bors.

Megörültem a hűtőben talált olívabogyóknak, és azt is mind hozzákutyultam a tésztához.

Ezután három óra utaztatás következett. (De ennek azt hiszem nincs olyan jelentősége, mint az ókorban a savanyúkáposztánál. (GYK: Ami azt hitték azért savanyodik meg, mert sokat hurcibálták...)) Kálvintér - Szabóervin - Deáktér - 16osbusz - Moszkvatér(fennmaradtunk) - Vár útvonalon sétáltattuk a nagy bödön tésztasalátát.

Majd idegtépő várakozás következett (mikor fogy már el a csipsz?!?), de végül hozzákevertem az öntet nagy részét (azért nem mindet, mert kicsit túl ecetes lett.) ...és megették. Reméltem, hogy valaki csinál fotót a végeredményről, meg ahogy öltönyben falatozunk... De nem... Ez van.

nem rutin, nem finomfőzelék, kompromisszum

Mostanában csökkenő a főzési lelkesedésem (meg mint látható a bolgolási is... Pedig volt olyan vasárnapi menü... Hmmmm! Raguleves... Lecsós gombás szelet... Isteni volt!)
Ma már úgy gondoltam: illene valami nagyszabásút összehozni, kedvem meg a nagy bonyolultságú paradicsommártásos tésztához volt.

Kompromisszumom a következő: 4 szál sárga és egy fehérrépát pirított hagymán... pirítottam. A túlzott karamellizálódást újra és újra kevés gombával akadályoztam meg, amely pont elég vizet eresztett a hóbelevanc pirulva párolódásának idealizálódásához. (Ez az új metódusom a gombakezelésben: nem egyszerre rakom bele a gombát, mert úgyis totál lepirítom, szétfőzni meg úgysem lehet, így a már felvágott gombát lehet folyamatosan nyomni bele, a végén úgy is ugyanúgy néz ki az összes. (Vagy ha nem, hát akkor csak növeltük a biodiverzitást.))

Amikor minden jól megpirult, akkor jött a ravasz húzás. Más érdekesebb zöldségeket is akartam bele, de november lévén nem kaptam semmit, így ráküldtem a maradék üveg zakuszkát, amely így másfél év spájzolódás után a kenyérrekenhetőségi minőségét már úgyis elvesztette.
Plusz passzírozott paradicsom, rotyogtatás, végül tejszín.
Tészta, sajt és tessék!

csirketrancsír tésztával

Az ezévi munkaidőm erőteljesen lecsökkent heti egy alkalomra, így kisebb töménységben ömlik a dzsuva a konyhánkban és a hülyeség a blogra.

Vettem egy kiló pici pipicici filét és csíkokra szabdaltam (persze azt már otthon). Helyet szorítottak egymásnak a kontaktgrillen, és sós, olívaolajos kis testük lassan pirult ottan. Egészen addig, amíg a grill egyszercsak nem melegített tovább. Ezt a problémát azóta sem elemeztem ki és jártam utána következményeinek, mivel úgy döntöttem, hogy akkor a csibécskék most már jól vannak, és egy nagy deszkára halmoztam az összeset, és bizony csúnyán elbántam velük egy kapitális méretű késsel.

Egy nagy serpenyőben vajon hét gerezd fokhagymát kicsit hmmmm... Aztán provanszi bele, majd a csirkeaprítmány. Kicsit pirulgatott, közben kapott abból a szárított kakukkfűből, amit a születésnapomra kaptam cserépben. (De akkor még nem volt szárított.) Borsot, s tárkonyt is, még hozzá éppen annyit, ami nem nyomta el a többi ízt, de issszonyúan megpörgette a az egész cuccos ízvilágát.

Belenyomattam aztán egy zacskó tejszínt, majd egy háromnegyed citrom levét. A maradék egynegyed citrom egy korsó sötét búzasörbe ment, a búzasör meg... nem nehéz kitalálni, hogy hova ment. Kis sűrűsödés után tettem beléje elég sok fagyasztott bazsalikomot, és kész is volt.

Ezt a bő háromnegyed órás kaját tésztával ettük. Nem lehetett nyelni, mint kacsa a nokedlit, dehát ez szerintem nem meglepő és nem is baj, csak már hozzászoktunk ahhoz, hogy a tésztát mártásokkal esszük. Nem, ez most hús volt körettel, mégha a hús nem is volt egyben, egészben. Akinek nem tetszik, termeljen több nyálat. Vagy csináljon salátát. Na.

rakott minden ami otthon van

Mára megnyertem a főzést. Felmértem mi van otthon és az azt kisebb elhanyagolásokkal mind beleraktam.

Miközben Kinga krumplit pucolt nagy erőkkel, és felvágtam három nagy fej hagymát, olívaolajban elkezdtem pirítani és hozzányomtam három gerezd fokhagymát na meg némi csilit. Mikor már nem csak megpárolódott, hanem kicsit meg is pirult a cucc, akkor hozzádöntöttem egy üveg sűrített paradicsomot. (Közben feltettem melegedni másfél liter olajat, benne négy nagy gerezd fokhagymával.) Belevágtam a paradicsomba fél üveg olívabogyót, rengeteg fagyasztott bazsalikomot, oregánót, provanszit. Sóztam, borsoztam

Közben szerb, majd magyar népzenét hallgattunk szépen (Teofilovice testvérek, Kallós Zoltán, Fonó együttes)

Az olaj felforrósodott, a fokhagymák megsültek benne, azokat is belenyomtam a paradicsomba, az olajba pedig beledöntöttem a másfél kiló felkarikázott krumplit, (miközben Kinga már javában padlizsánt dolgozott felfelé).

Ittam kávét, másodszorra is. De a krumplik elvoltak egy darabig, és közben a padlizsánt felszeleteltük, besóztuk, és mikor a krumplik végre aranylók lettek, letörölgetve a megizzadt szeleteket, kisütöttük azokat is.

Főztem fél kiló tésztát (újféle, mint kiderült: igencsak gagyit) és a padlizsánnal, a krumplival egyetemben, sőt rengeteg paradicsommal, a paradicsomszósszal, sajttal, juhtúróval lerétegeztem. Belül pedig a bort rétegeztük diópálinkával.

Eddig kábé két óra volt a folyamat, és még fél órát sütöttük. Osztán megettük. Az utolsó morzsáig. Kissé majd kipukkadtunk.

pégyőri kemencézés

Tábori keretek között háromnapos bakonyi tájfutóversenyen vettem részt, és a szállásunk a régről ismert és szeretett pénzesgyőri Pangea-házban volt. Ottan van ám egy szabadtéri kemence, és ezt a lehetőséget ki kellett hogy használjuk egy jó kis langallósütéssel. Mivel állítólag erre a feladatra én voltam a táborban a legalkalmasabb személy, ezért az akciót én bonyolítottam le. ...Baromira élveztem!

Egy-két körülbelüli utasításom szerint István bevásárolt, és ezekből a hozzávalókból a délután közepefelé neki is láttunk. Először is néhány szorgos kukta kitakarította a rendkívül retkes kisebbik dagasztóteknőt. Közben kovászt készítettem öt élesztőből, meg érzésnyi lisztből és vízből, kevéske cukorból.

Elég hűvös idő volt, meg sem akart mozdulni. Közben a siserehad nekiesett a sok kiló vörös és lilahagymának, és felvágta darabokra, én meg elkezdtem a két kiló kockázott teszkóbacon zsírját kiolvasztani. Elég gusztustalan egy húskészítmény volt ez, zsír nem is annyira, csak víz jött inkább ki belőle.

Zsuzsa kezdeményezésére meleg vízbe tettük a kovászos kancsót, ami eléggé felpörgette az eseményeket. Bálint és Panka már alig bírták kordában tartani mind a tíz mohó ujjukat, hogy rávessék vele magukat a lisztre, vízre, kovászra, és tésztát gyúrjanak belőle. Miközben a szalonnakevergetést Kristófra bíztam, Panka és Bálint kezei alá döntöttem három kiló finomlisztet, és kábé harmad-harmad kiló graham búzalisztet és teljes kiőrlésű rozslisztet, továbbá ki tudja mennyi vizet. Amikor jó kulimászosak lettek, akkor a maradék egy kiló finomlisztet a kezükre szórogatva, biztattam, igazgattam őket, és így két helyre, hólyagos tésztagombóc keletkezett. Egymás mellé szorítva letakartam őket, hadd keljenek kicsit.

