in memoriam karácsonyi lakomák

Három napja már csak ettünk jobbnál jobb étkeket, hellyel-közzel horribilis mennyiségben. A 25-i ebédhez készült rizst azonban még nekigyürkőzve sem sikerült elfogyasztani... Valamit kell ebédelni ünnepek után is... Ki lett adva ukázba, hogy csinyájjak belőle sült rizst.

No jó. A zöldségeket taktikusan fölvágattam az öcsémmel, nameg a hagymát, aztán akcióba lendültem. Megpirítottam-pároltam a hagymacsíkokat, szeleteket, aztán a zőccségeket (répa, zeller, gomba) ...aztán elkezdtem alternatívkodni, és kicsit nyugatabbra tájolva magamat az eredeti kínai recepttől, jól megszórtam curryvel. Akartam hozzá kis kurkumát is adni. Bár úgy emlékeztem, hogy elfogyott, de azért megnéztem és valami volt még az üveg alján... Na - gondoltam - biztos azért rémlik úgy, hogy elfogyott, mert az oda van tapadva, és már nem jött ki a múltkor sem. ...Így aztán mindenféle további vizsgálódás helyett jól rárántottam az üvegre fejjel lefelé fordítva... Minthogy semmiféle odatapadásról szó nem volt, ezért egy jó cudar mennyiségű kurkuma, azaz az összes ami az üvegben volt, beleszánkázott a serpenyőbe. (Óóóóó! Erről jut eszembe, az edény zsír új! tuti teflonbevonattal! a karácsonyi szeretetcsomagból!!!) Szerencsére nem tett be a kajának ez a dupla kurkuma mennyiség... Küldtem hát bele még egy kis borsot, egy kis rozmaringot, meg jól megöntöztem (sózás végett) szójaszósszal.

Ezután mindent kirámoltam az edényből és csináltam benne egy szójaszószos pálinkás rántottát. Most mi van? Tényleg azt csináltam! ...A tojásékat is evakuáltam, így alkalmam nyílt a tegnapelőtti főtt rizst kicsit megpirítani. Ezután az összes mindenséget együvé kevertem.

Kész. Naggggyon finom volt, de komolyan!

u.i.: Nem is tudtam, hogy főzni fogok, csak kábé utólag jöttem rá, hogy: jéééé főztem. Ezért nincs fotó. Ez van.

szárított paradicsom vs. turmixgép

Nahát nem akartam túlspilázni a szünet előtti utolsó főzéstémát, úgyhogy egy egyszerű de nagyszerű régi saját ötlethez nyúltam. Nem egy nagy etvasz a dolog, de jól eltalált arányokkal (senki ne kérdezze, hogy ez kvantitatíve mit jelent) igen jóízű tésztamártást lehet az alábbi módon előállítani.

Fogtam némi szárított paradicsomot (vagy másfél-két marokkal) ...aztán láttam, hogy alig maradt az üveg alján, és azt még hozzáborítottam (na még egy marok... kicsit sok is lett) és belehajítottam a turmixgépbe. Felöntöttem egy zacsi tejszínnel, belerittyentettem úgy fél üveg sűrített paradicsomot, majd egy csokornyi bazsalikomlevelet (ebben az évszakban az a mélyhűtőből jön). Só tilos! (hiszen rengeteg sós dolog megy bele) kell viszont bors s némi ilyen-olyan zöldfűszer (hogy pontosabban? franc tartja számon az ilyesmit, mindig ahogy jön)...


Aztán adjunk rá kakaót... Lett belőle valami narancssárga színű trutyi.

Kevés olajon megprítottam vagy öt gerezd szétnyomott fokhagymát, majd ráküldtem ezt az iszapot a robotgépből. Aztán még beleaprogattam olajbogyót, majd szardella híján harmad tubus szardellapasztát nyomtam bele (ez utóbbi kettő az eredeti ötleten túlmutató extra).






Kicsit összerittyentettem-rottyantottam, és már lehet is vele összepiszkítani a tésztát.

Sajtot reszelni rá ajánlatos, hamm.

Az elmúlt néhány hónapban többször is volt szerencsém étteremben enni, és többször elgondolkodtam, hogy a csaknem minden hasonló helyen megtalálható tejszínes gombás csirkét válasszam... De aztán gondoltam magamban, hogy bár még sosem ettem ilyet otthon, biztos nem nagy kunszt csinálni, majd valamikor összehozok egy ilyet...

