töketlenkedés

Ezt igazából már tegnap csináltam (csirkezabálás után közvetlenül), de mégiscsak ma ettük.

Feltettem egy jó adag hagymát párolódni, meg a Let it bet hallgatni. Fene nagy kedvem kerekedett, a partvissal rokiztam, közben iszogattam, a hagyma meg szép lassan párolódott.

Már majdnem jó volt, vagy talán addigra már túl is volt a "jó"-n a hagyma, mikor jött egy váratlan telefonhívás (Kingától, hogy mégis tudnánk találkozni, ha már nem szerveztem volna rá) amitől nem lettem vidám. Attól meg pláne nem, hogy közben a hagyma odapirult a lábos aljára.

Dühömben ahelyett, hogy megmentettem volna a tetejét, fölvakartam az egészet. ...Utána persze vakarhattam a fejem is, hogy most mi lesz, de végül úgy döntöttem, hogy pirítotthagymás tökfőzeléket eszünk. ...Megpaprikáztam, tököt bele, sót, borsot, kaprot aztán hadd rotyogjon. A hasraütős lisztmennyiségű habarás pont jól sikerült, és nemcsak az állaga, de végül az íze is elég jó lett. Éljen!

születésnaposcsibe

Május 11 nagy ünnep! Már csak egy hónap van a névnapomig! ...Na jó, nem csak ezért, hanem mert 48 éve született ezen a napon az énengemet 24 évvel később nemző Apám. Nem is akartam, holmi vajas pirítóssal kiszúrni a szemét, szereztem hát 3 csirkemellet. (Az ugyanis úgy tudom, nem kell a vajas pirítóshoz...)

De előbb a töltelékkel foglalkoztam Jeszenyin versei közben (Kaláka). Két igen ronda és kicsi, (de annál olcsóbb!) póréhagymát felvagdicsoltam és vajon alaposan megpároltam? Igenbizony méghozzá vajon. Ráhajigáltam a tegnapról megmaradt gombát, rozmaring, kakukkfű és szép adag friss (na jó már nem annyira friss) petrezselyem.
Aztán elkövettem az első bakit: hozzátettem iziben a juhtúrót. Jobb lett volna várni amíg kihűl, mert így a juhtúró állaga a töltelék jellegtől messzebbre került, kicsit szét is vált két fázisra. Kevés tejföllel próbáltam javítani a helyzeten, kevés sikerrel.

Nekiláttam a csirkéknek. Kifiléztem és elkezdtem nyiszálni, klopfolni. Az eredeti elképzelés az volt, hogy kirántom őket megtöltve, de aztán az idő is szorított, meg a csirkét sem sikerült úgy vágni, hogy megtöltve elég stabilis legyen a panírozási bátorságom megtartásához. (Kérem, hogy a töltött rántott húsok vágási technológiájában jártas olvasók kommentezzenek bátran.)

Ezért inkább egy sütőtálba préseltem őket, és némi olívaolajjal, majd később sütés közben borral nyakonöntve a sütőben megsütöttem (vagy inkább pároltam, annyi levet eresztett). A levét ami maradt, később besűrítettem. Bár senki sem evett hozzá, de legalább lehetett másnap kenyérre kenni.

Köretnek majonézes krumpli készült (de még mennyire finom!) Főtt krumpli, rengeteg citromlében szelídített lilahagymával, meg még egy adag jó sós, borsos majonéz együtt csodákra képes.

Kaptam ezért a produkcióért dicséretet. Többet is. Merthogy jó volt.

Pálesz... ja nem palesz

...vagyis mindkettő, sőt mindhárom, a mindkét napon, bár a pia híján ma csak másfél, de álljon itt a negyedik fél is, ami konkrétabban a fasírt második fele. (Na ezt bogozzátok ki!)

Ma is este álltam neki a főzőcskézésnek. Részben azért, mert reggel a sok remek teflonos edény birtoklásának másik átkát élveztem: nincs rákényszerítve senki a mosogatásra, hiszen: Van mááááásiiiik! Egy ideig. De aztán aki megynyeri az összegyűlt összeset, hát az cumizik. Ezt a cumit szopogattam hát reggel, aztán leléptem.