Begyújtottam a kemencében a fát, mint utóbb kiderült, kicsit későn, mert a két tésztagombóc (nem várt gyorsasággal) 10perc alatt összenőtt és másfélszeresére duzzadt. Felváltva nyomkorásztam a tésztát és piszkáltam, raktam a kemencetüzet, miközben kiadtam az ukászt a rengeteg hagyma szalonnazsírban történő megpirítására. Sajnos a zsír kis mennyisége és a lábos geometriája miatt (magas, keskeny) a hagyma egyáltalán nem pirult, és még csak nem is annyira párolódott, mint inkább főtt (hagymalevesnek tökéletes lett volna)... Na, ennyi baj legyen.

A kemencében (egyenlőre még tűz mellett) kezdett csinos parázsmennyiség kialakulni. Kitoltam hát a két szélére, a kemence közepét nedves felmosóval kitakarítottam, és szóltam Pankának és Imolának, hogy nyújthatják az első langallót a lapátra. Mivel a sót okosan kifelejtettem a tésztából, ezért minden egyes kis gombócot külön kellett megsózni. ...És beindult a legparásabb, legismeretlenebb rész: a kemencében sütés.

Az első vastag lett, még nagyon égett a tűz, így a külseje égett, a belseje nyers lett. A második felfújódott, az alja a kemencéhez ragadt és kiszakadt, a harmadik már egész pofás lett, de a közepe ennek is nyers volt. Közben a Pankáék lelkesen nyújtottak, én meg elbénáztam az időt, és azok úgy ráragadtak a a lapátra, hogy csak késsel lehetett levakarni őket, darabokban. ...De aztán a negyedik darabtól (egy olyan fél óra bénázás után) kezdett beindulni a dolog.

Egyszerre három, kábé 25cm átmérőjű lepény sült a kemencében. Amikor nagyjából megsültek, kikanalaztam őket és a lelkes lapáthordó legénykékkel az asztalhoz vitettem őket, ahol a még lelkesebb jelentkezők saját ízlésük szerint díszítették szalonnás hagymával, kolbásszal, sajttal. Ezután még visszatettem őket egy kicsit, és amikor összesült az egész miskulancia, akkor tejföllel be lehetett harapni.

Nem voltam rest szórakozni a mindenféle egyéni csinálmányokkal, töltött golyókkal, melegszendvicsekkel sem.

Este kilencre a teletömött fiatalok és lurkók között már csak egy-két falatozó akadt, azok is már csak sportból ettek, s az utolsó két langalló felével már azok sem bírtak...

...Nekem nagyon tetszett, és többen állították, hogy nekik is. Hát legyen máskor is szerencsénk!

lecsószerűség

Mindjárt megyek a Fátrába, de előtte még összedobok valamit, hadd vigyek oda egy kis hazait a gyomromban.

A szokásos hét fej hagyma nagy adag szalonnazsíron kellemes indítás, de most rögtön egy kiló hámozott (leforrázva is elég hosszan hámozott) paradicsomot és másfél kiló megtisztított, felaprított paprikát hajítottam hozzá, meg még egy hegyeserősnek (egy kellemetlen kóstolóélmény után csak) a felét adagoltam bele.

Miközben a párolódást megkezdték, felvágtam egy kis maradékot, konkrétan 30dkg gombát, és utánaeresztettem azt is.

Háromnegyed kiló sertéslapocka lecsimbókozása és vagdalása volt soron. (Közben sóztam, borsoztam rendesen a paprika párolódmányt.) Kockásított formátumban azt is beleküldtem, és pároltam szorgosan, hosszan.

Mindezt szépen csöndben, szárazon végeztem, önmaga élvezhetőségében.

Leve maradt bőven, több, mint egy óra forralás után is, úgyhogy stílustalanul a vizes cókmókhoz rámoltam a fűszerpaprikát. De persze azért föloldódott...

A végkifejlet előtt hozzákanalaztam egy jó adag tejfölt.

Kenyérrel beküldtük, én még pistáztam, sóztam is... Aztán mit sem sejtve irány a Fátra!

gulászuppö

Február óta csücsül a mélyhűtőben egy marhalábszár darab... És ímé elérkezett az idő, mikor belőle kaja leend. Azt hittem, több a hús, de így, hogy csak olyan másfél kiló volt (legfeljebb kettő) megelégedtem hét hagyma megpárolásával (persze szalonnazsíron). A hagymák közül négy szépséges hófehér színű volt olyan zsenge volt (lehet, hogy ovis vagyok, de én még nem is láttam ilyet) Nem is kellett volna vizet alálöttyintenem, olyan szépen párolódott a saját levében is, csak ez ugye már kicsit későn derült ki.

Miközben a hagyma párolódott, puceráltam a husit, és miközben puceráltam a husit, eszembe jutott, hogy paprikát is akartam bele tenni, szóval a húspucerálást felfüggesztve beleaprítottam 3 zöldpaprikát a párolódó hagymákok közibe. Mire a trancsírozást befejeztem a paprika utol is érte a hagymát, beledobtam a húst, hadd szóljon...

Adtam neki sót, borsot, csípőspaprikát, köményt, két babérlevelet...
...Hát eresztett levet bőven, de aztán lepirult, akkor kicsit fölengedtem, akkor megint lepirult. Közben hámoztam répákat (asszem 5 nagy sárga 4 kicsi fehér), meg rájöttem, hogy nekem muszáj bele valami tésztaszerűség. Sok. Így begyúrtam három tojásból meg kábé harmad kiló lisztből csipetketésztát. Szép kemény lett.

Közben eltelt két óra. Akkor megpaprikáztam módjával, de alaposan, és felengedtem vízzel. Beledobáltam a répákat, majd gyors krumplipucolás következett, meg vagdosás, és a répáknak negyed óra egérutat adva megindultak a levesbe a krumplik is, mind a négy.

Amikor minden puha volt (ja! a répák nyertek, de nem sokkal) és a kóstolgatás közben kiderült sóhiányt pótolgattam, akkor indultak volna a csipetkék. Igenám, de úgy terveztem, hogy a krumplinyomón fogom átpréselni, így nem csipegettem le, viszont a krumplinyomót meg nem találtam, viszontellenben igenerős késésben voltam. Na most mi lesz? Végül nagykapkodásban lereszeltem a tésztát... najó nem lereszeltem, hanem inkább átgyötörtem egy nagylyukú reszelőn. A csuklómon is lett egy nagy lyuk, a gulyásleves, meg nyomokban embert tartalmazhat. ...Sebaj. Elrohantam.

Megjöttem ám másnap és megkóstoltam. A publikum egy része túl erősnek találta, de értelmes mennyiségűre hígítva ez a probléma megszűnt, sőt én pölö még tettem hozzá erőset pluszba is. Kicsit talán sótlan is volt, de ezen ugye egy leves esetében könnyű segíteni.

Azér szerintem jó lett.

tök jó - bizony

Vége a munkaszolgálatnak! Kitört a szünet, azaz a szakmai gyakorlat pontosabban, ezért nem érek rá délelőttönként főzőcskézni. De ma még szabad vagyok. És Piroska születésnapja. Hát jó kis születésnapi ebédet csináltam, olcsó, és egyszerű, de neki tetszett, és végülis ez a lényeg.
Vettem négy darab cuki kis zsenge tököt és felkockáztam. A pünkösdhétfőutáni kifosztottságban leledző piacon éppen annyi darált húst fogtam magamnak, amennyire szükségem volt: bő 70dkg. Egy jó adag széjjelpárolt hagymán megpirítottam, pároltam a husitörmeléket, és végül hozzáhajítottam a rengeteg tökkockát.

Addig pároltam, amíg még éppen egyben maradtak a tökdarabok, sóztam, borsoztam és igen bátran majoránnáztam (ez az egyik lényeg). (Lehet, paprikásan is csinálni, meg persze kaprosan is, úgy jobban illetve még jobban hasonlít a tökfőzelékre.)

Végül 4deci tejfölös habarást küldtem bele. Iszonyú gusztustalan takony lett az egészből. De fincsi lett. Akinek nincs baja a tökkel az nem tud betelni vele. Nagykanállal lehet falni, mint az életet.

két népszerűtlen cuccból

Ma, azaz dehogy ma, még tegnap, hogy ma mással foglalkozhassak, úgy döntöttem, hogy két általam igen kedvelt, de nem túl közkedvelt hozzávalóból gyártok tésztáravalót.
Fogtam egy nagy rakás hagymát, és a szokásos módon, kis víz, borocska aláöntögetésével megpároltam. Ráküldtem 60dkg a változatosság kedvéért, nem apróra vágott, hanem felkockázott gombát. Amikor lepirult, az apróra vágott 70dkg csirkemáj következett. (Amit két hentestől vettem, mert az először megjelölt mennyiséget kevésnek ítéltem, de cikinek éreztem visszamenni, hogy bocs kérek még. Gáz mi?)
Közben mentek bele a zöldfűszerek, és végül az egész üveg bort felhasználtam (persze a nagy része nem a lábosban kötött ki.)
Paradicsom (sűrített - még) kis főzés, só, bors, bors még, színes is. Friss bazsalikom bele. És kész is. Tessék tésztát főzni, rálapátolni, sajtot reszelni rá.