Hát ma volt az a valamikor. Hazatértem a piacról 4 jól megtermett (állítólag házi) csirkemellel. (Megjegyezném az anyai emésztőrendszeri reakció teszt tévedhetetlen eredménye alapján valóban házi, vagy legalábbis egészségesebb állatokról volt szó mint általában az tuti.) Alapból nincs bajom a mindenféle tetemekben turkálással, de most valahogy nem fűlött a fogam ezeket a madárhulla-darabokat megszabadítani a csontoktól. De végül, egészen gyorsan sikerült felnyiszatolni. Kicsit kikloffoltam, majd beleraktam őket egy tálba, s amíg ott néhány széttrancsírozott fokhagymagerezd, némi rozmaring, só, bors és vagy egy deci olívaolaj társaságát szokták megfelé, addig megmostam és felaprítottam egy kiló gombát.
...Ekkor újra kezelésbe vettem a husikat. Sokszor az ilyen cuccost úgy kell készíteni, hogy kicsit lepirítjuk a húst, majd utána illendő párolni. De nekünk sem elég nagy, sem elég jó teflonborítással rendelkező edényünk nincs a lepirításhoz. Úgyhogy előkaptam a szép méretes kontaktgrillünket, és 10 perc alatt aranylóra pirítottam rajta a két és fél kiló csirkét (olyan gyorsan történt, hogy megörökíteni sem volt időm), belehajigáltam egy magas falú serpenyőbe, aládöntöttem horribilis indokolatlan mennyiségű fehérbort (alsóörsi Antal pincészet), aztán hadd szóljon.
Nekiláttam a köreteknek, készítettem jázmin rizst. (Kivételesen nem felejtettem sem megpirítani, sem előforralni a vizet, sem megsózni... jeee) De hogy ne legyen unalmas, készítettem hozzá borsót és kukoricát is. A kukoricával volt egy kis gixer. A zacskó alján lévő adag már kábé 5x lehetett visszafagyasztva és összeállt egy csinos kis tömbbe, ami sehogy sem akart szétmenni a serpenyőben. Nekiestem hát a fakanállal, de csak a perifériára szorult kukoricák trancsírozás általi halálát sikerült elérnem. Végül egy jó irányzott leszúrással sikerült kettétörnöm a fagyott tömböt és ugyanazzal a mozdulattal ...a fakanalat is. Persze a fél konyhát beterítette a kukorica.
Oda se neki... lassan elfőtte az összes bort a csirke, kihalásztam a hússzeleteket, és rádobtam a gombát, zsírjára pirítottam (hát az is eltartott egy darabig). Ezen a ponton csaltam egy kicsit, mert láttam, hogy nem lesz elég a tejszín és tejjel kell "felvizeznem" a történetet, ezért beleszórtam fél kanál sűrítőanyagot (xantán-gumit ...jó vicc volt. ...tehát lisztet.) Ezután beleöntöttem e tejszínt, a tejet, reszeltem bele némi sajtot is, és besűrítettem.

Dávid ma nem jött és jól megszívta, hogy nem jött, mert amióta beiratkozott, most készítettem az első olyan bravúrosat, amilyenek korábban jóval mindennaposabbak voltak. Persze ebben is lehet hibákat találni: a hússzeletek kicsit szétszakadtak, a kukorica is kissé pépes lett, a borsó icipicit odakapott. De összességében igen finom lett, nem is hagytunk belőle hírmondót...

Lassan véget ér a karfiolszezon, hát még egyszer azért jól felpakoltam a 100Ft-os nagy fehér fejekből, rózsákból a piacon. Gombát is vettem, mert gomba nélkül nem élet az élet.

Nade mi légyen belőle? ...Régóta tervezem már, hogy készítek calzonét, így hívják az olaszok... gyakorlatilag egy csukott, félbehajtott pizza. (családunkban ejtsd: piZZa. Két kőkemény zengő zével. Ezzel több ismerősömet őrületbe lehet kergetni.) Rég csináltam ilyet utoljára... Pontosan tudom is hogy mikor, mert egy emlékezetes alkalomhoz kapcsolódik, 2008 kora tavaszán... aki tudja, adja át, aki nem hiszi, kérdezze meg azt aki tudja.
Megfogtam tehát szegény karfiolt és villámgyorsan szétcincáltam. Sós vízben ízléses keménységűre főztem, közben a gombát is felvágtam, megpirítottam.

