csili-vili kaja

A mai menü csilis bab jellegű húsmentes készítmény. A misztikus számok jegyében választottam a hozzávalók mennyiségét csak figyuljatok. Először felvágtam egy nagy kupac szalonnát. (Na ebben nincsen semmi misztikus.) Aztán meg megpuceráltam és szétszabdaltam hét kis fej hagymát. (Kezdődik.) Hasonlóan elbántam hét gerezd fokhagymával. Azokat a szalonna zsírján jóalaposan megpároltam.
Megcsiliztem bátran még párolódás közben, majd a végén lehúztam a tűzről és belékanalaztam egy adag paprikát. Összekevervén s a tűzre visszahelyezvén hét darab levéről leválasztott babot (5) és kukoricát (2) borítottam bele.




Elővettem a sűrített paradicsomot. Misztikusan hatalmas üveg volt, úgyhogy csak a felét tettem bele. Só, bors, oregano. Vízzel szaftosra higítva, majd összeforralva el is készült egy órával rajtolás után.


Gondoltam hetvenszer hétszer jóllakunk belőle, de tévedtem.

Legfeljebb másfélszer.

keleti katyvasz

Ma kellő ízléstelenséggel kutyultam össze az indiai és a kínai elkészítési módokat és ízeket egy nagy halom zöldség ehetővé történő feldolgozása során. Ja igen. Apropó zöldség. Most egy jó darabig nem fogtok húst látni itt a Konyhai Veszélyzónán, ugyanis azt az utasítást kaptam, hogy hétköznap mostan mellőzzük ennek fogyasztását egészen húsvétig.
Szóval beraktam a Hair zenéjét. Csak utána jöttem rá, hogy van némi pikantéria a zene és az új hajviseletem viszonyában. Feldaraboltam egy nagy halom zöldséget: répa, gyökér, zeller, gomba. (Mindig csak a végére jövök rá, hogy hogyan érdemes ezeket a csíkokat kiszabni belőlük.) Két fej hagymát nagy kockákra vágtam. Megpirítottam olívaolajon, közben melléhajigáltam az apróra vágott fokhagymát és gyömbért, majd a végén igen bátor mennyiségben a mozsárban összetört mustármagot, koriandert és köményt, továbbá egy kevés csilit is. Amikor jól följöttek a szagok, rászabadítottam a zöldségeket a témára, kicsit sóztam, jól megborsoztam színesborssal, megcurryztem izomból. És kicsit még hagytam a dolgot kialakulni. Mikor még viszonylag rághatóak voltak, nyakon öntöttem az egészet szójaszósszal, kevés cukros leveslével, meg fehérborral és rövid párolás után keményítővel, taknyosítottam a végeredményt.

Főztem rizst, illetve felvertem négy tojást. Kevésnek tűnt, ezért kettő hűtőbeli őrizetben tartott, habszeletségre ítélt tojásfehérjének amnesztiát adtam, és ezek is a többiekkel együtt omlettként kezdhettek új életet. Az omlettet végül nem kevertem össze a rizzsel, opcionális mennyiségben lehetett adagolni.
Megettük. Kicsit csípős (de azt lehet szeretni), kicsit sótlan (de azt egyszerű kezelni) és azért jó volt.

olasz tarhonya

Ma reggel összedobtam egy kis tarhonyát. Ugye ez már felmerült múlt héten, csak most egész más környezetben került megvalósításra. Köszönet a receptdílernek aki jó eséllyel olvassa ezeket a sorokat.
Nagy gyorsasággal felvágtam két kisebb fej hagymát, némi fokhagymát s magamhoz képest kevés gombát megpirítottam rajta. Ment bele só, kevés bors, némi paprika, majoránna, rozmaring és persze bazsalikom.
A fél liter tarhonyát megpirítottam kicsit. Már csak fel kellett önteni másfél liter paradicsomlével, beleborítani a gombát, belehajigálni pár leveskockát. (Nem fogok már venni, mert akkor mindenbe belerakom.)
És kész. Sajtot rá sokat. Hamm.

Egy hiba van vele: hogy nem jó sokáig tárolni, mert a tarhonya elszívja az összes nedvességet, és úgy olyan fujtós ergya lesz. Mindmegenni melegébe.

hev fán(k)

Na jó, a húgom aztat mondta (állítólag) hogy legyen fánk. És lett. Először is kikérdeztem nagymamámat. Meg megnéztem okos szakácskönyveket. Ezen információforrásokból nagyjából a következőre jöttem rá: Fánkot készíteni lehetetlen, ha mégis meg szeretnéd próbálni, akkor előtte (mielőtt először sütnélfánkot) készíts fánkot legalább harmincszor. Akkor van esély hogy sikerüljön.
De engem nem lehetett ilyen könnyen bemajréztatni. De nem ám! Felfuttattam szépen az élesztőt, közben Niel Young Sétányt hallgattam, ugyanekkor elkezdtem főzni egy levest is. Egy kis csirkemellcsontból egy karajcsontból, meg némi zöldségből kiforraltam némi vízoldható anyagot, két kis kocka, só, bors, kész a leve. 15dkg zsemlemorzsát összekevertem ugyanannyi parmezánszerű sajttal, tojásokkal cipót gyúrtam belőle.

