pégyőri kemencézés

Tábori keretek között háromnapos bakonyi tájfutóversenyen vettem részt, és a szállásunk a régről ismert és szeretett pénzesgyőri Pangea-házban volt. Ottan van ám egy szabadtéri kemence, és ezt a lehetőséget ki kellett hogy használjuk egy jó kis langallósütéssel. Mivel állítólag erre a feladatra én voltam a táborban a legalkalmasabb személy, ezért az akciót én bonyolítottam le. ...Baromira élveztem!

Egy-két körülbelüli utasításom szerint István bevásárolt, és ezekből a hozzávalókból a délután közepefelé neki is láttunk. Először is néhány szorgos kukta kitakarította a rendkívül retkes kisebbik dagasztóteknőt. Közben kovászt készítettem öt élesztőből, meg érzésnyi lisztből és vízből, kevéske cukorból.

Elég hűvös idő volt, meg sem akart mozdulni. Közben a siserehad nekiesett a sok kiló vörös és lilahagymának, és felvágta darabokra, én meg elkezdtem a két kiló kockázott teszkóbacon zsírját kiolvasztani. Elég gusztustalan egy húskészítmény volt ez, zsír nem is annyira, csak víz jött inkább ki belőle.

Zsuzsa kezdeményezésére meleg vízbe tettük a kovászos kancsót, ami eléggé felpörgette az eseményeket. Bálint és Panka már alig bírták kordában tartani mind a tíz mohó ujjukat, hogy rávessék vele magukat a lisztre, vízre, kovászra, és tésztát gyúrjanak belőle. Miközben a szalonnakevergetést Kristófra bíztam, Panka és Bálint kezei alá döntöttem három kiló finomlisztet, és kábé harmad-harmad kiló graham búzalisztet és teljes kiőrlésű rozslisztet, továbbá ki tudja mennyi vizet. Amikor jó kulimászosak lettek, akkor a maradék egy kiló finomlisztet a kezükre szórogatva, biztattam, igazgattam őket, és így két helyre, hólyagos tésztagombóc keletkezett. Egymás mellé szorítva letakartam őket, hadd keljenek kicsit.

Begyújtottam a kemencében a fát, mint utóbb kiderült, kicsit későn, mert a két tésztagombóc (nem várt gyorsasággal) 10perc alatt összenőtt és másfélszeresére duzzadt. Felváltva nyomkorásztam a tésztát és piszkáltam, raktam a kemencetüzet, miközben kiadtam az ukászt a rengeteg hagyma szalonnazsírban történő megpirítására. Sajnos a zsír kis mennyisége és a lábos geometriája miatt (magas, keskeny) a hagyma egyáltalán nem pirult, és még csak nem is annyira párolódott, mint inkább főtt (hagymalevesnek tökéletes lett volna)... Na, ennyi baj legyen.

A kemencében (egyenlőre még tűz mellett) kezdett csinos parázsmennyiség kialakulni. Kitoltam hát a két szélére, a kemence közepét nedves felmosóval kitakarítottam, és szóltam Pankának és Imolának, hogy nyújthatják az első langallót a lapátra. Mivel a sót okosan kifelejtettem a tésztából, ezért minden egyes kis gombócot külön kellett megsózni. ...És beindult a legparásabb, legismeretlenebb rész: a kemencében sütés.

Az első vastag lett, még nagyon égett a tűz, így a külseje égett, a belseje nyers lett. A második felfújódott, az alja a kemencéhez ragadt és kiszakadt, a harmadik már egész pofás lett, de a közepe ennek is nyers volt. Közben a Pankáék lelkesen nyújtottak, én meg elbénáztam az időt, és azok úgy ráragadtak a a lapátra, hogy csak késsel lehetett levakarni őket, darabokban. ...De aztán a negyedik darabtól (egy olyan fél óra bénázás után) kezdett beindulni a dolog.

Egyszerre három, kábé 25cm átmérőjű lepény sült a kemencében. Amikor nagyjából megsültek, kikanalaztam őket és a lelkes lapáthordó legénykékkel az asztalhoz vitettem őket, ahol a még lelkesebb jelentkezők saját ízlésük szerint díszítették szalonnás hagymával, kolbásszal, sajttal. Ezután még visszatettem őket egy kicsit, és amikor összesült az egész miskulancia, akkor tejföllel be lehetett harapni.

Nem voltam rest szórakozni a mindenféle egyéni csinálmányokkal, töltött golyókkal, melegszendvicsekkel sem.

Este kilencre a teletömött fiatalok és lurkók között már csak egy-két falatozó akadt, azok is már csak sportból ettek, s az utolsó két langalló felével már azok sem bírtak...

...Nekem nagyon tetszett, és többen állították, hogy nekik is. Hát legyen máskor is szerencsénk!