A zöldségek puhultak, én meg alattomban elkészítettem fél liter besamelt. Tettem bele sót meg borsot, zöldfűszereket, szerecsendiót, mindenféle sajtot, de elsősorban is parmezánt... Félretettem hűlni, nameg a zöldségek is készen álltak a töltelékké átlényegülésre. Hozzájuk nyiszáltam az összes tarját ami tegnapról még maradt és nagy lelkesedésemben, hogy milyen jól állok, összekevertem őket (külön-külön) a besamellel... Ekkor persze rájöttem, hogy egy csomó dolgot kihagytam... Mint mindig. Node sebaj, a zöldséges kulimászhoz kevertem így - úgymond utólag - a kapribogyót, a tojássárgákat és a széjjelnyomott fokhagymát. A karfiolnál már erősen vigyázkodtam, nehogy a sok kevergetésben teljesen szétzúzzam a rózsákat...
Nakérem készen van a töltet. Jó-jó, de mibe töltjük? Az élesztőt már elkezdtem ébreszgetni némi víz meg liszt hozzáadagolásával, de bizony meg sem moccant... Na, gondoltam, ennek fele sem tréfa, felküldtem a fűtést és a radiátorhoz tettem az edényt. Röpke óra leforgása alatt sem sikerült fefutnia, de még felcsoszognia sem... két buborékot böffentett össze-vissza. Na mindegy... majd lesz valami alapon hozzáküldtem a majd másfél kiló liszthez, jól összedolgoztam (persze víz is ment bele) és félretettem. Csodák csodájára kelt egy kicsit, úgyhogy szétszedtem 12 darabra és elkezdtem őket kinyújtogatni. Tudni érdemes, hogy régebben szinte az egyetlen tészta amit készítettem az pizzatészta volt, és annyira megszoktam, hogy kerekre kell nyújtani, hogy sokáig ha négyszögre kellett nyújtanom valamit, akkor is gyönyörű, kiszerkesztett körlapokat produkáltam. ...Nakérem örömmel bejelenthetem, hogy a fejlődés útjára léptem, mert mostmár mindent barbapapa alakúra nyújtok. Így néztek ki ezek is... Beléjüklapátoltam hát a tölteléket, félbehajtottam a lapot és összenyomkodtam a szélén. Már kész voltam a harmadikkal, amikor rájöttem, hogy - bizony, bizony... csaknem bármit képes vagyok elsózni, viszont amiből mindig kihagyom, az a tészta... És most is. Javíthatatlan vagyok. Úgyhogy utánsóztam, gyúrtam a maradék 9 gombócot... És töltöttem... és hajtottam... és nyomkodtam... és töltöttem... és hajtottam... és nyomkodtam és... végül elkészültem, benne voltak a tepsiben.
Letakartam őket és elmentem futni... Hazaérve már az első tepsi a sütőben virított, megkentem vajjal a következőt is és behánytam miután kész lett az első... Végül meg kell mondjam, hogy szépen megkeltek.
Nekem a gombás ízlett jobban (mondjuk elfogult vagyok), habár az kicsit sós lett. A karfiolosban meg kicsit soknak éreztem a szerecsendiót meg a majoránnát, és így kicsit egzotikus lett. De alapvetően elégedettséggel találtam szemközt magam. Dávid megdicsért, az öcsém meg nem fikázott le. Tiszta sikerélmény.

végülis rántotta

Tegnap maradékot (töltött csirkét) ettünk, úgyhogy kimaradt a konyhai élvezkedés...

Ma meg dolgom volt délelőtt, úgyhogy sietősre kellett vennem a figurát... Pirkadatkor már otthon voltam a hozzávalókkal, szépen felpakoltam őket a pultra.



Fogtam a legjobb késemet... és a két szép fej hagyma már el is vesztette ogréhoz való hasonlatosságát. Mindenféle füstölt húsáruk kerültek elő a hűtőből (szalonna, kolbász, tarja).



Amolyan szerényebb mennyiséget feldarabolva belehajigáltam belőlük a serpenyőbe. A nagy ijedtségben, meg az alulról beinduló melegben megizzadtak (a szalonnáknak több volt a kiizzadnivalójuk, előbb kellett volna föltenni őket...). Akkor belekevertem a csilipaprikát, rásodortam a hagymát, alaposan megpároltam.