Valakinek a gomba nem tetszett, valakinek a máj, nekem meg az, hogy szerintem kicsit híg volt az állaga, meg az íze is... De azért volt akinek tetszett... De Ő elfogult, úgyhogy az nem számít.

a beígért képek

A múltkor azt mondtam, hogy ha golyó alakú lesz a dödölle, akkor kaptok fotót. Hát tessék. Most is ugyanúgy csináltam mint a múltkor, semmi extra még a piálás vagy a zenehallgatás tekintetében sem. Egyszerűen csak annyi a különbség, hogy most sikerült. Meg lehet skodálni.

amerikai konyha

Kaptam Amerikából fűszerkeverékeket, és követelték, hogy szerepeljen a blogon. Hát íme. Ideírtam.

...Najó kaját is csináltam belőle. Az apró szeletekre kidolgozott, kiklopfolt és három felé szétrakott pipicicket megsóztam, fűszereztem az Arizona Dreaming, a 4/S (Special Seasoned Sea Salt) illetve a Mural of Flavour fantázianevekre hallgató csodakeverékekkel. Először egyesével raktam a deszkára, aztán rendkívüli éleselméjűségemmel rájöttem, hogy egyszerre ráfér majdnem a fele, és egyszerre is meg lehet ám fűszerezni őket. Király vagyok mi?

Közben bedobtam egy igen illatos kajszi és egy jonatán pálinkát. Hallgattam egy kis Zoránt is. Ez van.

A húsokat meglocsoltam olívaolajjal és száraz szamorodnival, majd hagytam két órát pácolódni. Ezután jött a grillezés. A kontaktgrill egy igen praktikus dolog. Villámgyorsan kész lettem az egyáltalán nem kis mennyiségű hússal, és elmosni is egyszerű volt.

Készítettem mártásokat, négy félét:

Az első egy sűrűbb majonéz volt, de olívaolajból készítve, borsikafűvel és egy kevés fokhagymával.

A második mézes mustár volt, kevés tejföllel lágyítva, ide is jött fokhagyma, továbbá oregánó, bors, azt jóság van.

A harmadik volt a csípősségi adalék: erős pista, csípős kecsap, joghurt, tejföl, só, bors, bors még, fokhagyma.

A negyedik joghurtmártás sok fokhagymával, sóval, borssal, kaukkfűvel, bazsalikommal.

Karikáztam paradicsomot, uborkát, vágtam jégsalátát, lilahagymát sózva-citromozva.

Mindezt tortillára halmoztuk, összehajtogattuk ahogy tudtuk,aztán tömtük befelé kézzel -lábbal (itt kimarad két kompromittáló fotó a Bálintról), sőt néha késsel és villával is.

Hát ez nem volt nagyon rossz.

pestszentlőrinci ihelés

A napokban az alábbiakkal (legalábbis fő vonásaiban) azonos ételt fogyasztottam, és úgy döntöttem ezt nekem is muszáj kipróbálni.

Először is egy nagy adag darált húst jó adag szalonnazsíron indítva pörköltszerűen elkészítettem, sok hagymával, kevés paprikával, borral, meg ami kell.

Egy serpenyőben a téglalapokra vágott karalábét félpuhára pároltam borssal, majoránnával, oregánóval.

Kelkáposztaleveleket főztem köményes vízben.

Közben szólt a zene, fogyott abor meg apálinka... Mégsem történt semmi galiba.

Tejfölt reszelt sajttal elkevertem, és főztem fodroskockát.

Majd mindezeket a nagy sütőtálba elkezdtem rétegezni. Husi, tészta, karalábé, tejföl, husi, tészta... Elvoltam egy darabig, s amikor már kipúposodott a tálból a cucc, akkor elfogytak az alkotók. A tetejére még dobtam pár szalonnaszeletet. Megsütöttük.

Kicsit túl zsíros lett, de nem volt vészes. Elégnek bizonyosan elég volt, maradt belőle a másnapi dolgos délelőttre. Köszönet az ötletért!

az első végtag a hátsóé

Karalábé rántva. Bonyolult. Felvágtam a karalábét, szépséges vékony szeletekre (hámozás után persze). Bepaníroztam (vágod: liszt, tojás, zsömimorzsi). Kisütöttem olajban, aztán rizzsel, tartárral (majonézzel, én csináltam) hammbekapjuk.

Mondjuk ennél kicsit több idő volt.

leves édességféléből, amely egymásra rétegezett ostyából és mogyorókrémből készül

Hát igen, ez nagy családi kedvenc: nápolyi zöldborsóleves. Lehetséges, hogy ilyen nincs még a blogon? Nemtom. Lusta vagyok utánanézni, tojok rá, satöbbi, most így készült:

A húsos szalonnát most is csemegeszalonnával és füstölt sonkával imitáltam, felvágtam egy szép mennyiséget apróra és a zsírját kiolvasztottam. Igen apróra vágott hagymával folytattam. Majd borsó, sűrített paradicsom, és víz következett. Mindenféle zöldfűszer bátran, két leveskocka, és kész is. Az olasz levesek jó sűrűek, és általában tésztásak. Annyi sűrűjének kell lenni, hogy a leve a tésztával együtt csak éppen ellepje. Sajtot részelni rá bátran, ajánlott.

Jó volt, megettük.

ipari szaftgyártás

Hájájájjáj. Kevés itthoni izébizé vagyon, mi legyen? Szívesen ennék már nokedlis dolgot, hát találtam a mélyhűtőben husit, amire az volt ráírva, hogy az 60dkg sertéshús. Na jóvan, ebből lehet perkelt, de ez igencsak kevés, nyomassuk hozzá a gombánkat amink van. Lesz gombás pörkölt. Igenám, csak kiolvadva a húsról kiderült, hogy nem egybe van, hanem darálva... Hát ez egyre érdekesebb lesz, de azért ne essünk kétségbe. Csináljunk sok szaftot ez a lényeg, aztán majdcsak úszkál benne majd valami.

A sok szafthoz sok hagyma kell. Esetünkben hét igencsak megtermett fej. Jól megpároljuk, ne legyen büdös hagymaíze a pörköltnek, megpirítottuk rajta kicsit a maroknyi husit, majd a kevéske gombát is. Fűszerezés szokásosan: paprika, só, bors. Plusz ebbe most tettem borsikafüvet is. Felvizeztem, lepirítottam, felvizeztem lepirítottam, még ebbe is mertem a tegnap is meghurcolt mártásból kicsit, kis lisztet is belehabartam... Így végül annyi szaftja lett, hogy nagyon sok, de pont elég volt a szilárd hozzávaló, és a fűszerek is, hogy nagyon jó íze legyen. Főztem hozzá nokedlit és ettük két napig folyamatosan. Ezt hívják csodálatos kajaszaporításnak. Még bevetettem volna azt a gyarapítási trükköt, hogy a maradék mirelit zöldséggel és fél kiló rizzsel elkeverve egy rizseshús-szerűséget csinálunk a maradékból, de akkor még pünkösdkor is azt ettük volna. Hát így.

omelette emelet

Ma pediglen frísztájl! Leolvasztottam a mélyhűtőt és szembesültem bele, hogy a szemem majd kisül, hogy mennyi kaja van a mélyhűtőben felhasználatlan. A pénzünk is kevés, hát gyártsunk kaját abból ami itthon van.

Tojás van, töltsük tojásba azt amink van. Például vannak zöldségeink. Legyen két szép serpenyő. Az egyikben vajon dolgozunk, a másikba szalonnából és kevés csípős kolbászból varázsoltuk ki a zsírt. Egyikbe is hagyma, másikba több hagyma, egyikbe sok fokhagyma, másikba kevés fokhagyma. Amikor már jó volt a hagyma, akkor az egyikbe tettem zöldborsót, a másikba meg zöldbabot, kétfélét: zöldet kevesebbet, sárgát többet.

Szépen párolódnak a zöldségek, nosza fűszerezzük meg őket. A babhoz tettem mindent, amit egyébként nem (meg azért olyat is amit szoktam néha). Így került bele paprika, csipetnyi menta, tárkony, kömény és persze só meg bors. Végül nem röstellettem a maradék zakuszkás paradicsommártásból rámerni egy nagy kanállal. Bab kész.

