undorító saláták

Megint el voltam foglalódva délelőtt, ezért vacsora készült.
Az egyik fogás egy régi családi klasszikus, amit már rég nem ettünk. A másik egy jó kis tésztasaláta. Ehhez először betettem a Niel Youngot, majd feltettem a tésztát főni.

Közben szétkaptam három kisebb pritamint, és beraktam őket a grillsütőbe. Amikor ezzel is megvoltam akkor a tojások megfőzése következett.
A búzasör amivel már múlt héten kacérkodtam még mindig megvolt. Nem szégyelltem kitölteni magamnak.
A paprikák héja szépen felhólyagosodott, megfeketedett, kivettem őket, és nedves konyharuhát tettem rájuk a hűlés elősegítése érdekében. A tésztát leszűrtem, ráöntöttem egy bő deci olívaolajat, hideg vízzel lemostam, (ezért rá kellett önteni még egy szűk deci olajat, ti ha csinálnátok, maradjatok meg a helyes sorrendiségnél), majd kivetettem a külső hidegbe, az erkélyre.
Felbontottam a ringlit és az ajókakonzervet. Apróra vágtam két kis fej lilahagymát. Nagyon apróra. Egy csokor petrezselymet is felkoncoltam mellé, majd az ajókákat is.
Elfogyott a búzasör, jött a barna sör: Staropramen.

A paprikák meg kihűltek. Lehúztam a héjukat. Aztán meg őket is felkoncoltam. A tojásokat meghámoztam, a pesto genoveset kibontottam és összekevertem tejszínnel, elővettem a szárított paradicsomot is. A salátákat szétbontottam, lemostam a leveleket.
A tésztát összekevertem a paprikával, a szardellával, a petrezselyemmel, némi provanszival, borssal és persze a lilahagymával. A citromlevet kifelejtettem, de amint vacsora közben megkóstoltam eszembe jutott és azt is hozzácsavartam.

A családi klasszikus meg úgy néz ki, hogy a salátalevelekbe töltöd a tojásszeleteket, némi jobb sajtot, mint amit mi tettünk bele, a szárított paradicsomot, a kapribogyót, a szardellát, megöntözöd a pestoval, összehajtod a levelet és hammm. Közben igyekszel, hogy ha már a salátalevélnek orrán-száján folyik ki a beltartalma, legalább neked ne. Kenyeret érdemes hozzá harapni.
A tésztasaláta is remek volt. Remek.

full extrás tészta

Előrelátó módon már tegnap este megfőztem a mait. Néha eszembe jut, hogy van egy CD-m a Kalamona nevű együttestől és akkor (most volt ez az akkor) meghallgatom.
Két jó fej hagymát jófej módon megpároltam. Ráküldtem nem kevés füstöltsonkát, és ropogósra sütöttem. Mehet bele a felkockázott félkiló pulykahusi, megpirult kicsit és belehajigáltam a gombát. Amikor lepirult megfűszereztem (provanszi, meg kis megpunnyadt ízetlen szárított petrezselyem), beleborítottam fél üveg sűrített paradicsomot, meg vagy háromdeci fehérbort, és hagytam, hadd párolódjon. Az a jó az olasz kajákban, hogy még az ilyen viszonylag extrásabb tészták is beleférnek egy órába. Mire a Kalamona lejárt, az étel már nem is kért több törődést. Szép csendesen rotyogott.
Ott is hagytam. Olvasgattam a szobámban, vártam a Marcát kis programozási estére. Nyílt az ajtó, hallom, nagy izgatottam kimentem, de nem ő volt. Gondoltam ha már felkeltem ránézek a kajára, hát látom, hogy nagylángon felejtettem (habár meg voltam győződve az ellenkezőjéről, előtte két perccel gondoltam végig) és már majdnem teljesen elforrt a leve. Még jó hogy "véletlenül" kijöttem! (Ma láttam a Lola Rennt című filmet, ami bizony erről (is) szól: van-e véletlen. Így megy ez.)
Amikor jónak ítéltem meg, beleborítottam fél liter tejszínt, megszórtam egy marék bazsalikomlevéllel. És még hagytam, hadd sűrűsödjön. Aztán néhány perc múlva megtekertem a gombot.
Több mint egy óra múlva kérdezi a kisebbik húgom tőlem, hogy mi fő? Mondom neki a konyhába sietve, hogy remélem semmi... Sikerült másodszor is elkövetnem valami hasonlót? És igen. valahogy sikerült pont annyival az elzárás előttig tekernem a gombot, hogy valamennyi gáz még jött, és így kvázi kislángon ott maradt a kaja. Lepergett előttem a sok finomság amit mostmár csak jelentős szénbevitel mellett tudunk majd elfogyasztani... Kezdem átönteni a mártást... Hát látom, hogy nem is égett oda, és még a tejszín sem túrósodott be... Jól vizsgázott a teflon!

