nosztalgia

Na ma is létrehoztam ételt...
Aki ismer, birtokolja az információt, hogy az általam előállított tésztaételeket jelentősen befolyásolják olaszos hatások. Na erre hánytam ma fittyet, ugyanis kitaláltam, hogy jó kis magyaros húsos makarónit fogok csinálni, amit annyiszor ettünk amikor kicsik voltunk nagymamáméknál. És bár már akkor sem ehhez voltunk szokva, mégsem volt baj, hogy alig van paradicsom a mártásban (fűszerpaprika viszont annál több), vagy hogy puhára van főzve a tészta.
Meg is érdeklődtem, nagymamámtól, hogyan kell ilyent készíteni. Némi csalódottságomra az előző bejegyzés kommentezésében lehúzott forrást jelölte meg fő kiindulási pontként.

Vettem másfél kiló disznót feltrancsírozva... Már az elején kicsit elrontottam, mert kicsit több hagymát helyeztem a lábosba, mint a recept írja, és azon megpirongattam, párolgattam a húst. Jól megpaprikáztam, kis bors, frissen darálva, só... Felöntöttem vízzel, és röpke másfél óra alatt már zsírjára is pirult ismét. Namégegykispaprika... És ekkor toltam el csak igazán a jó kis magyaros hatású húsos makarónit. Mert találtam a hűtőben egy kevés paradicsomszószt (tele mindenféle rissz-rossz zöldfűszerekkel, satöbbi) Na azt beleraktam, meg egy maradék üveg alján lötyögő boron is megakadt a tekintetem ami szintén nem volt benne az ukászban. Ráadásul mindkettő kicsit több volt, mint amit jól esett volna beletenni, csak hát nem akartam otthagyni fél ujjnyit.





Kifőztem a tésztát, miután visszamentem a boltba és vettem még, mert nem volt elég alapból. (Amikor spagettit akarok enni, minig makaróniba botlom, de most persze nem...) Lerétegeztem egy nagy tálba a mártással meg a tejföllel, tetejére sajt, beveleasütőbe. Oszt kész.
Végül is egészen hasonló volt az ízemlékekhez... De persze így otthon hamisítva nem esett olyan jól mint egy táborban negyven emberrel együtt elfogyasztva, vagy mint a nagymamámék zsebkendőnyi konyhájában.

*értsd: még növésben vagyok

Epifízisem még fúgás*
Bennem minden baci fágos
Focimezem Luis Figos
Nincs nyafogás, nincs kifogás
Mai ebédünk két fogás
(De egyik sem roston fogas)

...Elnézést mindenkitől. Ma álmosan keltem, de mint látható egy bizonyos értelemben mégiscsak pihent vagyok/voltam. Ez a kettősség már gyönyörűen megmutatkozott abban, hogy amikor hazajöttem bevásárlásból, és elkezdtem kipakolni, akkor kicsúszott a kezemből a zacskós tej, de egy elegáns mozdulattal, levettem rüszttel, és így megmentettem a konyhakövön szétdurranástól.

A mai napra kívánságműsor szerint túrógombócot terveztem. (Újabb fejezet, a "Próbáljunk elkészíteni nagyon kommersz, ámde még sosem korábban megreszkírozott étkeket" című egyszemélyes játék egyre hosszabb műsorából.)
A túrógombóc mellé azonban akartam valami emberi léptékű táplálékot is. Megfordultam szupermarketben, és az újpesti piacon is, amíg minden meglett. Ki is pakoltam nagy büszkén a konyhapultra.

Volt ott minden... Ivartalan szaporítóképletek, raktározógyökerek többféle színben, hüvelytermés magjai, keresztesvirágú keresztes virága (virágzata), fehér harántcsíkolt izomszövet, földalatti raktározásra módosult szár, kérődző módosult verejtékmirigyéből nyert váladék tejsavbaktériumok által módosítva, forralással kicsapva, illetve ugyanezen váladék felülúszója szintén tejsavval. Ezenkívül egy túltenyésztett fűfaj magjai durvára és finomabbra őrölve. Bizony.