A borsóhoz talán szurokfűt meg rozmaringot próbáltam hozzá, jól megfehérborsoztam, és rengeteg lisztes tejfölt raktam hozzá. Kicsit több volt a liszt mint kellett volna, ezért lángvágóval lehetett csak az omlettbe adagolni, de azért jó lett.

A bab kicsit pikáns volt, de mindenképpen finom. A borsónak volt némi édeskés íze, ami nekem nem igazán tetszett, de az erőteljes borsozás kompenzálta ezt. Jókora omletteket sütöttem, rálapátoltuk, sajtot reszeltünk rá. És hamm.

Kinga kedvében (csak persze ők másképp csinálják)

Sosemnemvan itthon fényképezőgép, úgyhogy csak a hülye szövegeléseimből ismerkedhettek a főztömmel... Bár nem ritkán jobb ha nem látjátok a végeredményt, a köztes fázisokról nem is beszélve... Képzeljétek csak szépnek...!

Ma ugye szombat van, tehát rendhagyó a konyhában tartózkodásom. Töltött káposztát akartam csinálni, mert ez is olyan mindenkiismeri magyar kaja, amit még sosem csináltam. Másrészt meg azért, mert tudtam, hogy Kinga nálunk fog táplálkozni, és úgy hallottam, nem veti meg a jóféle töltött káposztát.

Azt hittem nehezebb lesz. De egy Kispál CD-nyi (Én szeretlek téged) idő alatt megvoltam a lényegi és aktív közreműködést igénylő dolgokkal.

Felvágtam négy fej hagymát, és jól megpároltam. Közben főztem némi rizst. A hagyma negyedét kiemeltem, hozzádobtam egy kiló darálthúst, 2 tojást, sót, borsot, nameg a rizst. A maradék hagymára rápakoltam a kilónyi füstölt oldalast és a savanyú káposztából fél kilót... Aztán rájöttem, hogy nem fog beleférni... Ezért evakuáltam az egész miskulanciát a nagy sonkafőző lábosba... Na az aztán tényleg nagy... Átborítottam hát, majd némi turkálással elértem, hogy a húsok kerüljenek alulra ismét.

Fogtam a nagy leveleket... Na azok aztán szintén tényleg nagyok voltak. Én el nem tudom képzelni, mekkora káposztán voltak azok rajta. Az ereket kihagyva félbevágtam őket, és ügyesen beléjük nyomkodtam a gombócokká formált tölteléket. Alul felhajtottam, két oldalról becsavartam, felül betömködtem. Majd ízlésesen belehelyeztem a lábosba

Tök gyorsan kész lettem ezzel is. Akkor befedtem a maradék káposztával, paprikát szórtam a tetejére és 2,5 óráig rotyogtattam.

Kész lett, kicsit sós lett, de azért jó lett. Kingának is ízlett, habár náluk otthon nem ilyen a rakott káposzta. Hát ez van. Ahány ház, annyi szokás. ...Ja igen. Elég is volt. Még jövő hét kedden is ezt ettük.

keleti titkok

Valamikor ilyenkor csináltam édes-savanyú csirkét (pulykát) pirított tésztával. A részletek egy számítógépes malőr miatt elvesztek, azt meg, hogy hogyan kell csinálni szakácskönyvben is elolvashatjátok. Hogy én mit össze tudok bénázni, azt majd legközelebb... Vagy vezessétek le az eddigiekből!

töketlenkedés

Ezt igazából már tegnap csináltam (csirkezabálás után közvetlenül), de mégiscsak ma ettük.

Feltettem egy jó adag hagymát párolódni, meg a Let it bet hallgatni. Fene nagy kedvem kerekedett, a partvissal rokiztam, közben iszogattam, a hagyma meg szép lassan párolódott.

Már majdnem jó volt, vagy talán addigra már túl is volt a "jó"-n a hagyma, mikor jött egy váratlan telefonhívás (Kingától, hogy mégis tudnánk találkozni, ha már nem szerveztem volna rá) amitől nem lettem vidám. Attól meg pláne nem, hogy közben a hagyma odapirult a lábos aljára.

Dühömben ahelyett, hogy megmentettem volna a tetejét, fölvakartam az egészet. ...Utána persze vakarhattam a fejem is, hogy most mi lesz, de végül úgy döntöttem, hogy pirítotthagymás tökfőzeléket eszünk. ...Megpaprikáztam, tököt bele, sót, borsot, kaprot aztán hadd rotyogjon. A hasraütős lisztmennyiségű habarás pont jól sikerült, és nemcsak az állaga, de végül az íze is elég jó lett. Éljen!

születésnaposcsibe

Május 11 nagy ünnep! Már csak egy hónap van a névnapomig! ...Na jó, nem csak ezért, hanem mert 48 éve született ezen a napon az énengemet 24 évvel később nemző Apám. Nem is akartam, holmi vajas pirítóssal kiszúrni a szemét, szereztem hát 3 csirkemellet. (Az ugyanis úgy tudom, nem kell a vajas pirítóshoz...)

De előbb a töltelékkel foglalkoztam Jeszenyin versei közben (Kaláka). Két igen ronda és kicsi, (de annál olcsóbb!) póréhagymát felvagdicsoltam és vajon alaposan megpároltam? Igenbizony méghozzá vajon. Ráhajigáltam a tegnapról megmaradt gombát, rozmaring, kakukkfű és szép adag friss (na jó már nem annyira friss) petrezselyem.
Aztán elkövettem az első bakit: hozzátettem iziben a juhtúrót. Jobb lett volna várni amíg kihűl, mert így a juhtúró állaga a töltelék jellegtől messzebbre került, kicsit szét is vált két fázisra. Kevés tejföllel próbáltam javítani a helyzeten, kevés sikerrel.

Nekiláttam a csirkéknek. Kifiléztem és elkezdtem nyiszálni, klopfolni. Az eredeti elképzelés az volt, hogy kirántom őket megtöltve, de aztán az idő is szorított, meg a csirkét sem sikerült úgy vágni, hogy megtöltve elég stabilis legyen a panírozási bátorságom megtartásához. (Kérem, hogy a töltött rántott húsok vágási technológiájában jártas olvasók kommentezzenek bátran.)

Ezért inkább egy sütőtálba préseltem őket, és némi olívaolajjal, majd később sütés közben borral nyakonöntve a sütőben megsütöttem (vagy inkább pároltam, annyi levet eresztett). A levét ami maradt, később besűrítettem. Bár senki sem evett hozzá, de legalább lehetett másnap kenyérre kenni.

Köretnek majonézes krumpli készült (de még mennyire finom!) Főtt krumpli, rengeteg citromlében szelídített lilahagymával, meg még egy adag jó sós, borsos majonéz együtt csodákra képes.

Kaptam ezért a produkcióért dicséretet. Többet is. Merthogy jó volt.

Pálesz... ja nem palesz

...vagyis mindkettő, sőt mindhárom, a mindkét napon, bár a pia híján ma csak másfél, de álljon itt a negyedik fél is, ami konkrétabban a fasírt második fele. (Na ezt bogozzátok ki!)

Ma is este álltam neki a főzőcskézésnek. Részben azért, mert reggel a sok remek teflonos edény birtoklásának másik átkát élveztem: nincs rákényszerítve senki a mosogatásra, hiszen: Van mááááásiiiik! Egy ideig. De aztán aki megynyeri az összegyűlt összeset, hát az cumizik. Ezt a cumit szopogattam hát reggel, aztán leléptem.

Este hazajöttem, és felkészültem a palacsintakészítésre. Azt tudni kell, hogy én és a palacsinta nem vagyunk jó barátságban. Bátorságot kellett tehát gyűjtenem egy kupica mézes pálinkából. Szólt a Föld, kaland, ilyesmi... Közben a rétesliszt elfolyósodott három tojástól, meg valamivel kevesebb mint egy liter tejtől. (...Meg is sóztam.) Kicsit még hígítottam a szódával, aztán elkezdtem csomómentesre dolgozni. Megint elgondolkodtam azon, vajon miért nem lehet a folyós részekbe lassan, fokozatosan belekeverni a lisztet, (sokan így csinálják, karizom-tehermentesítési célzattal) de hagyománytisztelő vagyok egyrészt, másrészt meg arra gondoltam, valószínűleg így könnyebb, levegősebb lesz a tészta, amit a sűrűbb állapotában hozzávert levegő biztosít. Vagy nem.

...De ebben a meggyőződésben küzdöttem jó darabig a csomókkal, s amikor már a tésztából majdnem eltűntek, s a karomra meg nőtt egy hatalmas, kőkemény, akkor eszembe jutott, hogy mintha a habverő a segítségemre lett volna már egy hasonló helyzetben... És most is valóban... S pont eltűntek a csomók, mielőtt a habverő széthullott volna a kezemben a szikszalagos újraösszeszerelés mentén...