Ezt ettük hát ma... Sajt a tetejére!

Akinek volt hozzá gusztusa ehetett még túrógombóc levest is. Decsak ha kivéste a lábosból, amibe a gríztúladagolástól belekötött. Fúj!

panírozzunk kérem

Került idő...

Magam elé halmoztam hát sokmindent. A hagymákat szépségesen karikákra szedtem. (Csak minden harmadikat vágtam reflexből rögtön keresztbe. Így hat hagymából kihoztam négy karikáit.) A gombákat kezd szokásommá válni megmosni. Mikvannak! Soknak ítéltem meg a holnapi kajához vett pulykamellet, úgyhogy levágtam belőle négy kis szeletet. Hoppá már majdnem egy óra eltelt... Nem pepecselős dolog ez a rántott hagymakarika dolog, áááá. Szétkaptam a karfiolt, panír rajt!
(Közben a tegnapi ihletettségemtől hajottan berakatam a Muzsikástól a Nem arról hajnallikot...)
A hagymakarikák felével 20 perc alatt végeztem, de aztán félcsaládi traccsparti indult és veszítettem a koncentráltságomból, így majdnem másfél óra lett végül a bepanírozódási idő. Addigra már átváltottam a Niel Youngra: Silver and Gold, később Prairie Wind. Hát ezeknek a szövegei jobban találtak most mint a Muzsikás lemez témái!
Jól esett volna a maradék búzasör, ha én is jól eső lettem volna. De nem voltam. Ostromoltak a bacik, úgyhogy kihagytam az alkoholizálást. (Ha jól emlékszem... Pfff.)
Felvágtam némi krumplit, eszembe jutott a félretett hagymahulladék, rászórtam tehát. Ment rá só, bors, kakukkfű, kis majoránna, nameg só. Jól nyakonlocsoltam vajjal, majd beraktam a sütőbe.
Mivel ez édeskevés volt, a maradék rizsünket is elkészítettem. Borsóval. Rizi és bizi.
Benne volt a levegőben, hogy az igényesebb könnyűzenén keresztül végül a szubkultúránál lyukadjak ki, de az utolsó számok olyan lenyugvósak voltak, hogy pont ellenkezőleg és inkább UniCum Laude: Lamentatic következett.
Akkor nekiláttam a kisütésnek. És sütöttem és sütöttem, csak kicsit volt több mint egy óra. Addigra a krumpli is fogyasztható lett, és mire megjöttek a gázszerelők, addigra (3 és 3/4 óra alatt) készen is lettem. Gyorsan összedobtam még egy kis majonézt.


Jó volt.

ma csak maradék... na jó, egy kis leves... na jó, RENGETEG leves!

Ma úgy volt, hogy maradékot eszünk, hétvégéről, meg még régebbről... Aztán jött a rinyálás, hogy legyen leves. ...Na jó legyen.
Mihez van hozzávaló? Lássuk csak: túró maradt egy kevés, pont jó lesz zónaadag túrógombóclevesnek. (Igen túrógombóc - és ugyanakkor leves.) Olyat még úgysem csináltam. Családban terjedő igen szokatlan, de igen finom leves receptje.