Este hazajöttem, és felkészültem a palacsintakészítésre. Azt tudni kell, hogy én és a palacsinta nem vagyunk jó barátságban. Bátorságot kellett tehát gyűjtenem egy kupica mézes pálinkából. Szólt a Föld, kaland, ilyesmi... Közben a rétesliszt elfolyósodott három tojástól, meg valamivel kevesebb mint egy liter tejtől. (...Meg is sóztam.) Kicsit még hígítottam a szódával, aztán elkezdtem csomómentesre dolgozni. Megint elgondolkodtam azon, vajon miért nem lehet a folyós részekbe lassan, fokozatosan belekeverni a lisztet, (sokan így csinálják, karizom-tehermentesítési célzattal) de hagyománytisztelő vagyok egyrészt, másrészt meg arra gondoltam, valószínűleg így könnyebb, levegősebb lesz a tészta, amit a sűrűbb állapotában hozzávert levegő biztosít. Vagy nem.

...De ebben a meggyőződésben küzdöttem jó darabig a csomókkal, s amikor már a tésztából majdnem eltűntek, s a karomra meg nőtt egy hatalmas, kőkemény, akkor eszembe jutott, hogy mintha a habverő a segítségemre lett volna már egy hasonló helyzetben... És most is valóban... S pont eltűntek a csomók, mielőtt a habverő széthullott volna a kezemben a szikszalagos újraösszeszerelés mentén...

Felhígítottam, félretettem pihenni.

Ekkor megkezdtem a fasírozott készítést, közben kimasírozott a maradék fél üveg vörösbor a hűtőből. Nem volt éppen a helyzet magaslatán (csak a Kunsági homokbuckák magasságáig jutott), ezért aztán (szégyen és gyalázat!!!) macifröccsként fogyasztottam el.
A zenében is most már a könnyebben emészthető hangzásokra vágytam, átnyergeltem a KFTre. (Ég és Föld, majd később Bál az Operában.)

Összetépkedtem 5 zsömlét, kis tejjel meglocsoltam, annyival, amennyit még totál magába szívott. Utána apróra vágtam 3 kis fej hagymát, s amíg puhultak, felaprítottam fél kiló gombát. (Igen! Ebbe a fasírtba igenis került gomba is.) Majd a hagymán elkezdtem pirítani.

Közben a zsömlékre ráütöttem 3 tojást, 1 kiló darált disznajt, borsikafüvet, sót, borsot, hét fej szétnyomott fokhagymát és persze paprikát (kevés erőset is). A gomba is veszített a víztartalmából jelentősségteljesen, hozzáborítottam, és jól belemásztam két készzel. Cupp, cupp...
Szemérmesen szanaszéjjel trutymákoltam, szütymörgettem. Letapicskoltam, aztán beraktam a hűtőbe.

Elkezdtem kisütni a palacsintákat. ...Na hát az a csúnya baleset! Először egy sütővel. Amikor már az hittem, kezdek belejönni, akkor kettővel. ...Nőtt, nőtt a szakadt palacsinták halma, és persze az adrenalinszintem is. Aztán szépen lassan, tényleg elkezdett menni... Persze akkor már rögtön el kellett kezdenem hajigálni... (Ja közben beüzemeltem a harmadik palacsintasütőt is.) Miután két tökéletesnek induló palacsintát cafattá hajítottam, nem próbálkoztam többet a dobálózással...
A kupac tetejére már egészen csinos palacsinták készültek (meg lettek dicsérve) ha a sikerélményem nem is akart nagyon megérkezni. Sőt a legvégén egy majdnem szétszakadós, kipakolós helyzetet egy teljesen reflexes és frappáns feldobómozdulattal oldottam meg. Na.

Én amúgy (lekvár híján) fokhagymás, illetve porcukros tejföllel fogyasztottam... A fokhagymásra sajt is mehet. Hát így.


...Másnap Bran Tír na Nógjára kávéivászat közben kanállal kiszaggattam, zsemlemorzsába forgattam és kisütöttem a fasírtokat, mialatt rizibizit főztem. (Elfelejtettem megsózni, de még időben korrigáltam.) Úgy elkapkodták, hogy nekem már csak éppenhogy jutott.

uborka van?