Nem titkolom tovább, mit terveztem a túrógombóc mellé. Tárkonyos ragulevest. Na ilyet sem csináltam még, hát próbáltam keresni valami receptet kiindulási alapnak, de nem találtam olyat ami elnyerte volna a tetszésem. Úgyhogy maradtam az intuitív megoldásoknál. A különböző fent ismertetett cuccost egy órán keresztül hámoztam, aprítottam... Közben (meg egy kávé közben) ismételten Voces Aequalest hallgattam. (Písz.) Felvágtam imigyen a hagymákat is, füstölt szalonna zsírján jól megpároltam, aztán belehajítottam a pulykamell darabkákat. Aztatokat is megpirítottam, megpároltam. Ezután belehajigáltam mindenféle válogatatlan zöldséget (répák, zeller, borsó, karfiol, gomba nem utolsósorban) Megfűszereztem: néhány csipet provanszi (forevör óldötájm) alapos mennyiségű bors, só nameg körülbelül három kiló tárkony (nyamnyamnyamnyamnyammm). A fűszerzést még változó arányokkal kétszer ismételtem meg... és bizony a végére lett némi íze. Párolódott, párolódott... Ja tényleg! A karfiolt csak kábé ekkor raktam bele jó taktikusan, hogy nehogy már szétfőljön, amíg a répa meg a husi meg a többiek megpuhulnak.
Akkor aztán felöntöttem vízzel. (Szokásomtól eltérően kóstolgattam, utánfűszereztem... érthető, hiszen nem ismertem a tárkony ízkibocsájtási modulusát.) Végül raktam bele még majdnem egy egész citrom levét, melyet olyan ügyesen nyomtam meg, hogy miközben a leve a lábosba csurgott gyönyörűségesen, addig a magok átröppentek a lábos fölött, megkímélve a leves hangulatát keserűségüktől.

Mikor már jól megfőtt az egész amolyan szépségesen, akkoraztán beleraktam egy jó nagy adag lisztes tejfölt (amit előtte hőkiegyenlítettem a forró leveslével, hoppácska!) Összerottyom-trottyom-suttyom. És ta-dám! Kész a leves!

A puhulási folyamat végső stádiumában már el is kezdtem a túrógombócot. Kinyitom a Horváth Ilikét a kettőszáztudomisénhanyadik oldalon. Aszongya: Tú-ró-gom-bóc. Na ez kell nekünk. Mellette grafitceruzával beírt, csalódott vonású betűk hirdették fennen: "Ne próbáld meg, mert..." majd a másik oldalon folytatódott a recept utolsó szavaihoz ("...sosem fő szét!") nyilazva: "...ez nem igaz!" Hát engem nem volt olyan könnyű elriasztani... Mondjuk akkor azért kicsit lefagyott az arcomról a mosoly, mikor azt olvastam valahol a recept közepén, hogy "legalább fél napig pihentetjük..." - na gondoltam, jókor szól, mikor a leves már majdnem kész van... De azért belevágtam az ismeretlenbe.

Az egy kiló túrót eldolgoztam nyolc tojással, négy deci búzadarával, kis sóval. Miután a levesen elvégeztem a fentebb leírt utolsó simításokat, és kicseréltem a CD-t egy UniCum Laude lemezre, nedves kézzel csinos kis gombócokat formáltam a masszából és egymásra halmoztam őket (...azért egy sanda balsejtelemmel az agyam hátsó zugában). Azután a száraz kenyérből daráltam zsemlemorzsát, átszitáltam és megpirítottam egy kis olajon.
Egy órányi pihentetés után nekiláttam kifőzni a gombócokat, amiket persze - talán mondanom sem kell - jórészt újra kellett formáznom. Annyira megkedvelték túrógombóc társaikat egy óra alatt, hogy teljesen összecsiszólódtak, mondhatnám nem lehetett őket levakarni egymásról...
De aztán már nem volt semmiféle komplikáció, és betetőzött a főzővíz a színén úszó kifővő gombócokkal... Belevelegyorsan a zsömimorzsiba. Ez is kész. Tiszta játékidő: 3óra.

Hát a leves hetedhét országra szóló volt, mondhatnám Hencidától Boncidáig folyt. (Csak a négy kiló glutamátot hagytam ki belőle, hogy a fene essen bele. :) ) Na jó, azért ettem már jobb levest, de viszonylag elégedett voltam az eredménnyel.




A túrógombóc, meg olyan túrógombóc volt. Porcukros tejföllel megkajoltuk. De meg ám...

Házias túrós csusza

Az úgy kezdődött, hogy két órán keresztül tésztát nyújtottam...
Na jó. Előtte volt egy kis tésztaösszegyúrás. Instant tésztából. Ezt jobb helyeken úgy hívják, hogy durum liszt. Csak hozzáadod a vizet (persze kis só, olaj), nó tojás és olyan tésztát kapsz, hogy hét nyelven beszél. Tényleg. Egyetlen kis bibi vele, hogy ugyanannyiba kerül mint a kész száraztészta, ...plusz a szívás.