Na kezdjük! Túrónk van ugye egy szűk negyed kiló... Belevele egy tálba éééés... már el is követtem az első hibát! Hogy hogyan jött nekem, hogy túrógombócba tejfölt rakjak (még ha levesbe is készül) azt nem tudom. (Talán azért mert a receptesfüzet másik oldalán az "Apu féle túróscsusza" szerepelt... Talán.) De bizony beleraktam vagy négy deci tejfölt legalább. Aztán két tojássárgája, só, kapor...

Ja! Közben beraktam a magnóba a Bran Agancserdejét. Plusz a torokfájásomra való tekintettel kalapkúrázni kezdtem. (Ugyebár kiraksz egy kalapot és addig iszol, amíg kettőt nem látsz belőle. Ez az! Kettőt láttam a betűkből, ezért szúrtam el a receptolvasást (nem egyszer... de azt majd később).) Egyébként nekem a kalapkúra sosem működik, mert hiába döglik meg a bacik kétharmada az alkoholban, a maradék egyharmad is elintéz, olyan vízhiányos állapotba kerülök. De azért remek ürügy a piálásra.

Na piff-puff dobáltam befelé a málnapálinkákat, közben szólt az ír népzene... És nekem olllyan de ollllllyan kedvem kerekedett! Hogy hű! (Már akkor, mikor még csak egy (azaz 1) pálinkánál tartottam.) Teljesen olyan ritmikát véltem érezni a zenében, mintha valamilyen táncos magyar népzene szólna, vagy talán még inkább csángó... És bár nem vagyok otthon a néptáncban, elégszer táncolt már a lábujjam népzenére, miközben néztem, hogy csinálják az ügyesek, és most egészen a zsigereimben véltem érezni ezeket a ritmusokat. Kezem, lábam bizsergett a rophatnéktól...

Na de ne térjünk el a tárgytól, kezdtem szépen összetáncolni a túrógombócok masszáját. Az energiaválságra való tekintettel a tojásfehérjéket kézzel vertem fel. Közben átfutott az agyamon, hogy vajon minek kell ilyen kajákba felverni a tojásfehérjét, hisz mire összekeverem a túróval, beleszaggatom a vízbe satöbbi, úgyis hatszor összeesik. Na mindegy. Ráküldtem a masszára, kezdtem összedolgozni kanállal...
Jaj! Ekkor jutott eszembe, hogy kéne bele vaj is. Ezt kapjátok ki! Nincs nehézségem azzal, ha kilokalóriát kell megajoule-ba váltani, vagy ha gigapascalt torrba, lenézem azt, aki olyat mond, hogy "váltószám", de gyengébb pillanataimban a gramm-deka átváltással problémáim adódnak. Hát ez van. A recept szerint kb 6deka vajat kellett volna beletennem, én úgy gondoltam, hogy azért kicsit kevesebb is elég lesz, ezért beleraktam 200grammot. Hogy ez hogy jött ki? Hát azt nem tudom. (Pedig még csak kábé 2,5 pálinkánál tartottam. "Mondd hol jááááár az eszem?")

Kezdtem összekeverni, és akkor vált gyanússá, hogy kaksi van a paleszban, amikor lefolyt a galuskatészta a kanálról. ...Rájöttem, hogy mi a probléma, de mit volt mit tenni, a tejfölt már nem lehetett kivonni belőle, úgyhogy elkezdtem adagolni bele a darát. És nyelte, és nyelte... Amikor elfogyott a búzadarám áttértem a réteslisztre. Na abból már nem kellett sok, némi púpozási ügyeskedés után (ugyanis a tál méreteit meglepő módon kissé meghaladtam) sikerült galuskamasszát előállítani.

Most már helyes vajmennyiségből fehér rántást készítettem, bele a többi kapor, felöntöttem vízzel, legális leveskockahozzáadás következett: három darab. Majd beleszaggattam a galuskákat. Nagy megkönnyebbüléssel láttam, hogy egybemaradnak, szépen főnek. ...Hát a tejföl nem oldódott ki belőlük a lébe, úgyhogy beleborítottam újabb négy decit... (Ezen a ponton kellett volna talán átkeresztelni tejfölös tejfölgombóclevessé) Majd citrommal ízesítettem.

