szendóremek

Ötleteljünk, három és...

...Miközben az élesztőgomba-sejtek némi cukorra és lisztre a nedvesség útjain, a hozzákutyult levegőbuborékokból nagyokat szippantva vadul osztódni és CO2-t termelni kezdtek, a libazsír szétolvadt a serpenyőben...
Rádobáltam némi füstölt csemegeszalonnát. Legnagyobb meglepetésemre a hűtőben találtam némi erősen füstölt sonkát (vagy tarját?). Eléggé gyanús eredetű volt... A zöldesfekete részeket levágtam róla, és vékonyra vágva alaposan átsütöttem a zsírban. Miközben sült alaposan átfele, már daraboltam is a gombát, és ment is rája izibe.

Közben az előtészta már összegedvázta az edény tetejére terített konyharuhát, úgyhogy átküldtem izmozni a liszkupacba (nem kukacba, kupacba!).

A gombák a sós húsáruktól gyorsan megizzadtak, kaptak fokhagymát - sokat (és a tészta is!) -, provanszit, majd kis hezitálás után - egy korábbi emlékfoszlányban bízva -, curryt bátran. ...Végül sót, borsot - fehéret ám!
(Akinek sok a gondolatjel, annak üzenném: ...sajnálom, hogy neki nem megy, de én ennyit gondolkodom. Na.)

A lisztkupacban jól felhabzott már a kovász, ment bele só, olívaolaj vagy négy kanállal, víz, osztán gyúrás! Először kábé fánkállagú volt, de így volt alkalmam sokat gyömöszölni, keleszteni, és még akkor is egész lágy volt, a sok hozzádolgozott liszt ellenére. Gyönyörű lett!

Közben a gomba lepirult, kapott hát egy nagy rakás tejfölt meg tejszínt. A zöldfűszerek és a curry ügyes kombinációjából olyan szín keveredett, a cuccot eladhattam volna valami tré rajzfilmbe UFOkajának. Kis főzés után végül behabartam krémsűrűségűre.

Tojás is főtt. A tésztából meg öt nagy zsömlét formáztam a kis sütőtálainkba. Betettem a sütőbe megdöfködve, és az otthoniak gondjára bíztam.

Hazaérve vízszintes metszeteket készítettem (zsömlénként 3at). Rá a gombáskenőcs, rá a felszeletelt főtt tojás, megsóztam ahol eszembe jutott. Sajtreszelvény a tetejére, és be a sütőbe!

Issssszonyú jó lett!

egy nagy rakás

Mára valami közepesen extrát gondoltam.

Jó korán lefeküdtem, hogy legyen időm megcsinálni... Csak az a baj, hogy nem korán kellett volna feküdnöm, hanem korán kelnem. Minthogy így is négy órával tovább aludtam, mint terveztem, és az ebédkészítés is háromnegyed órával tovább tartott, mint gondoltam, ezért nemcsak az első, de még a második órámnak ez elejét is el kellett lógnom... Hát így igyekezzen az ember...

Libazsírral indítottam (in memoriam Márton napi vasárnapi ebéd), hagymapárolással folytattam... Majdnem égetés lett belőle, mert valami egészen megdöbbentő gyorsasággal odakapott, még jó, hogy alákukkantottam a fedőnek, mikor a pálinkát kezdtem magamnak kitölteni. Szólt a Neil Young Sétány, fél kiló darált sertéshússal ajándékoztam meg a hagymát, és közben 3/4 kiló gombát aprítottam.
Azt elkezdtem pirítani, miközben áttértem a paprika csíkokra vágására. A húst daráltságához képest indokolatlanul sokáig hőkezeltem, majd sóztam, borsoztam (miként a gombát is a másik edényben) majd kevés fűszerpaprikával is megajándékoztam.

Még egy pálinka és a Fekete emberre áttérés után, miközben a paprikák a kontaktgrillen veszítettek ropogósságukból, a pénteken a tésztasaláta elől a hűtőbe menekült sajtmártásmaradékba beleolvasztottam 2 camambert sajtot, és beleöntöttem 2,5deci tejszínt. Belenyomtam minden megkezdett fokhagymánkat, egy rakás bazsalikomot, némi provanszit.

Már finisben voltam a rizsfőzéssel, de azért még belekezdtem egy Dido albumba és egy korsó sörbe.
Amikor minden elkészült, leraktam akkurátusan rétegezve (rizs, gomba, rizs, hús, paprika, sajtmártás, namégegyszer és mégegyszer)

A tetejére sajtot reszeltem és otthagytam őrizetben a sütőben.