Jól összegyúrtam, és kezdődött a maratoni tésztanyújtás.
Közben hallgattam egy kis Voces Aequales-t. Az megnyugtatott miközben kétszeresen borítottam be az étkezőasztalunkat tésztával. (Igen, az nagyon vékony, és nagyon sok).



A háromnegyed kiló túrót elhabartam ugyanannyi tejföllel, fél oldal szalonnát hőkezeléssel választottam el a zsírjától. Közben térben közelebb, időben meg még messzebb mentem a zenével és a Magyar Gregoriánum karácsonyi "kötetét" hallgattam.
Megfőztem a tésztát...


Jó lett. De nem kellett volna papírvékonyságúra nyújtani. Jobban ízlett ott ahol összetapadt több... Ez van...

Cordon b... undáskenyér

Hát ez lenne a mai találmányom... Sonkával és sajttal töltött bundáskenyér... Most miért is ne? Vettem sonkát, meg párizsit, persze szeleteltet, így a lereszelése kicsit körülményes volt de megoldottam.




A kisebb lyukakon átreszelve hozzányomtam ugyanannyi sajtot, aztán még ugyanannyi tejfölt. Kenyérszeleteket vágtam, és kettesével összeragasztottam őket ezzel a guszta takonnyal...

Innentől kezdve semmi komplikáció, bundáskényér és kész. Némi tej felszívatása mindig jót tesz neki, aztán tojásba erőszakoljuk belé a szendvicseket, majd irány a forró olajfürdő.
Hát... Tettünk a tetejére tejfölt... Éhesek nem maradtunk az biztos... Lesznek igényesebb és ízletesebb ebédeink is, de azért nem panaszkodunk. Nem volt ez rossz. Sőt.

Gombát eszünk gombával

Gondoltam, legyen gomba! És lett! Mert vettem vagy két kilóval. Nem voltak sem túl szépek, sem túl csúnyák, kiszedtem hát mindnek a tönkjét, és feldaraboltam dalolva önként. Fogtam egy szép nagy fej hagymát, szétcincáltam, s apraját, nagyját egy kisebb lábosba bétettem, s a párolástól nem féltettem, alátét lett a gombaszárnak, mit a majd a lábosba beleszórok... (abbahagytam, mert most már kezdek gondolkodni a rímeken és ez így már csak egyre rosszabb lesz...)
Mikor a gombatönkfincsalékok összeesték magukat, akkor jött a kedvenc részem... Talán a Piró mondta valamikor a középközelmúltban a rántásról, sűrítésről, (de javítson ki, ha tévednék) hogy nem érti, hogy az emberek miért szeretnek lisztet enni... És tényleg viccesen hangzik... Mégis, én ismét megállapítottam, hogy én nagyon szeretek lisztet zabálni, legyen szó lisztes sűrítésről, besamelről, vagy éppenséggel bármiféle tésztáról, amit hatalmas lelkesedéssel készítek.

Szóval megszórtam a pirított gombát liszttel, és felöntöttem némi tejjel (egy merész pillanatomban hozzávágtam egy jó darab camambert sajtot... de sajnos nem nagyon érződött rajta (vagy szerencsére, ki tudja?)) ráküldtem némi vizet, raktam beléje kakukkfüvet, kis provanszit, sót, borsot, meg talán még valamiket, de asszem ennyi. Összerotty, és kész is a leves.
A leves készülése közben szimultán elkészítettem (a kávém és megittam, ezen kívül pedig) a fűszervajat. A robotgépben összegyűrtem négy gerezd fokhagymát, egy maréknyi szárított paradicsomot, kakukkfüvet, kis provanszit (naja, unalmasan ugyanazt mint a levesbe), só, bors, chili, nameg persze másfél vaj. Első körben kevésnek ítéltem meg a kaukkfüvet, ezért tettem bele még. Jól elvoltam vele, amíg ezt a sűrű kulimászt feldolgozta a robotgép...