Reszkető ajkakkal kóstoltam meg a végeredményt... ééééés.... Jó! Sőt nagyon jó! És van benne anyag az biztos.

Annyira belejöttem a népi dallamokba, hogy magyar népzenét raktam volna be, pedig habár énekelni szeretem, hallgatni sosem szoktam. De jöttek az anyák meditálni (ja), úgyhogy csendkirály volt műsoron.

Készítettem még a maradék halacskákhoz serpenyős krumplit... Főztem tésztát. És a leves után vakmerő hazafias cselekedetként megettem a csütörtökről maradt májas, tejszínes mártást. A pálinkaágy befogadta, szépen lecsusszant az összes.

Hát megint nem maradtunk éhen. A túrógombóclevest meg lehet, hogy legközelebb is így csinálom. Vagy hamis túró néven megkezdem a grízes tejföl nagyüzemi előállítását és forgalmazását. Vagy-vagy.

dödölle helyett szötyölle

Mára ismétlést terveztem. Azért ismétlés, mert ezt már csináltam valamikor októberben. Kicsit meg is jártam vele...

Feldaraboltam (persze meghámozás után) bő kiló szétfővős krumplit. (Közben löttyintettem a belembe egy kis kávét.) A krumplidarabkákat éppencsak ellepettem vízzel egy lábos alján, és felraktam főni. Közben néha nyomkorásztam egy kicsit őket, egészen addig, amíg szép keményítőmassza nem lett az egészből.
Mélyen és őszintén hittem benne, hogy ez most egy fantasztikus dödölle massza lesz. ...Hát nem. Hiába adagoltam hozzá a lisztet (még azon melegibe), az bizony egy egészen gyalázatosan ragacsos gusztustalan massza lett. ...Azért megsóztam.
Közben ingerülten tapasztaltam, hogy egyéb teendőim miatt jól elszaladt az idő, és nem fogom tudni befejezni, de utolsó leheletemmel még földaraboltam és megpároltam kicsit 6 jó nagy fej hagymát.
Aztán leléptem.

...Mikor hazajöttem este, megütközve tapasztaltam, hogy a kulimász vége még ott csücsül, vagy inkább terpeszkedik széjjelfele a lábos alján. És ráadásul még a hagymát is mind felzabálta a nép. Úgyhogy a hagymapárolási műveletet meg kellett ismételjem, és részesülhettem abban az örömben, hogy a nyúlós kulimászból (ami így fél nap állás után aztán igazán nyúlós és ragacsos volt) próbáljak golyókat kialakítani a serpenyőbe. Végül is sikerült szép kis trottykupacokat pakolni a hagymára, és a megsülő alja a trottyoknak aztán egybetartotta őket, és lehetőséget nyújtott a forgatására, amitől pedig egyre kompaktabb kis hólyagok sikerültek belőlük. De tapasztalatból mondom, hogy akinek nincs tökéletes teflonja, az ezt még csak eszébe se jusson megpróbálni. Ha ilyen ratyi lesz a massza, akkor inkább halmokba szedve tegye be a sütőbe, minthogy összeragadt, leégett, egybeszottyosodott serpenyős krumplipépet gyártson. Bizony.

Aztán jó sok tejföllel megettük. Ízre kiváló volt. Fényképet meg akkor láttok róla, ha legközelebb vállalhatóra sikerül.

"a májam nem dobog!"

Az úgy kezdődött, hogy megittam azt a maradék fél pohár bort amit kedden meghagytunk...

Bevásároltam már tegnap egy nagy rakás májat. Ami a gond, hogy hagymával nem tettem meg ugyanezt. Ezért fel kellett caplatnom két emeletet az ídösrokonyokhoz, és lopott anyagból dolgoztam. Öt közepes hagyma. Na apróra vágtam, kezdtem párolgatni, de bizony az csak nem akart megpárolódni, hanem inkább pironkodott az alsóbb tájékokon. És még büdös is volt, de nem az a jóhagymabüdös, hanem az a nemolyanjóhagyma-büdös. Na hát ezért nem kell lopott anyagból dolgozni, vagy ha már, akkor nem nézni a fogát, dehát mindegy. Végül némi kölcsönzött nedvességgel (ha már saját levében nem tudott) azért megpárolódott. Közben dalolt, dalolt az UniCum Laude, mindenféle rissz-rossz motetták, aztán jöttünk még kicsit közelebb időben, de a téma meg a hangulat maradt. Jó volt, nyugis, meg minden. Ez kellett most nekem.