Ma főleg maradék volt (csirke, marha, borsóleves és még ki tudja mi). De hiába volt sok féle dolog, mennyiségileg nem bizonyult elégnek. Ezért délután hazaesvén egy kis (naná, hogy) tésztát. (Kicsit már szégyelltem magam, hogy mindig tészta van, ha gyorsan van, dehát kifejezetten bátorítanak itthon erre a fantáziátlanságra.)

Benyomtam a Turisták bárholt (és miközben ismét megállapítottam, hogy ezt nem lehet megunni, kinőni belőle, satöbbi, sőt!) közben kiadós fröccsözésbe keveredtem. Fene jó kedvem kerekedett (régen főztem már ilyen OH-csoportostul), sajnáltam is, hogy alig több mint fél óra alatt végeztem.

Az olajra rádobtam a kicsit vastagabbra (~1mm) gyalult uborkát (először nem mind a kettőt, de aztán később meggondoltam magam - így lett az uborka színesebb puhulásügyileg), a szétnyomott fokhagymát, a kevés provanszit, a csilit... hagytam párolódni, pirulni.

Aztán beleborítottam a megfőtt kagylótésztát, összeforgattam, bele jó sok bazsalikom, és már kész is.

Nem olyan jó, mint brokkolival, de talán jobb mint paprikával. Sajtot reszelni rá bátran, aztán befalni tessék!

elmaradtam de mindent pótlok

Nakérem... Majdnem meghalt a blog, de csak majdnem. És mostan föltámad hamvaiból! Elegen sérelmezték a frissítés elmaradozását, hogy az elmúlt hetekben elővegyem mindazt a kézzel írott papírt, melyre buszon, metrón, gyimesi hegyek között feljegyeztem főzéseim történetét. Csaknem minden alkotáshoz volt forrás a régi iratokban.

Közben kitört a nyári szünet és kevesebbet főzök, így volt alkalmam utolérni magam. Tizenhét konyhai sztori várja, hogy kiszabadulhasson az internetes nyilvánosság elé. Ezeket azonban szépen sorjában engedem ki (mindig emögé a bejegyzés mögé) nehogy maradandó károsodást okozzon az érdeklődők szépérzékében.

Hát tessék szorgosan látogatni, régi-régi, s egyre újabb ételkészítési katasztrófák itt a konyhaiveszélyzónán!

(július 5.)

mit mindenki felfala, azt úgy hívják falafel

Hosszú futkározós majd bicegős - mindeközben elutazós, húsvétolós - kimaradás után újra a konyhában. Kéremalássan felszabadultunk a hústilalom alól, de mindez mit számít nekünk? Vegát zabálunk csakazértis.

Állítólag sok pita van a mélyhűtőben, ezért állítólag jó lenne, ha falafelt csinálnék. Régebben úgy csináltuk, hogy megvettük a fagyasztott masszát és abból alkottunk, de most már egy ideje csak félkész golyókban lehet hozzájutni a csicseriborsó püréhez. Ezek pedig nem valami fainok. Ezért azóta nem is ettünk falafelt. A piták hiába dideregtek reményteli várakozással a mélyhűtőben.

Na de csicseriborsó alanatúr az még fellelhető ebbe kies honba, volt is nekünk egy kiló éppen. Beáztattam még tegnap este. Naná hogy egy repedt edényben... De ez csak néhány órával később derült ki. Akkor sem számomra. Bár én ott vacsorázgattam kedélyesen közvetlenül az edény mellett, mégis Anyának tűnt fel, hogy a fél terítő lucskosra ázott és csinos tócsa gyűlt össze alatta a konyhapadlón... Másik edénybe került hát át a téma.