A gombafejeket tepsibe tettem, és megkentem őket a fűszervajjal, némelyikre csak egy kicsit, ezeket megsóztam és camembert sajtot tettem rá, a többinél pedig egészen feltöltöttem a tönk helyét vajjal.
Aztán a camembert sajtokat levettem, felvilágosítást nyertem ugyanis, hogy mire a gomba megsül, addigra a camembert megég, és ezért azt csak a vége előtt kicsivel kell rátenni.
Úgyhogy sütőbe vele... Oszt jóság van.
Kenyérrel, ettük, hidegen is kiváló.

hétvégi hangulatok

Ma háromnegyed óra alatt három fogást készítettem el. Na milyen vagyok? Csak tessék figyelni!

A lábos aljára öntöttem némi olajat, rájaszórtam egy kanál lisztet, és fehér rántást készítettem. Felöntöttem sűrített paradicsommal és vízzel, belehajigáltam babérlevelet, sót, borsot, hagymát félbevágva... Ja... Tényleg! Cukrot is tettem bele, pedig én nem kultiválom annyira az édeset. Kész is lett a paradicsomleves, mikor már nem volt habos...

Miközben a parileves vadul főtt, felvágtam hét darab sütni való krumplit direkt, majd még egy szétfővőset véletlenül és behajítottam a sütőbe.

Felraktam tésztavizet, főztem tésztát.

A krumplihoz elővettem a hűtőből a fasírtot, a tésztához a májas pardicsomos ragut, és már kész is volt a háromfogásos ebéd. Na?

valami finomat(?) "gyorsan"

Ma fél8kor mikor már javában hasamra sütött a nap én meg még mindig az ágyban tespedtem, elgondoltam, hogy valami gyors könnyű egyszerű kaján kéne megspórolni az időkimaradást. Végül csak kievett a fene a lepedők és párnák közül, és felnyálaztam a szakirodalmat. Találtam is egy jó kis kaját, de mondjuk azt már az elején sejtettem, hogy nem két perc lesz összedobni. (Csak akkor még azt hittem van értelme az igyekezetemnek.)

Fogtam 13 fej kapitális hagymát. (Ja. Tizenhármat. Se többet, se kevesebbet.) És elkezdtem kivájni késsel, majd mégis inkább kanállal a közepüket. Röpke 60-70 perc alatt végeztem is vele, eddigra már nagyon megsirattam szegény kis hagymácskákat. Már a felénél elvesztettem a józan ítélőképességemet, és beraktam azt a zenét amit már tegnap is csak azért nem mertem, mert tudtam, hogy (amilyen őszinte vagyok a drága olvasóközönséghez) biztos be fogom majd itt vallani. Szóval kamaszkori szerelmem Dido került a CDlemezlejátszóba. ...És vágtam és beleztem és vágtam és beleztem a hagymákat...

Amikor mind megvolt, a hagymahulladék apróra vágásával próbálkoztam meg, az sem volt egy könnyű téma. Ezt már nem is bírtam józanul, elővettem a hétfőről maradt bort... De annyira rossz volt, hogy nem bírtam belőle egy nagyfröccsnél többet inni.

Az apróra vágott hagymát jó alaposan megpároltam, hozzádobtam és megpirítottam a daráltdisznajlapockát, megpaprikáztam jókedvvel, bőséggel, kömény, rozmaring, majoranna, borsikafű, bors, só... felöntöttem a maradék borral aztán hadd párolódjon. Közben folytattam a kamaszkori nosztalgiázást és Nightwisht tettem be.

A zúzós zenére - csak mert ma még nem aprítottam eleget - felkaszaboltam hét darab paprikát. Amikor a husit késznek ítéltem, egy szűrő segítségével lehalásztam a sűrejét, a levén meg megpároltam a paprikát. Amikor elkészült, egy tepsi aljára öntöttem a lecsót, ráhelyeztem a hagymákokat, beléjük töltöttem a korábban három tojással összekevert darálpörköltöt, lefedtem alufóliával és beraktam a sütőbe. Eddig volt három óra a főzés, most már csak a sütő dolga volt befejezetlen.

Nem tudtam elég ideig rotyogtatni ahhoz (másfél óra sem volt elegendő), hogy a hagymák megpuhuljanak. Nem hittem el, hogy öt perc főzés (ahogy a recept írta) bármit változtatna a hagymák állagán másfél óra párolódás mellett. Valószínüleg mégis. Így kaptunk egy ízre jó de semmi különös, állagra meg kicsit "friss" étket. Ahogy Dávid fogalmazott: "Nem nyers ez a hagyma, csak kicsit csípi a szemem."

Úgyhogy erről ennyit. Tejföllel és kenyérrel ettük... Legközelebb meg megfőzöm a hagymákat.