Mindeközben feldaraboltam a májat. Örültem, hogy sertésmájból csak 15 deka volt, és a maradék többmintfél kilót pulykáéval kellett kipótolnom. (Egyrészt, mert az jobb volt bele, de azt akkor még nem tudtam, másrészt meg) mert sérült balközépső ujjal elég nehezen ment az aprítás. A máj gyönyörű volt... meghát végig tök szép dolgok látszottak főzés közben, de azt most nem tudom megmutatni, mert a fotoapparát éppen ovisokat örökített meg. (És még csak nem is étkezési célokra történő feldolgozásuk közben. Szégyen.)

Felvágtam hát a májat, majd addigra szinte meg is párolódott puhára a hagyma, hát összedobtam őket nagylángon, hadd barátkozzanak. Dobtam még bele négy gerezd fokhagymát szétlapítva, meg egy kis provanszit (tudom, nagyon unalmas). A máj eresztett némi levet, ez pedig arra nyújtott alkalmat, hogy készítsek magamnak, amit már régen nem: csokis (ha úgy tetszik igazikakaós) kávét. A kávéfőző szűrőjét beletunkoltam kicsit a vágódeszkán poshadó májlébe, de ettől lett csak igazán pikáns íze. ...Amúgy tényleg baromi jó lett. Az ilyen ital fogyasztását gyakorítani fogom a jövőben.

Amíg kortyolgattam, végül lepirult a máj. Akkor lehúztam a tűzről, s félretéve az olaszkodó konyhai szokásaimat, szépen megpaprikáztam, megsóztam, összekeverés után beletöltöttem egy és egyharmad paripürét, a paradicsomos üvegeket bő három deci borral kiöblítettem, belenyomtam még a maradék tejszínünket. (Vagy két decit.) Aztán össze melengettem. Közben daráltam bele bőszen a borsot, de a mártás meg kezdett lövöldözni. Olyan pont jó állagú volt, hogy minden buborék megrázta az edényt ahogy a felszínre tört. Nem ijedtem meg, vadul nyekergettem tovább a borsdarálót, egészen addig, amíg az egyik bubi pont a levágott hegyű ujjbegyemet nem találta telibe egy forró mártáscsöppel. ...Akkor egy kicsit megmérgesedtem, de végül csak győzelmet arattam.

Bő másfél óra alatt hát készen is voltam. (Lehetett volna kevesebb is, ha kicsit kevésbé igényesen bánok a hagymapárolással vagy a májpirítással.) Főztem hozzá pennét (remek al dentére) sajtot is küldtünk rá oszt jó volt. Nagyon jó. Kicsit borízű, ...de talán pont ezért olyan jó.

van aki hidegen szereti

Ma délelőtt el voltam havazva ezért hidegtálat készítettem (hahaha) és vacsorára.