Na. Ezt sem fotóztam le készen. Nem aratott osztatlan sikert, de nekem bejött. Kicsit kellett rajta sózni.

partykaja, hirtelen felindulásból a Várba

Ma estére önellátó vendégeskedésbe voltam hivatalos, s nagyjából az utolsó pillanat után fél pillanattal kitaláltam, hogy én nem csipszet akarok vinni. (Főleg, hogy a Budai Várban volt... És öltönybe kellett menni... Akkor nehogymá!)

Nagyjából az történt, hogy összehajigáltam mindent (a tonhalat leszámítva) amit otthon találtam. (De tényleg.) ...Pontosabban:

Olívaolajra szép mennyiségű fokhagymát nyomattam, majd sonkát dobtam rá. A sorrend fordítva lett volna ideális, féltem, hogy megég a fokhagyma, de végül sikerült pirított állapotba varázsolni a sonkát a megkeseredés nélkül. Ekkor kiolvasztottam és kicsit pároltam rajta egy jó adag kukoricát.


Feltettem főni 7 tojást és kb 80dkg tésztát, közben a tűzről levett kukoricába belereszeltem az otthon talált 2 szál sárgarépát. Amikor ez megvolt, hozzálapátoltam néhány kanál ebédből csent sajtmártást (röviden: márványsajt, tejszín, zöldfűszerek), csak egy kicsit hagytam a későn ebédelőknek (mint később kiderült fölöslegesen).

(A kép nem beállított, komoly.)

Leküzdöttem a kísértést, és a márványsajtra való tekintettel a tonhalkonzervet érintetlenül hagytam.

A tojás megfőtt, megpucoltam, földaraboltam, a tészta is megfőtt, azt nem pucoltam meg, de bátran leöblítettem, hisz úgyis hidegen kell.

Mindent összekevertem, kivéve az öntetet, amit külön vittem el. Ja... abban volt olívaolaj, citromlé, balzsamecet, rengeteg fagyasztott bazsalikom, provanszi, só, bors.

Megörültem a hűtőben talált olívabogyóknak, és azt is mind hozzákutyultam a tésztához.

Ezután három óra utaztatás következett. (De ennek azt hiszem nincs olyan jelentősége, mint az ókorban a savanyúkáposztánál. (GYK: Ami azt hitték azért savanyodik meg, mert sokat hurcibálták...)) Kálvintér - Szabóervin - Deáktér - 16osbusz - Moszkvatér(fennmaradtunk) - Vár útvonalon sétáltattuk a nagy bödön tésztasalátát.

Majd idegtépő várakozás következett (mikor fogy már el a csipsz?!?), de végül hozzákevertem az öntet nagy részét (azért nem mindet, mert kicsit túl ecetes lett.) ...és megették. Reméltem, hogy valaki csinál fotót a végeredményről, meg ahogy öltönyben falatozunk... De nem... Ez van.

nem rutin, nem finomfőzelék, kompromisszum

Mostanában csökkenő a főzési lelkesedésem (meg mint látható a bolgolási is... Pedig volt olyan vasárnapi menü... Hmmmm! Raguleves... Lecsós gombás szelet... Isteni volt!)
Ma már úgy gondoltam: illene valami nagyszabásút összehozni, kedvem meg a nagy bonyolultságú paradicsommártásos tésztához volt.

Kompromisszumom a következő: 4 szál sárga és egy fehérrépát pirított hagymán... pirítottam. A túlzott karamellizálódást újra és újra kevés gombával akadályoztam meg, amely pont elég vizet eresztett a hóbelevanc pirulva párolódásának idealizálódásához. (Ez az új metódusom a gombakezelésben: nem egyszerre rakom bele a gombát, mert úgyis totál lepirítom, szétfőzni meg úgysem lehet, így a már felvágott gombát lehet folyamatosan nyomni bele, a végén úgy is ugyanúgy néz ki az összes. (Vagy ha nem, hát akkor csak növeltük a biodiverzitást.))

Amikor minden jól megpirult, akkor jött a ravasz húzás. Más érdekesebb zöldségeket is akartam bele, de november lévén nem kaptam semmit, így ráküldtem a maradék üveg zakuszkát, amely így másfél év spájzolódás után a kenyérrekenhetőségi minőségét már úgyis elvesztette.
Plusz passzírozott paradicsom, rotyogtatás, végül tejszín.
Tészta, sajt és tessék!