Felhígítottam, félretettem pihenni.

Ekkor megkezdtem a fasírozott készítést, közben kimasírozott a maradék fél üveg vörösbor a hűtőből. Nem volt éppen a helyzet magaslatán (csak a Kunsági homokbuckák magasságáig jutott), ezért aztán (szégyen és gyalázat!!!) macifröccsként fogyasztottam el.
A zenében is most már a könnyebben emészthető hangzásokra vágytam, átnyergeltem a KFTre. (Ég és Föld, majd később Bál az Operában.)

Összetépkedtem 5 zsömlét, kis tejjel meglocsoltam, annyival, amennyit még totál magába szívott. Utána apróra vágtam 3 kis fej hagymát, s amíg puhultak, felaprítottam fél kiló gombát. (Igen! Ebbe a fasírtba igenis került gomba is.) Majd a hagymán elkezdtem pirítani.

Közben a zsömlékre ráütöttem 3 tojást, 1 kiló darált disznajt, borsikafüvet, sót, borsot, hét fej szétnyomott fokhagymát és persze paprikát (kevés erőset is). A gomba is veszített a víztartalmából jelentősségteljesen, hozzáborítottam, és jól belemásztam két készzel. Cupp, cupp...
Szemérmesen szanaszéjjel trutymákoltam, szütymörgettem. Letapicskoltam, aztán beraktam a hűtőbe.

Elkezdtem kisütni a palacsintákat. ...Na hát az a csúnya baleset! Először egy sütővel. Amikor már az hittem, kezdek belejönni, akkor kettővel. ...Nőtt, nőtt a szakadt palacsinták halma, és persze az adrenalinszintem is. Aztán szépen lassan, tényleg elkezdett menni... Persze akkor már rögtön el kellett kezdenem hajigálni... (Ja közben beüzemeltem a harmadik palacsintasütőt is.) Miután két tökéletesnek induló palacsintát cafattá hajítottam, nem próbálkoztam többet a dobálózással...
A kupac tetejére már egészen csinos palacsinták készültek (meg lettek dicsérve) ha a sikerélményem nem is akart nagyon megérkezni. Sőt a legvégén egy majdnem szétszakadós, kipakolós helyzetet egy teljesen reflexes és frappáns feldobómozdulattal oldottam meg. Na.

Én amúgy (lekvár híján) fokhagymás, illetve porcukros tejföllel fogyasztottam... A fokhagymásra sajt is mehet. Hát így.


...Másnap Bran Tír na Nógjára kávéivászat közben kanállal kiszaggattam, zsemlemorzsába forgattam és kisütöttem a fasírtokat, mialatt rizibizit főztem. (Elfelejtettem megsózni, de még időben korrigáltam.) Úgy elkapkodták, hogy nekem már csak éppenhogy jutott.

uborka van?

Ma főleg maradék volt (csirke, marha, borsóleves és még ki tudja mi). De hiába volt sok féle dolog, mennyiségileg nem bizonyult elégnek. Ezért délután hazaesvén egy kis (naná, hogy) tésztát. (Kicsit már szégyelltem magam, hogy mindig tészta van, ha gyorsan van, dehát kifejezetten bátorítanak itthon erre a fantáziátlanságra.)

Benyomtam a Turisták bárholt (és miközben ismét megállapítottam, hogy ezt nem lehet megunni, kinőni belőle, satöbbi, sőt!) közben kiadós fröccsözésbe keveredtem. Fene jó kedvem kerekedett (régen főztem már ilyen OH-csoportostul), sajnáltam is, hogy alig több mint fél óra alatt végeztem.

Az olajra rádobtam a kicsit vastagabbra (~1mm) gyalult uborkát (először nem mind a kettőt, de aztán később meggondoltam magam - így lett az uborka színesebb puhulásügyileg), a szétnyomott fokhagymát, a kevés provanszit, a csilit... hagytam párolódni, pirulni.

Aztán beleborítottam a megfőtt kagylótésztát, összeforgattam, bele jó sok bazsalikom, és már kész is.

Nem olyan jó, mint brokkolival, de talán jobb mint paprikával. Sajtot reszelni rá bátran, aztán befalni tessék!

elmaradtam de mindent pótlok

Nakérem... Majdnem meghalt a blog, de csak majdnem. És mostan föltámad hamvaiból! Elegen sérelmezték a frissítés elmaradozását, hogy az elmúlt hetekben elővegyem mindazt a kézzel írott papírt, melyre buszon, metrón, gyimesi hegyek között feljegyeztem főzéseim történetét. Csaknem minden alkotáshoz volt forrás a régi iratokban.

Közben kitört a nyári szünet és kevesebbet főzök, így volt alkalmam utolérni magam. Tizenhét konyhai sztori várja, hogy kiszabadulhasson az internetes nyilvánosság elé. Ezeket azonban szépen sorjában engedem ki (mindig emögé a bejegyzés mögé) nehogy maradandó károsodást okozzon az érdeklődők szépérzékében.

Hát tessék szorgosan látogatni, régi-régi, s egyre újabb ételkészítési katasztrófák itt a konyhaiveszélyzónán!

(július 5.)

mit mindenki felfala, azt úgy hívják falafel

Hosszú futkározós majd bicegős - mindeközben elutazós, húsvétolós - kimaradás után újra a konyhában. Kéremalássan felszabadultunk a hústilalom alól, de mindez mit számít nekünk? Vegát zabálunk csakazértis.

Állítólag sok pita van a mélyhűtőben, ezért állítólag jó lenne, ha falafelt csinálnék. Régebben úgy csináltuk, hogy megvettük a fagyasztott masszát és abból alkottunk, de most már egy ideje csak félkész golyókban lehet hozzájutni a csicseriborsó püréhez. Ezek pedig nem valami fainok. Ezért azóta nem is ettünk falafelt. A piták hiába dideregtek reményteli várakozással a mélyhűtőben.

Na de csicseriborsó alanatúr az még fellelhető ebbe kies honba, volt is nekünk egy kiló éppen. Beáztattam még tegnap este. Naná hogy egy repedt edényben... De ez csak néhány órával később derült ki. Akkor sem számomra. Bár én ott vacsorázgattam kedélyesen közvetlenül az edény mellett, mégis Anyának tűnt fel, hogy a fél terítő lucskosra ázott és csinos tócsa gyűlt össze alatta a konyhapadlón... Másik edénybe került hát át a téma.

Ma reggel (vagy inkább délelőtt) megkezdtem a falafel előállítást. Tisztára azt gondoltam, hogy nem lesz nagy cucc, összehajigálom a robotgépbe a hozzávalókat, aztán jóccakát. Hát tévedtem. A teljes ebédkészítés négy órába telt... Bár ez nem jelenti azt, hogy nem lehettem volna meg feleennyi idő alatt, mert az igaz, hogy nagyon kényelmesen ügyködtem, énekelgettem amit hallgattam, kávét iszogattam, leültem bokátpihentetni (mert vigasztalhatatlanul földagad, ha lefele helyezkedik el a szívemhez képest)... Illetve ez utóbbi bokapihentető művelet pontosabban: összeszedtem a dolgokat ami a soron következő művelethez kell, leültem, elrendezgettem a másik széket, rajta a párnát, felraktam a lábam, elhelyezkedtem, magam elé húztam az aktuális hozzávalókat... és ekkor jutott eszembe, hogy mi az ami még nincs itt pedig kéne... bosszankodva feltápászkodtam, begyűjtöttem... és kezdődött előről az egész... Amikor a harmadik, negyedik, ötödik körben végre valóban minden szükséges nálam volt, akkor egy tíz percen keresztül haladni is tudtam. ...Aztán a következő etapban jött újra ez a játék. ...Hát valahogy így kell elképzelni a mai főzés menetét, mindezt nem fogom minden mondat után még egyszer leírni...



Volt egy probléma ottan belül mitagadás és hát "when you worry you make it double" ezért aztán az idézett számmal nyitva Bobby McFerrint hallgattam orrvérzésig. Ittam egy kis kávét is. Dehát mint minden ebben a konyhában és ezen a blogon, ez sem volt ilyen egyszerű. A kávé a betöltés felénél elfogyott. Fölmentem lopni. Persze elfelejtettem felvinni a főzőt, így le kellett hoznom az egész dobozt. ...Valahogy éreztem, hogy nem lesz jó vége, pedig akkor még nem tudtam, hogy le fogom verni a pultról és eltöröm, szimultán pedig beterítem a kávéval a konyhapadlót... Hát így. Ez nem az én napom.