Megfőztem egy nagy valag krumplit meg 21 tojást.
Aztán azzal kezdtem, hogy a hűtőben lévő túrós juhtúrókrémbe lelkesen beledöntöttem egy harmad üveg sört, majd még nagyobb lelkesedéssel benyakaltam a maradékot. ...Ezután kellett szembesülnöm vele, hogy totáltök híg lett az egész cucc. Na jópofa, hát akkor próbáljuk sűrűbbé tenni vajjal. Bele is raktam az asztalon levő maradékot, de az kevésnek bizonyult. Akkor elővettem a hűtőből egyet, és próbáltam izgatottam megszabadítani a papírjától. Már majdnem sikerült, amikor kicsúszott a kezemből, és belecsobbant a híg túrólevesbe, beterítve a fél pultot. Kissé megrendülve eddigi jókedvemben levágtam a szaftos felét a vajnak, és próbáltam beledolgozni a kulimászba. Persze a sziklakeménységűre hűtött vajat elég nehéz volt eloszlatni ebben a levesben, elvoltam vele egy darabig. ...Az eredmény jobb lett, de még mindig inkább inni lett volna ajánlatos mint kenyérre kenni.
Na jó, megborsoztam, megpaprikáztam, raktam bele szardellapasztát is (nagyon rosszul hangzik, de tényleg jó bele) beleküldtem egy jó adagot abból a mézes-köményes mustárból ami sehogy sem akar fogyni, összekevertem. Akkor felvágtam nyolcadokra három kis fej lilhagymát és kezdtem belenyomni fokhagymanyomóval a körözöttbe, meg persze szétfröcskölni a levüket másfél-két méteres körzetben. Amikor az edény szélére támasztott fokhagymanyomót véletlenül belelöktem a készülő körözöttbe, újabb adag túrólöttyel terítve be a környezetemet, akkor kicsit elfogyott a cérna, ezért inkább elmentem túróért, meg lefagyaszttatni a kezemen lévő szemölcsöt. (Ja, ahogy mondom: lefagyaszttantni a szemölcsöt.)

Fél óra múlva visszatértem, beleküldtem az újonnan szerzett túrót, meg a maradék hagymát. Az állaga végre jó lett. Az hogy az íze ergya az csak két óra múlva derült ki.

Pálinkával és az UniCum Laude "slágerfeldolgozásival" folytattam az esti főzőprogramot.

Vendégmunkást fogadtam fel a kisebbik húgom személyében, mert láttam, hogy különben éjfélkor vacsorázunk. Amíg a tojásokat pucolta, én megpuceráltam a krumplikat, felvágtam. Aztán felvágtam néminemű barna csiperkét is, lereszeltem négy szál répát. A gombákat jól lepirítottam serpenyőben, és mikor már majdnem készen voltak, akkor hozzájuk dobtam a répaszerelvényt - akarom mondani reszelvényt, bedobtam gallér mögé még egy kis szeszelvényt (abbahagytam) és kicsit a répát amolyan ressre pároltam a gombán.


Miközben a krumplihoz tessékeltem a gombásrépát, áttértem a viszkifogyasztásra. ("Hallgatólagosan" pedig a Bolyki Brothersre (acapella mindörökké).) Kezdett olyan jó kedvem lenni, hogy elszántam magam egy merész lépésre, és belemorzsoltam egy konzervnyi szardíniát az egész cuccba. Nameg persze 5 kis fej lilahagymát felcsíkozva.

Közben Anna meghámozta, félbevágta és kibelezte a tojásfehérjéket, én meg nekiláttam két tojásból két kanál mustárból majonézet pattintani. Persze az első olajadagnál rögtön szétcsapattam az egészet, de utána sikerült egy mokkáskanálnyi mustárból felépítenem mégiscsak a jó kis kolloidunkat. Nem sajnáltam az olajat, belement több deci. Hozzáküldtem egy liter tejfölt biztos ami biztos.










A majonézből egy keveset raktunk a tojásbélbe (így is kicsit soknak bizonyult, mert púpozásra alkalmatlan volt az állaga, úgy látszik ez egy ilyen felhígulós nap volt). A maradékot bele a krumplisalátába, majd mindkettőbe só bors, provanszi fűszerkeverék bátran. Összekeverni, tojáskrémet csónakokba tölteni.... éééés három óra (azóta sem értem, hogy lehetett ennyi) jóhangulatú, becsiccsentős melóval este9re kész is a vacsora. Már csak kenyeret kellett vágni, és ez a finish kiválóan alkalmas volt arra, hogy a bal kezem középsőujjából leszeljek egy vékony darabot. Éljen!

A krumplisaláta hétországraszólóan nagyon jó lett (talán egy kicsit sós, dehát ez most hogy úgymondjam törvényszerű), a tojás is jó lett, ha nem is híresen jó, a körözött meg gagyi volt, de a juhtúróra kenem az egészet mert állítólag már a natúr túrókrém sem volt az igazi... Csak nem kellett volna kétszeresére bővíteni a mennyiséget.