Ma reggel (vagy inkább délelőtt) megkezdtem a falafel előállítást. Tisztára azt gondoltam, hogy nem lesz nagy cucc, összehajigálom a robotgépbe a hozzávalókat, aztán jóccakát. Hát tévedtem. A teljes ebédkészítés négy órába telt... Bár ez nem jelenti azt, hogy nem lehettem volna meg feleennyi idő alatt, mert az igaz, hogy nagyon kényelmesen ügyködtem, énekelgettem amit hallgattam, kávét iszogattam, leültem bokátpihentetni (mert vigasztalhatatlanul földagad, ha lefele helyezkedik el a szívemhez képest)... Illetve ez utóbbi bokapihentető művelet pontosabban: összeszedtem a dolgokat ami a soron következő művelethez kell, leültem, elrendezgettem a másik széket, rajta a párnát, felraktam a lábam, elhelyezkedtem, magam elé húztam az aktuális hozzávalókat... és ekkor jutott eszembe, hogy mi az ami még nincs itt pedig kéne... bosszankodva feltápászkodtam, begyűjtöttem... és kezdődött előről az egész... Amikor a harmadik, negyedik, ötödik körben végre valóban minden szükséges nálam volt, akkor egy tíz percen keresztül haladni is tudtam. ...Aztán a következő etapban jött újra ez a játék. ...Hát valahogy így kell elképzelni a mai főzés menetét, mindezt nem fogom minden mondat után még egyszer leírni...



Volt egy probléma ottan belül mitagadás és hát "when you worry you make it double" ezért aztán az idézett számmal nyitva Bobby McFerrint hallgattam orrvérzésig. Ittam egy kis kávét is. Dehát mint minden ebben a konyhában és ezen a blogon, ez sem volt ilyen egyszerű. A kávé a betöltés felénél elfogyott. Fölmentem lopni. Persze elfelejtettem felvinni a főzőt, így le kellett hoznom az egész dobozt. ...Valahogy éreztem, hogy nem lesz jó vége, pedig akkor még nem tudtam, hogy le fogom verni a pultról és eltöröm, szimultán pedig beterítem a kávéval a konyhapadlót... Hát így. Ez nem az én napom.

Mivel a borsó sok volt, és jól megszívta magát, ezért két adagban kellett turmixolnom (sőt végül két és fél) Tehát kétszer játszottam el szinte ugyanazt.

Az edény aljára tépkedtem egy csokor petrezselymet. (leülés, fölállás, leülés, fölállás...) Meghámoztam két fej hagymát (mindkét adagba egyet-egyet).

Kellett adagonként durván egy teáskanál kömény és két teáskanál koriander őrölve. Volt azért annyi eszem, hogy mindkét adagot egyszerre próbáltam meg szétszedni a dörzsmozsárban. Dörzsiztem egy darabig, de csak nem lettek elég dörzsöltek, ezért megpróbálkoztam azzal, hogy borsdarálóba töltöttem a cuccost. Ez viszont egy durvára daráló készülék volt, és sértetlenül potyogtak át rajta a fűszerdarabkák. Úgyhogy kitartó tekeréssel visszapotyogtattam a mozsárba mindet. (Illetve a végén rájöttem, hogy nem kell végigkurbliznom az egészet, hanem ki is önthetem belőle a fűszereket, és akkor a legvégét inkább visszaöntöttem. Minimum 170 az IQm! Zseniális nem?) És akkor még mozsaraztam egy darabig. Amikor már meguntam, végül beleadagoltam a szükséges mennyiségeket a megfelelő helyekre.

(leülés, fölállás, leülés, fölállás...) Szintén megpucoltam (amikor eszembe jutott) 8 fej fokhagymát (4-4, dehát a pucolás egyszerre történt) ezek is belementek. Beleütöttem egy tojást, sóztam, borsoztam alaposan. És még egy teáskanál szódabikarbóna (hagyma)fejenként (majdnem kimaradt).

...És indult a darálás-turmixolás. A gond csak az volt, hogy ez a darabos kemény morzsálódó dolog nem keveredett magától az edényben, meg feltapadt az edény falára, satöbbi... Úgyhogy elszórakoztam vele egy darabig amíg sikerült. Leállítottam, megkevertem, újraindítottam, satöbbi. Az első adagba tettem is még egy tojást, hogy masszaszerűbb legyen, de igazából ez nem volt feltétlen szükséges, amikor már tényleg pépesre szétment a csicseriborsó, akkor működőképes lett a hóbelevanc. A második adagnál a fűszerekben kicsit kompenzáltam (hol erről, hol arról) az első adag hozzávalóinak kilengéseit. Ez már annyira nem akart összeturmixolódni, hogy ki kellett belőle szednem egy részét és így másfél adagban megoldani.