Mivel a borsó sok volt, és jól megszívta magát, ezért két adagban kellett turmixolnom (sőt végül két és fél) Tehát kétszer játszottam el szinte ugyanazt.

Az edény aljára tépkedtem egy csokor petrezselymet. (leülés, fölállás, leülés, fölállás...) Meghámoztam két fej hagymát (mindkét adagba egyet-egyet).

Kellett adagonként durván egy teáskanál kömény és két teáskanál koriander őrölve. Volt azért annyi eszem, hogy mindkét adagot egyszerre próbáltam meg szétszedni a dörzsmozsárban. Dörzsiztem egy darabig, de csak nem lettek elég dörzsöltek, ezért megpróbálkoztam azzal, hogy borsdarálóba töltöttem a cuccost. Ez viszont egy durvára daráló készülék volt, és sértetlenül potyogtak át rajta a fűszerdarabkák. Úgyhogy kitartó tekeréssel visszapotyogtattam a mozsárba mindet. (Illetve a végén rájöttem, hogy nem kell végigkurbliznom az egészet, hanem ki is önthetem belőle a fűszereket, és akkor a legvégét inkább visszaöntöttem. Minimum 170 az IQm! Zseniális nem?) És akkor még mozsaraztam egy darabig. Amikor már meguntam, végül beleadagoltam a szükséges mennyiségeket a megfelelő helyekre.

(leülés, fölállás, leülés, fölállás...) Szintén megpucoltam (amikor eszembe jutott) 8 fej fokhagymát (4-4, dehát a pucolás egyszerre történt) ezek is belementek. Beleütöttem egy tojást, sóztam, borsoztam alaposan. És még egy teáskanál szódabikarbóna (hagyma)fejenként (majdnem kimaradt).

...És indult a darálás-turmixolás. A gond csak az volt, hogy ez a darabos kemény morzsálódó dolog nem keveredett magától az edényben, meg feltapadt az edény falára, satöbbi... Úgyhogy elszórakoztam vele egy darabig amíg sikerült. Leállítottam, megkevertem, újraindítottam, satöbbi. Az első adagba tettem is még egy tojást, hogy masszaszerűbb legyen, de igazából ez nem volt feltétlen szükséges, amikor már tényleg pépesre szétment a csicseriborsó, akkor működőképes lett a hóbelevanc. A második adagnál a fűszerekben kicsit kompenzáltam (hol erről, hol arról) az első adag hozzávalóinak kilengéseit. Ez már annyira nem akart összeturmixolódni, hogy ki kellett belőle szednem egy részét és így másfél adagban megoldani.

Amikor már minden pépes volt mint milupa a babagyomorban, akkor összekevertem a mindenkori adagokat. Ez persze nem volt ilyen egyszerű, mert össze-vissza marháskodtam a tálakkal, hogy melyikbe fér bele, melyikbe nem, kettőbe, kicsibe, nagyba, szűrőn megpróbáltam kicsöpögtetni belőle egy kis nedvességet... nem sikerült, de jól összeganajoztam az öklöm. (Szerencsére még azelőtt rájöttem, hogy nem fog menni, mielőtt átpasszíroztam volna a lukakon az egész masszát a mosogatóba) Végül lett egy nagy halom koszos edényem, meg nagyjából egységes összetételű két és fél kiló falafelmasszám. A felét lefagysztottam.

Először az a capella műfajokban akartam folytatni a főzőcskézést, de aztán előbb akadt a kezembe a Lovasi Bandi (a hegyről). Olajos kézzel szép 67 darab gombócot formáztam, és elkezdtem olajban kisütni. Az alja a golyóknak gyorsan sült kérget növesztett, ezért a szódabikarbónából felszabaduló széndioxid felfele tört és kicsit szétzilálta a golyók felső részét. Ez azért is volt problémás, mert ezek után ember volt a talpán, aki meg tudta úgy fordítani a golyókat, hogy azok gázzal teli fele kerüljön alulra. Hát én ember voltam a talpamon amíg csak a bokám bírta, és így végül elkészültek a bogyók.

Bandi most már a Kispál és a Borz részeként (helyesebben csak a Borz részeként a Kispál megszokott közreműködésével) kajabálta tovább örökbecsű műveit. "...Levesek készülnek porból..." énekeltem én is, holott szó sem volt levesről, és porról is csak abban az értelemben, hogy még mindig azt (GYK: Por) olvasom, (és most tényleg olvasom is) és abból keringett bennem porfelhőként pár gondolat, hangulat... Hát azokat gondolom belefőztem.

Répát, retket pucoltam, reszeltem, újhagymát vágtam... Meg készítettem önteteket. Egy kis (nem is olyan kicsi) csilit megmelegítettem olajban (na jó elsőre odaégettem, kiöntöttem a mosogatóba, aztán másodszorra meg megmelegítettem), elkevertem egy kevés joghurttal. Ez nem mártás még csak a csípősségszabályozó. Akkor aztán készítettem a tejfölös joghurtmártást fokhagymával, sóval, borssal (szégyenszemre feketével), oregánóval, kakukkfűvel. Meg mustáros mártást, olajjal, tejföllel, rozmaringgal, sóvalborssal. (Beleraktam annak a mézes köményes mustárnak is az alját ami ezer éve nem akar elfogyni.)

És készen is volt, már csak a pitákat kellett volna elővenni (5-6 órával ezelőtt) Na, akkor most elővettük. Persze tévképzeteink voltak a mélyhűtő mélyén lappangó titkokról. Alig-alig volt ugyanis pita, és olyan régi volt (a címke szerint két és fél évvel ezelőttig volt javasolt a fogyasztása (persze fagyasztás nélkül)), hogy nemhogy megtölteni nem lehetett, de helyenként harapni is kicsit nehéz volt.

No de sebaj. A falafel jobb volt milyet amit valaha ettünk, a mártások is szuperáltak, a napomat is jól el....töltöttem... Be happy!
Mindent lefotóztam, csak a készterméket nem. Hejhó!

kétnapi koszt

Időm semmi, csináljunk kaját két napra... A végeredmény olyan egyszerű, hogy szinte szégyellem. Zene nélkül - hiszen reggel 6 és 7 között nem barátságos zúzós zenét hallgatni - háromnegyed óra alatt dobtam össze a kaját.

Három póréhagyma kell csak hozzá, felaprítjuk, megpároljuk (kicsit ezt is odaégettem sajnos, de nem volt súlyos...) Zöldfűszerek, kis szerecsendió, só persze, és hát bár nem vagyok rasszista, de a bors színe fehér - ebben a kajában legalábbis.

Nyakonöntjük mascarponeval, némi tejszínnel, összeforraljuk és kész is! Tésztára vele! Nagyon jó! (...is tud lenni, de ez most sajnos nem sikerült olyan jól... nem nagyon tudom, miért (talán a mascarpone:póréhagyma arány túl nagy volt))

népnemzeti kaja: zöld leves, fehér főétel(?), piros fej

Ma sem vállaltam túl magam... Tejberizs legyen! De mivel nagyon pofátlan nem vagyok, ezért csinálok elé egy levest.
Mindenféle hagymákokat vágtam fel (új, vörös, fok) és nekieresztettem őket a lábos meleg aljának. Elővettem a múltkori rizottóból maradt viszonylag sok borsót. De mivel ügyesen kinn felejtettem akkor, ezért mostanra szép egységes tömbbe fagyva került elő a frigóból. (Ebben a szentséges pillanatban (mármint nem a főzés ezen pillanatában, hanem a naplózás jelenében) eszembe jutott néhány új kedvenc kifejezésem, ezeket elrejtem a későbbi szövegben a saját magam szórakoztatására és a hangulatom ábrándozó jellegű feltuningolására). Szóval... kijött a fagyott borsótömb. Hát gondoltam: franc fogja ezt egybe belenyomatni a lábosba, az életben nem jön szét, ráfektettem a zacskót a vágódeszkára, és a zacskó nyitottságáról megfeledkezvén, frankón ököllel rázúztam egy kegyetlen nagyot. Persze beterítettem az egész konyhát. Gondolhatjátok, hogy nem volt olyan tisztaság, hogy a földről lehetett enni. Egy darabig hamupipőkéztem a redvából a borsószemeket, de a fele menthetetlen volt (tényleg különösen nagy mocsok volt aznap).
Amikor már szépek voltak a hagymák ment bele apróra vágott krumpli, a jobb sorsra érdemes borsók, meg tej, meg víz. Azután főztem, hadd főjön. ...Elszólított a mehetnék.