Mire megpárolódott, kimagoztam két nagy marék olívabogyót. Beleküldtem az egész miskulanciába, plusz még hozzája a fokhagyma, a zöldfűszerek(bazsalikom, oregano, majoranna), néhány kanál süripari, só bors... Összerottyantottam, félretettem.



Mikor hazajöttem beleütöttem 19db (igen pont 19, először külön 5-öt (ld. a képen) majd 12-t a maradékba és annak sülése közben még gyorsan pluszba hozzá 2) felvert tojást, összekevertem, összesütöttem, lefedtem kis időre, majd sajtot reszeltem a tetejére... Nagyon finom volt.

Dávid hozzászólása: "Rántottát nem reggelire szokás enni?"

"...Na húzzá haza, haza aztán főzessél anyáddal kisk****g!"

(blog)kezdők BALszerencséje

Na ma jót főztem... (...várjunk csak... JA NEM!!!)

Először úgy gondoltam, hogy ma olyan energiatakarékos leszek, mint még soha. Volt a spájzban lezsírozva több befőttesüvegnyi paradicsommártás, amit még akkor tettünk el amikor dúlt a paradicsomszezon és fantasztikusan finom friss paradicsomból készült mártásokat lehetett csinálni... Hát gondoltam itt az ideje, hogy elővegyünk egyet, főzök hozzá tésztát, aztán jóccakát...

...Igen ám, de úgy alakult, hogy meghívtam a Vincét ebédre, hát gondoltam akkor nem lehet ilyen snassz dologgal előállni! Csinálok hozzá csirkehúsgolyókat. Ezért aztán rendeztem egy pótbevásárlást. Leizzadtam a szupermarketben, hogy nem akarnak darált csirkehusit adni, de aztán leesett, hogy hol lehet kapni a piacon...

Szóval hazaállítottam a hozzávalókkal. Fogtam a darált csirkehúst (70dkg) beleküldtem azt a maradék zsemlemorzsát (kb 20 dkg) amibe forgattam tegnap a gombafasírtokat. (Szóval belekerült a csirkehúsgolyóba néhány gombamolekula is... fúúúúj!) Zutty bele két tojás. ...Persze csak vásárlás után néztem meg alaposan a receptet, úgyhogy a fűszerezést saját ízlés alapján toltam: rozmaring, oregano, petrezselyem, borsikafű, só... Összetrutymákoltam, majd hagytam kicsit keményedni a hűtőben. Ekkor született meg bennem a végső elhatározás a blogvezetésről... NA és innentől kezdve csak és kizárólag baklövések következtek! Megírtam az előző bejegyzést, majd visszatérve a konyhába elkezdtem diónyi labdacsokat hengergetni a masszából. Ekkor jöttem rá, hogy kihagytam a borsot... Gondoltam legyünk maximalisták, visszadobáltam a golyókat a tálba, összedolgoztam a borssal, és újrakezdtem a formázást. ...Arra hogy a fokhagymát is kihagytam, már csak a sütés közben jöttem rá...

Nos tehát készen voltak a labdacsok.
Ekkor jött a kisütés... Elővettem "A teflonserpenyőnket". Hát igen... minthogy mindent abban csinálunk, kissé viseltes már, de a kegyelemdöfést mégis az adta, hogy egy adag lilakáposzta szénné égetésére használtuk fel... Úgyhogy teflon már nem sok van rajta... Oda is ragadtak a vékony réteg olajra dobált húsgolyók, akármilyen sűrűn is lökdöstem őket... Ezért áthelyeztem egy acéllábosba a bulit... Na abban ment egy darabig... Amikor kezdett kissé büdös lenni akkor kivettem az első adagot... Hát eddigre már a lábos alján is takaros égett húscafat mennyiség tanyázgatott, ezért bitzonság kedvéért nagyjából elmostam. De ez nem mentett meg attól, hogy a második adag ne tapadjon oda azonnal... Lila fejjel próbáltam visszatartani az agyvérzésemet és újabb serpenyőbe evakuáltam a húsgombócbandát, miközben a lakást a penetráns olajszag mellett most már tapintható sűrűségű füst is borította...
Végül csak elkészültek a kis nyomoroncok...