Amikor már minden pépes volt mint milupa a babagyomorban, akkor összekevertem a mindenkori adagokat. Ez persze nem volt ilyen egyszerű, mert össze-vissza marháskodtam a tálakkal, hogy melyikbe fér bele, melyikbe nem, kettőbe, kicsibe, nagyba, szűrőn megpróbáltam kicsöpögtetni belőle egy kis nedvességet... nem sikerült, de jól összeganajoztam az öklöm. (Szerencsére még azelőtt rájöttem, hogy nem fog menni, mielőtt átpasszíroztam volna a lukakon az egész masszát a mosogatóba) Végül lett egy nagy halom koszos edényem, meg nagyjából egységes összetételű két és fél kiló falafelmasszám. A felét lefagysztottam.

Először az a capella műfajokban akartam folytatni a főzőcskézést, de aztán előbb akadt a kezembe a Lovasi Bandi (a hegyről). Olajos kézzel szép 67 darab gombócot formáztam, és elkezdtem olajban kisütni. Az alja a golyóknak gyorsan sült kérget növesztett, ezért a szódabikarbónából felszabaduló széndioxid felfele tört és kicsit szétzilálta a golyók felső részét. Ez azért is volt problémás, mert ezek után ember volt a talpán, aki meg tudta úgy fordítani a golyókat, hogy azok gázzal teli fele kerüljön alulra. Hát én ember voltam a talpamon amíg csak a bokám bírta, és így végül elkészültek a bogyók.

Bandi most már a Kispál és a Borz részeként (helyesebben csak a Borz részeként a Kispál megszokott közreműködésével) kajabálta tovább örökbecsű műveit. "...Levesek készülnek porból..." énekeltem én is, holott szó sem volt levesről, és porról is csak abban az értelemben, hogy még mindig azt (GYK: Por) olvasom, (és most tényleg olvasom is) és abból keringett bennem porfelhőként pár gondolat, hangulat... Hát azokat gondolom belefőztem.

Répát, retket pucoltam, reszeltem, újhagymát vágtam... Meg készítettem önteteket. Egy kis (nem is olyan kicsi) csilit megmelegítettem olajban (na jó elsőre odaégettem, kiöntöttem a mosogatóba, aztán másodszorra meg megmelegítettem), elkevertem egy kevés joghurttal. Ez nem mártás még csak a csípősségszabályozó. Akkor aztán készítettem a tejfölös joghurtmártást fokhagymával, sóval, borssal (szégyenszemre feketével), oregánóval, kakukkfűvel. Meg mustáros mártást, olajjal, tejföllel, rozmaringgal, sóvalborssal. (Beleraktam annak a mézes köményes mustárnak is az alját ami ezer éve nem akar elfogyni.)

És készen is volt, már csak a pitákat kellett volna elővenni (5-6 órával ezelőtt) Na, akkor most elővettük. Persze tévképzeteink voltak a mélyhűtő mélyén lappangó titkokról. Alig-alig volt ugyanis pita, és olyan régi volt (a címke szerint két és fél évvel ezelőttig volt javasolt a fogyasztása (persze fagyasztás nélkül)), hogy nemhogy megtölteni nem lehetett, de helyenként harapni is kicsit nehéz volt.

No de sebaj. A falafel jobb volt milyet amit valaha ettünk, a mártások is szuperáltak, a napomat is jól el....töltöttem... Be happy!
Mindent lefotóztam, csak a készterméket nem. Hejhó!

kétnapi koszt

Időm semmi, csináljunk kaját két napra... A végeredmény olyan egyszerű, hogy szinte szégyellem. Zene nélkül - hiszen reggel 6 és 7 között nem barátságos zúzós zenét hallgatni - háromnegyed óra alatt dobtam össze a kaját.

Három póréhagyma kell csak hozzá, felaprítjuk, megpároljuk (kicsit ezt is odaégettem sajnos, de nem volt súlyos...) Zöldfűszerek, kis szerecsendió, só persze, és hát bár nem vagyok rasszista, de a bors színe fehér - ebben a kajában legalábbis.

Nyakonöntjük mascarponeval, némi tejszínnel, összeforraljuk és kész is! Tésztára vele! Nagyon jó! (...is tud lenni, de ez most sajnos nem sikerült olyan jól... nem nagyon tudom, miért (talán a mascarpone:póréhagyma arány túl nagy volt))