Hazatérvén a zöldes, borsós kulimászt elkezdtem a botmixerrel gyilkolászni. Krémesedett pépesedett, kettesbe raktam a 25 éves NDK-s motort. Nyö-nnyö-rönnyönnny-nyörnnyönyö-nyőőŐŐŐ! Kezdték a borsók megadni magukat... Mikor már untam a banánt, meg azt is, hogy nem megy a dolog. (Közben a Beatles azt énekelte: I've been working like a do-o-og) Akkor gondoltam egy merészet és nagyot, és hármasba pöcköltem a robotgépet. Nyörrrrr-rrgggrrhrrrökkökkökrrhhhggrrgrhrg... És a 25 éves csoda kimúlt. Egy perces néma csenddel megemlékeztem a családnak tett szolgálatairól, majd a lábosból az új robotgépünkbe oktojáltam a féligkrém levesszerűséget. A fain kétpengéjű acélkés elég gyorsan jobb belátásra bírta a levest a krémlevessé válás szándékoltságának tekintetében. Ebben az üzemmódban a petrezselymet sem kellett apróra vágni, mentek "bele mind a levesbe", azután tejszín, némi egyéb ilyenolyan fűszer... Az állt az ihletadó receptben, hogy "borssal illatosítsuk"... Hát én tettem bele borsot, de attól nem lett valami illatos, sokkal inkább attól, hogy amikor összemelegítettem a cuccot, akkor istenesen odaégettem (pedig kevergettem közben, de valahogy mégis...) Az ízén szerencsére nem nagyon érződött, de a bukéja pikáns volt. Hát kínos...
A tejberizs meg nem nagy szám... Megfőztem a rizst, hozzáborítottam a tejet, cukrot, némi fahéjat, aztán megfőtt. Jó lett, nagy haszna pedig az volt, hogy ötletemnek, és elöljáró jó példámnak köszönhetően a hűtőben oly régóta rohadó somlekvár végre elfogyott (így nem volt olyan savanyú... mármint a lekvár)

Na hát ettől az összeállítástól nem lettem sokkal népszerűbb. (Nekem mindig ízlik, úgyhogy az nem mérvadó...)

"Kicsi, kevés, sovány"

Vettem egy nagy fej káposztát... A lényeg nem ez volt, hanem a krumpli. De azért lereszeltem és jól megsóztam, miközben a végre megtalált Voces Aequales CD-t hallgattam nagy nyugisan.
Közben főttek a krumplik, főttek... és amikor megfőttek meghámoztam őket.

Aztán kinyomkodván belőle a nedvességet, elkezdtem a káposztát párolni. Most kivételesen végre olajon. ...Edényügyileg amúgy itt van nálunk a Kánaán. Találtunk ugyanis egy helyet, ahol újrateflonozzák a régi edényeket, és mi rögtön újra is teflonoztattuk az összeset. Így aztán a választék kimeríthetetlen. (Más oldalról egyáltalán nem az, mert mindegyik kábé ugyanakkora és ugyanolyan alakú, csak éppen van belőle vagy 6 darab...)

Megpirult a káposzta egy idő után só, bors és némi cukor kíséretében. A krumplikat szétnyomkodtam, felfuttatott élesztőt kulimájszoltam hozzá, kezdtem bele adagolni a lisztet meg a káposztát. Aztán úgy alakult, hogy mind belement a káposzta, továbbá lisztből is több mint egy kiló... Szóval lett vagy négy kiló lángostésztám, kicsit érdekes állagú... a káposztamennyiséget ugyanis talán kissé túlzásba vittem.

Mikor jól megkelt, akkor elkezdtem bő olajban Fereczi Györgyre kisütni. Itták az olajat mint szivacs. (Sajnos.)

Fokhagymás tejföl és sajt, és lehet tömni a buránkat. Ez a káposzta dolog elég jó a lángosba, de talán annyival nem jobb, hogy érdemes legyen vele vesződni...

Sikerült olyan mennyiséget előállítani ami nem fogyott el izibe... (vagy az olajszint volt az oka?) De talán nem sikerült annyira rosszul, mert másnap hidegen is elpusztították.

duplán nem szegtem szabályt

Viszonylag érthető módon - aki nem értené, az majd megérti - az energia- és időtakarékos megoldások egyre népszerűbbek a délelőttjeimben. Ma például virsli volt. Kecsappal, mustárral, meg zsúrrúddal. Aki esetleg azt gondolná, hogy megszegtem a szabályt, miszerint ne készítsek húsételt, annak elmondanám: hogy a virslit nem kell készíteni (csak belevágni forró vízbe) és ugyanakkor nem is hús.

Ebbe a kiadós ebédelőállítási programba a zenehallgatás már nem fért bele. ...De az asztalnál étkezés sem. A virslifejadagomat a metrón tömtem bele az arcomba, egy részeg nyelvzseni csöves szórakoztató társaságában (aki magyar, francia, német, angol és orosz nyelven tárta elém nézeteit a világról). Komolyan.

de mégiscsak maradjunk a talján ízeknél

Akkor most legyen a zene Kispál és a Borz: Ül
Megint hagymával kezdünk... Nembaj... Lesz sok piros tojás két és fél hét múlva.
Ment mellé fokhagyma és kifejezetten pirító üzemmódban aládurrantottam (olívaolaj persze...).




Rádobáltam egy kevés finomra vágott barna csiperkét, majd mikor lepirult, a cukkinik következtek, kis puhulás után szünet... Elmentem...

Mikor hazaértem, beleöntöttem bő 6deci rizst... A borról megfeledkeztem ezért kissé illúzióromboló módon az most következett. Nameg só, bors, kis provanszi. Rádöntöttem bő liter húslevest (képzelhetitek mennyi húst látott), belereszeltem egy jó darab kitudjamilyen nagylyukú sajtot... és már csak a rizsen volt a világ szeme, hogy megdagadjon. Közben tettem hozzá borsót és kukoricát is... a rizs dagadása miatt az első hozzátételt felülbírálva másodszorra is.

Aztán kész lett. Vágtam hozzá bazsalikomlevelet. Azaz morzsoltam. Jópofa dolog a fagyasztott fűszer, mert majdnem friss, mégis, csak összeroppantja az ember a markában és már apróra is van vágva... Csak aztán győzze a kezéről levakargatni...



Én részemről reszeltem rá pluszba sajtot... Ízlett... Nekem legalábbis.

"játsszunk inkább mást"

Kevés időre mi a megoldás? Hát paaaasta, paaaasta!
Fölkelék jó regvel hajnalba, hagymát pucolok nagy sietséggel, s miközben az olivaolajon párolódik (némi csili társaságában) - váltok inkább múlt időre - megmostam és (apró volta, és sietségem miatt) robotgéppel felszeleteltem másfél kiló gombát. Na lepirítottuk (persze ez több idő volt egy "na"-nyinál...) Megfűszereztem sóval, sok borssal, kis provanszival, elégséges bazsalikommal... Aztán bele az összes itthon található sűrített paradicsomot. Összefőztük...

...Hát kész is, mire lejárt a Niel Youngtól a Silver and Gold...

Kell hozzá délben főzni tésztát, aztán meg sajttal a tetején megenni. Szerintem jó.

maratoni aranyérem

Gondoltam, hogy a mai mű nagyobb lélegzetű lesz... De hogy ennyivel...

Először is kovászt készítettem. De az ma nem volt olyan fürge, mint tegnap, így volt időm megpucerálni egy adag leveszöldséget. Nameg krumplit. Mire megpucoltam, addigra meg is kaptam az utasítást, hogy krumplit azt lehetőleg ne tegyek bele. Na hát jókor... Azt találtam ki, hogy a krumplikat végül csak elnegyedelem. Egyrészt, mert így a krumplifogyasztás opcionális részévé vált a leves élvezetének... Másrészt... Vagyhát végülis... Egyre régebben de nem is olyan régen mindennapos élmény volt a levesben a krumpli, pont ilyen nagy, és ezáltal választható kiszerelésben. Úgyhogy régi ötletet alkalmaztam sikeresen a jelen helyzetre. A krumpliellenzők is megnyugodtak, sőt... "így már illik a krumpli a levesbe..."

Nade nagyon előreszaladtam... Ott tartunk, hogy szólt a Szélkiáltótól a 20év című válogatáslemez, én meg a most divatos körülményes módon megpucoltam a hagymákat. Elkezdtem volna olívaolajon a témát, de bizony kiderült, hogy nincsen egy csepp sem. Ezen kívül hiányát éreztem még több hozzávalónak is, úgyhogy el kellett rohannom a boltba. Ez azért különösen mókás, mert tegnap megpróbáltam egész hétre bevásárolni. A hadmúveletet mission impossible-nek neveztem, és a nevéhez hűen - mint látható - már másnap (azaz ma) megbukott.