Ekkor egy-két óra késéssel be is toppant Vince. Föltettem a tésztavizet, dumálgattunk, felforraltam a paradicsommártást. ...Kifőztem a tésztát, még kicsit kevésbé keményre is mint szoktam, leszűrtem... Dávidot vártuk, aki kedden befizetett a Sárospataki menzára... A tésztát megolajoztam, hogy ne tapadjon annyira össze... Vártunk... Dávid egyszercsak telefonált, hogy menjünk már érte, mert eltaknyolt biciklivel... Bringára szálltunk... Érte mentünk... Megállapítottuk, hogy semmi komoly...
A tészta bár már nem volt olyan mire hazaértünk mint újkorában, de még egész jól nézett ki, kiporcióztam a srácoknak a húsgolyókat, rálötyköltük a paradicsommártást, reszeltünk rá kis sajtot... És nagy megelégedéssel az asztalhoz ültünk... Belekóstoltunk...

FÚÚÚÚJ!!! ... Hát bizony a paradicsommártás megsavanyodott a spájzban... Undorító ecetes borzalommal öntöztük meg a tésztát... ...Találtunk végül egy egész jó állapotban lévő másik üveget, azzal valamicskét javítottunk a helyzeten...

Jó étvágyat!

...Az hogy ezek után hogy késtem el az iskolából..., hát az már nem ide tartozik.

Beindulunk

Hát... (csakazértis hát!)
Már volt két blogom, amelyeken a "világmegváltó" gondolataimat tettem közzé... Bár nem maradtak visszhang nélkül, de egyre kevesebb ilyen gondolatom akadt, meg amik akadtak azokat sem nagyon találtam lejegyzésre méltónak... vagy nem tudom...

Most azonban valami egész mással kapcsolatban tört rám a világgákiálthatnék. ...Aki közelebbi kapcsolatban van velem, az tudja, hogy iskolai teendőim viszonylagos csekélysége miatt otthon teszem hasznossá magam hétfőkeddszerdacsütörtök délelőttönként: főzök, mosok, takarítok. A másodiktól és harmadiktól nem vagyok elmosva (muhaha) a főzést azonban mindig is szerettem, és most is nagy örömmel végzem...

Tehát erről fog szólni a bbbblog (deutálom eztaszót): Ma milyen természeti csapás sújtja Sárospataki rezidencia konyháját? (Mert bizony nem az edénytakarékosságról és a környezeti tisztaságról híresek az "alkotásaim")

Az előzményekről röviden:
Szeptember utolsó hetében álltam "munkába". Ezen a héten nagy konyhaköltészet következett, révén lelkesedésem akkor még teljes vállszélességgel szelte a habokat. (képzavarok forevör!) Most már gyakoribbak az energiatakarékos megoldások, és a hús is kevesebb, ugyanis az első két hetet a család nagyobb, húshagyóbb részének gyomra kicsit megsínylette (hogy a családfő pénztárcájáról már ne is beszéljünk).

Volt egy két nagy siker:
- egyik héten minden nap a család valamely tagja megdicsért, pedig nálunk ilyen udvariassági formula nincs
- kiderült, hogy még mindig díjnyertes a lángosom (olyan is megeszi aki amúgy nem)
- eszembe jut jónéhány sikeres improvizáció, de ezzel most nem fárasztalak titeket...

Egész konkrétan a kudarcokra emlékszem (jellemző):
- bármit képes vagyok elsózni, de különösen is a krumplis ételeket (sült krumpli, dödölle), hiszen mindenki tudja, hogy azokat lehetetlen elsózni.
- a legundorítóbb: karfiolpörkölt. Ez már önmagában is elég rosszul hangzik, de amúgy annyira nem lett volna az, ha nem főzöm totál szottyosra és nem égetem oda a paprikát, amitől totál keserű lett az egész.
- ezekívülképes vagyok: belezúdítani fél liter tejet (tejföl helyett) a tartárba, persze, hogy többször is belevágni az ujjamba és sorolhatnám...

Az elmúlt héten eddig:
- hétfőn maradék
- kedden rakott karfiol fantáziám szerint: sajtos, gombás besamellel csőben sütve. Szegény karfiolokat nem kellett volna úgy előpárolni... Akkor talán nem nézett volna ki a végeredmény úgy mint egy adag hányás, és kellett volna fog az elfogyasztásához... de az íze jó volt.
- szerdán gombafasírt (végre kipróbáltam ezt is) olyan mint a fasírt, csak hús helyett pirított gomba van benne. Ajánlom mindenkinek, főleg a vegáknak, ha tudni akarják, nagyjából milyen is fasírtot enni...

folyt.köv.