Egyetek ti is finom dolgokat vacsira, csak ne ilyen sokat és ne este9kor mert az nem egészséges!

hasémra süt a nap

Lereszeltem két fej káposztát. Jólmegsóztam, hadd gyüjjön küjel a leve neki. Na.

Három nagy fej hagymát felvágtam. (Mikor kezdődhetne másképpen.) Kellett volna húsos szalonna, de nem volt. Gyorsan feltaláltam azonban magam, mert volt hús és szalonna. Hát akkor nem nagy ügy, felvágtam kegyetlenül sok szalonnát, meg füstölt sonkát. A szalonnát előreküldtem a forró fronthelyzetbe, de aztán megérkeztek a sonkacafatok is, és amikor már önnön zsírjukban tocsogtak, hozzájukadagoltam a hagymát.

Puha lett a mindenség, ekkor belenyomtam a kiló borsót, a paradicsompürét (nemsokat) némi zöldfűszert ebből-abból, sót, borsot... Éshát... Ööö... szégyellem bár de leveskockát. Hát igen, meg akartam csiklandozni az umami-ízlelőbimbóimat. Jobban is sikerült a csiklandozás mint szerettem volna, kicsit glutamát íze lett a hóbelevancnak, habár beleszaggattam még egy nagy marék bazsalikomlevelet is.
Főztünk hozzá tésztát is...

Ittam ám közben búzasört (St. Valentine ...tegnap sítusosabb lett volna). Nagyon jó volt. Áldott legyen aki kibővítette a búzasörre a sörivási kultúrámat (Dávid)! Aki nem szereti a sört próbálja ki a búzasört. Simán lehet, hogy az ízleni fog neki, de talán még a sört is megszereti rajta keresztül. (Vagy talán egy életre elveszi a kedvét mindenféle alkoholfogyasztástól ez a lópisi ízű lötty. De gustibus non est disputandum. ) Hallgattam Amélie csodálatos élete zenét, meg aztán magyar krónikás énekeket is. Jópofa volt. Eszembe jutott, hogy talán nem kéne sörözni, ha délben vért akarok adni, de aztán legyintettem rá. (Ami tiszta szerencse volt, mert a múltheti gyökérkezelés miatt amúgy sem kellett nekik a vérem.)

Végül is jó lett az a glutamátleves. Sajt persze kötelező bele. Jó lett volna a parmezán... "szép is volna mi?..." dehát maradt ami volt, azt reszeltük bele.

Közben a levelestésztát kiteregettem. Rossz stratégaként előre felvágtam, és a mindeközben vagy inkább ezelőtt kevés karamellen sok borssal megpirított káposztát elkezdtem ráhalmozni. Végül azért összetekergettem valahogy, de a következő tésztalapnál a hosszanti vágásokat inkább már csak a végén ejtettem meg. Pont belepumpáltam az összes káposztát a tekercsekbe, aztán meg bevágtam a sütőbe.


...Szerintem nem lett egy világbajnok (talán a túl sok torzsaszél miatt lett kicsit keserű) de azért bepuszilták az utolsó darabig.

tojásos nokedli felturbózva

Ezt már kitaláltam egy ideje, csak most meg is csináltam. Közben nem ittam sekávét, sealkoholt. Hogy egy kortyot se, olyan már régen volt utoljára.

Kis vajon fél fej hagymát megpirítottam. Rádobtam valamennyit abból a remek galagamácsai füstölt sonkából, végül kerti és barna csiperkékől vegyesen egy szűk fél kilót. Szépen megpirítottam mindenestül, kis fűszerezést is toltam neki.

Felvertem nyolc tojást, és beleborítottam egy jó adag tejszínt. Közben nokedlitésztát kevertem nagy gyorsasággal egy kiló lisztből és három tojásból, majd két adagban forrásban lévő sós vízbe szaggattam. A nap lúzerségi csúcspontja akkor volt, mikor megpróbáltam a sót a vízbe tenni. Jól megpúpozott kanállal haladtam a lefedett lábos felé, és persze egy kicsi leszóródott. Erre nagy sietséggel emeltem fel a fedőt, hogy beledobjam a sót mielőtt még több leszóródik, de a fedővel kiütöttem a kanálból a só felét, erre belevágtam kisebb indulati színezettel a sót a vízbe, mire lefröcsköltem magam a forró vízzel. ...Ez már valami!