Mire hazaértem már elértem az indiszponáltságom csúcsértékét, melyben a nap végéig ki is tartottam hűségesen. Minden főzési lépés előtt hatszor körbejártam a konyhát, mire rájöttem, hogy hol is tartok. Így kissé elhúzódott az ügylet.

A hagymán megpároltam, kicsit meg is pirítottam a zöldségeket, beledöntöttem bő fél kiló zöldhüvelyű zöldbabot. Úgyis megpároltam. Rá közben egy-két ilyenolyan fűszer, só, bors, majd pedig egy üveg bazsalikommártás (pesto), és kocka. Felöntöttem vízzel aztán haddfőjön!

A kovász még mindig illedelmesen ücsörgött az edény kétharmadánál, ráöntöttem egy bő fél kiló lisztre. Fél liter tejet benne cukorral, meg vajjal felmelegítettem a mikróban. Elkezdtem beleönteni a lisztes kovászos izébe... És akkor olyasmi rémlett fel előttem, aminek nem kellett volna: rémlett, hogy olvastam valami olyat, hogy "a cukrot a vajjal és a tojásokkal habosra keverjük"... Kicsit furcsállottam, hogy készítettem már párszor ilyen kalács jellegű tésztát... És én ennek ellenére nem lennék benne biztos, hogy hogyan kell csinálni, ...vagy eddig mindig rosszul csináltam? Akartam egyet legyinteni és beleönteni a cukrosvajas tejet az egészbe, de aztán, kis fejvakarás után úgy döntöttem, hogy csakazértsem. Leöntöttem a tejet az egészről, az alján maradt elázott cukrot, meg a félig elolvadt vajat meg áthalásztam egy tálba, hogy a tojássárgákkal habosra keverjem... És most, hogy összemocskoltam egy tálat, most már felütöttem a szakácskönyvet... És láss csodát! Tényleg nem volt a kelt tésztánál semmiféle habosrakeverés... Úgyhogy önthettem vissza az egészet.
(Hogy mégis hogy került bele a fejembe ez a tévinfo, arra csak később jöttem rá. A vaníliamártásnál olvastam ugyanis... Azaz igazából a vaníliakrémnél. De erre meg csak még később jöttem rá... Megint előreszaladtam.)

Elkezdtem beleszétválasztani a kelesztőedénybe a tojássárgákat. Eleve kicsit rosszul céloztam a tojásfehérjét egy szűkebb befőttesüveg száján befelé, és melléfolyt a fele. Az meg már csak a bónusz volt, hogy persze, hogy a hatodik sárgát sikerült beleejteni öt fehérjébe... Kicsit kezdtem bepöccenni, hogy már egy hülye tojást sem tudok szétválasztani. ...De szerencsére egybemaradt, így könnyen ki bírtam halászni és a többiek közé zavarhattam.
Elzártam a levest, zenét váltottam: UniCum Laude többévtizedes slágerfeldolgozások... Kevergettem a tésztajellegű mindenséget, hát láttam amit elméletben is levezettem: bőven nem vett fel a liszt ennyi folyadékot. Úgyhogy elkezdtem beledolgozni még... és még... és még... Így ment bele még egyszer annyi liszt. De nagyon szép kis tészta lett belőle. Félretettem, hadd keljen meg szépen komótosan.

Na nekiláttam a vaníliamártásnak... Először is szétválasztottam 14 tojást (igen annyit) Tovább folytattam a már megkezdett bénázásom: először mellélocsoltam a befőttesüvegnek megint fél liter fehérjét, majd most már sikerült tényleg beleszakítanom egy sárgáját... Kiskanállal vakarásztam kifelé... De én csak azért sem... Na jó... Elővettem egy tényért és abba ütöttem egyesével a tojásokat... Illetve egyet, mert utána elbambultam és újra a befőttesüveggel szórakoztam. Akkor mellétettem a tányért, hogy talán akkor már abba fogom nyomni, de nem... Megint elbambultam és azon kaptam magam, hogy a tányér mellett álló befőttesüveg oldalán csorgatom végig a fehérjét... Nagyszerű! A végére egész belejöttem!
Jöjjön a cukor! Hát hiába voltam bevásárolni, mert kevés volt a cukor, kellett volna majdnem fél kiló (persze nem, de akkor még ezt nem tudtam). Na itt tényleg begurultam. Feltéptem egy doboz kockacukrot és beleszórtam a tálba 98db kockacukrot (igen, pont annyit) Rákanalaztam 15dkg lisztet... ...És ekkor gyanússá vált a recept címe: "Vaníliakrém" ...Hmmm. Kétségbeesetten próbáltam a liszkupac tetejét legalább kicsit visszakanalazni, de már nem sok menthető volt. Így aztán elővettem minden itthon található tejet (majdnem 3 liter)
és hozzádöntöttem... Így (is) lett a vaníliamártásomban kétszer annyi cukor, másfélszer annyi tojás, és ki tudja mennyivel több liszt, mint kellett volna... Ez azonban mégsem mentett meg az ezután következő majdnem egy órányi kevergetéstől. Egy óra kavirgálás után, mikor már nem tudtam, hová tegyem törődött testem és melyik kezemmel, milyen irányban kevergessek, végül egészen becsomósodott... (freudi elszólás) akarom mondani besűrűsödött. (Közben azon gondolkoztam, hogy milyen érdekes, hogy fizikai értelemben nem is a sűrűsége lett nagyobb, az ugyanakkora maradt (ha a párolgástól eltekintünk) csak a viszkozitása nőtt. Jó mi? ...Na mindegy...)
A mártás végül is kicsit csomós, kicsit sűrű, kicsit édes lett, de a mienk. Egy újabb bevásárlás során szerzett tejjel egészen sikerült normalizálni a kérdést. És most először nem volt kevés...

A tészta szépen megkelt, elkezdtem pogácsaszaggatóval zaklatni, utána olvadt vajba mártottam, majd porcukros, cirtomhéjas dióba forgattam, és hajigáltam bele a legnagyobb cseréptálunkba. Amikor már az egyik tálból másikba nyúlkálás miatt nem lehetett megkülönböztetni egymástól a diót és a vajat (mindkettő ugyanis csöppet sem bizalomgerjesztő takonnyá vált) akkor már csak pucéran hajigáltam a gombócokat a tetejére a kupacnak közben minden taknyot közédöntöttem, végül pedig megkentem a tetejét tojással.
Félreraktam, hadd higgye azt, hogy van esélye kimászni a tálból. Mikor már majdnem, akkor megsütöttem.

Röpke 5 óra tiszta játékidő alatt elkészültem. A konyha katasztrófa sújtotta terület. És én is.

A leveshez főztünk tésztát, reszeltünk rá sajtot. Hmmmm. Finom.

Az aranygaluska, meg minden igényt kielégített (kivéve azt aki szerint az aranygaluska az egy "szar kaja")

Lehet, hogy végül alkohol és koffein nélkül is menni fog a főzés... Ki tudja...

a túlkeltetés (akarom mondani túlkelesztés) mesteriskolája

Ma is egyCDs kaját dobtam össze. De még a CD előtt elrajtoltattam felfutáshoz az élesztőt. Be voltak indulva a kis saccharomycesek. Éppencsak meg bírtam reggelizni mielőtt kimásztak az edényből. Összedobtam hát a tésztát - Szélrózsa hallgatása közben - bő egy kiló lisztből, volt benne kb. egyötödnyi (vagy még kevesebb) teljeskiőrlésű is.

Gyönyörű hólyagosra dagasztottam...

Felvágtam a szalonnát, kiolvasztottam a zsírjáról és megsütöttem-pároltam benne kegyetlenül sok hagymát. Közben a tészta eléggé megnőtt, de én még elmentem futni is. Mikor visszaértem belőle, hát láttam ám, hogy a tészta teljesen túlkelt. Megpróbáltam kiborítani, a brutál kilisztezett edényből így jött ki:


Begyújtottam a sütőt, majd kitaláltam, hogy én még nem is vagyok éhes. Mire az lettem, elmentem iskolába. Mikor este hazajöttem, otthon már várt a háromszor túlkelt, jó kopogós, rágós langalló, kolbásszal, hagymával, szalonnával, sajttal lefödve. Nem valami általános módszer, de mi úgy szoktuk, hogy mindkét felét megsütjük a lapoknak, utána rátesszük a fönti módon elkészített szalonnáshagymát, meg felkarikázott kolbászt, esetlegesen később sajt is jön és úgy még kicsit megsütjük. A többi már utólagos, sütés utáni...

Jól leküldtem tejföllel, raktam rá még sajtot és elropogtattam.