A nokedliket leöblítettem, nagy tálba terítettem, majd a gombával, a tojással serpenyőben összemelegítettem.
Hát elég jó lett. Telhetetlenebbek sajtot is reszeltek rá.

kumpistészta

Hát ma valami kicsit extrábbat akartam... De nem volt sok időm, úgyhogy maradt ez az örök kedvenc a kommerszek között.
Megfőztem a krumplit, három hagymát szanaszéjjel pároltam, majd kicsit rápirítottam. (Mindezt természetesen füstölt szalonna zsírján...) Jólmegpaprikáztam, ábele, bábele, beleakrumpli kis darabkákra vagdosva.
Főztünk hozzá tésztát. Kész lett, jó volt, elég volt.

mert főzelék még nem volt

Ma csináltam babfőzeléket... ...Végül is nekem ízlett. De ezzel egyedül voltam.

Kis szalonnazsíron két nagy fej hagyma összeszottyadt. Jól megpaprikáztam, és ráborítottam a zöldbabot, belehajítottam négy gerezd fokhagymát. Sajnos nem engedett elég gyorsan levet, és apaprika kicsit odakapott... Volt aki érezte rajta.
Persze nem bírtam, ki, hogy már csak sót rakjak bele, ment hozzá egy kis borsikafű, meg leheletnyi majoránna.
Mikor megpuhult a zöldabab, egy nagy doboz tejfölhöz bátran lisztet lapátoltam. Én sosem nagyon értettem, hogy egy rántás, vagy egy habarás hogyan lehet csomós, hiszen az arra való, hogy ne legyen az... Most mikor már görcsben volt az egész csuklóm akkor megértettem...
Hozzáöntöttem a tejfölt a hóbelevanchoz. Mikor ráparáztam, hogy csákánnyal sem lehet majd kiszedni a lábosból a főzeléket, akkor tettem még hozzá vizet, meg még egy kicsit... Amikor kifolyt a lábosból abbahagytam. Csináltam hozzá bundáskenyeret. Megint nagy okosságomról tettem tanúbizonyságot, mikor megfogtam a csipeszt amivel előtte a forró olajba nyúlkáltam. Nem azért engedtem el mert fájt, hanem mert sercegve felforrat az ujjamon lévő nedvesség... Hát gondoltam akkor biztos forró, nem kéne fogdosni...

Készlett végül. A népszerűségéről meg már szólottam.

rakott krumpli változatok II.

Na. Vissza a hétköznapokba...
Meg is főztem egy nagy rakás krumplit héjastul. Meg tíz tojást is. Aztán lepirítottam másfél kiló gombát, kis só, kis bors. Elővettem a jó kis füstölt szalonnát és elkezdtem vágni... Ahogy gyűlt a halom, kicsit leadtam az eredeti elképzelésemből, de azért még egy kicsit... még egy kicsit.... ...Hát kiolvadt belőlük vagy bő két deci zsír, de a két nagy doboz tejföl valahogy elnyelte. Előtte még azonban megpirítottam benne egy fél fej apróra vágott hagymát ami amúgy véletlenül akadt a kezembe.
És innen már csak a rétegezés maradt hátra: Krumpli, só, gomba, tojás, zsírostejföl, krumpli, só... stb.
Beraktam sütőbe, és mikor már kezdett megpirulni, ráreszeltem egy jó adag füstölt sajtot. Mikor az is rápirult, megpróbáltam tojásokat ütni a tetejére. Idáig nem is volt gond, de nem gondolkodtam előre, és mindegyik kicsúszkált a szélére. Végül négyet sikerült ráügyeskedni a közepére. ...Na még egy utolsót... Na és az kinyomta a szélére az összeset. Itt föladtam, mert féltem, hogy túl sok tojást halmozok rá.... Kár... Mert jó volt a tojásos része amikor kész lett.
Hát ezt találtam ki. Káposztasalátával ettük, meg uborkával. Jó volt.