Megpróbáltam lereszelni a nagylyukún, de túl lágynak bizonyult a massza, ezért inkább átnyomtam krumplinyomón. Szép kis kukackák lettek belőle, kitettem őket szikkadni egy abroszra.
Közben az élesztő felfutott, a 4 tojással és némi tejjel a kilós liszthalom közepébe öntöttem, kovászt kevertem belőle, és vártam, hogy keljen csak szépen tovább. Mikor jól felpuffadt, akkor összekevertem az egészet 7deci tejjel. Vertem, vertem a fakanállal jó habosra.
Az egész buli elején lassan ment még a felfutás, de most már úgy kelt, mint a gomba. Fél óra múlva már tudtam szaggatni. Kilapítottam, kiszaggattam, hulladékot is kilapítottam, aztat is kiszaggattam, aztán meg lett majdnem 60 méretes fánk. Konyharuha alatt kelesztettem tovább.

Mikor már jó pufik voltak, akkor a kukacokat belefőztem a levesbe, beraktam a lejátszóba a Ferenczi Györgyéket, és sütöttem a fánkokat.


Próbáltam így, próbáltam úgy, melegebb olajaban hidegebb olajban, kevésbé, jobban. aztán lett sok fánk.

Aztán megettük. Mind.
Lekvárral, porcukorral, vaníliás cukorral.


A leves is jó volt, de szenvedélyünkké azért nem fog válni.

mostmá együnk magyart

Kevés hagymával nem kezdünk, úgyhogy egyből négy fejet vágtam apróra. Közben elkezdtem és a továbbiakban is szorgosan töltögettem magamba a viceházmestereket. Húsos szalonna kellett volna, dehát nem volt. Na de ott volt a hűtőben tegnapról a felnyiszatolt sonkamaradvány... azzal húsosítottam meg a szalonnát. Jól kiolvasztottam a zsírjáról, a sonkákat is utánahajigáltam, hadd piruljon meg... Szólt a Beatles kilóezerrel... És megkezdődött a hagyma hosszadalmas párolása. azért olyan hosszadalmas, mert a disznónak eléggé inas lapockája volt, hát eltartott egy darabig amíg kiszabadítottam az ehető részeket és csíkokra vágtam.

Közben a fokhagymagerezdek is belevarázsolódtak valahogy az edénybe a hagymák közé, s mikor megpárolódott a mindenség, akkor még pont mielőtt megittam volna, beleborítottam inkább a fehérbort, belekanalaztam egy kevés paradicsomot, s felforrván a miskulancia befogadta a házisertés csíkokat. Az ottan párolódott, kapott sót, borsot, majorannát, babérlevelet, még borsot, kevés paprikát, meg egy kis borsot.
Beraktam a CD lejátszóba az UniCum Laudéékat. Mindeközben nekiláttam a köretkészítésnek: még pont mielőtt tarhonyát csináltam volna, mégis inkább nokedlit csináltam. A krumpliimádóknak és a nokedliutálóknak meg egyszerű fűszeres burgonyát.

A husi közben megpárolódott, belereszeltem néhány savanyúuborkát. Szaggattam a nokedlikat serényen a szűrőtetejű lábosba, aztán tejszínt öntöttem a tokányba (mondjuk ki most már). Miközben a tokány sűrűsödött, próbáltam leszűrni a nokedlit, de helyette inkább beleborítottam az egészet a mosogatóba. Oda se neki, Niel Youngra kihalásztam őket, megterítettem és ta-dáááám. Bő két és fél óra alatt előállt az ebéd.

Hát eléggé jó volt. Ja.

tekeredik a rétes... ROST! VITAMIN! TÁP-ÉR-TÉK!

Mára spenótos rétest találtam ki. Sajnos megint utolsó pillanatban így már nem volt időm megkérdezni a témában jártas szaktekintélyeket, hogy hogyan is kell az ilyen szépenjól megcsinálgatni. Sötétben tapogatózva is sikerült azért ehetőt gyártani.

Hát spenótból sem tudtam mennyi az annyi, vettem negyven dekát. Tövestül adták. Mire leszáraztam, kiereztem, felvágtam, rádobtam az forró olajban megpirnyantott fokhagymára és kicsit megpároltam... Hát bizony eléggé siralmas mennyiséget mutatott. Láttam, hogy nincs mese, ide kell valami legalább közepesen kiadós leves.
Presser Gábortól Csak dalok szóltak, közben apróra vágtam egy fej hagymát. A spenótleveleket kellően szottyosnak ítéltem meg, megsóztam, megborsoztam, hozzáöntöttem egy kevés maradék tejszínt, rászórtam némi lisztet. És már kész is volt a spenótkrém.
Elmostam a lábost és megpároltam benne a hagymát. Közben felvágtam egy nagy halom sonkát és összekevertem reszelt sajtot egy kevés tejföllel.
A hagymára ráöntöttem egy sűrített paradicsomot, felhígítottam, megsóztam, megborsoztam, kicsit megcukroztam, megprovansziztam, beleöntöttem a maradék fél üveg pestot, és a maradék egy leveskockát. Éreztem, hogy ez egy kicsit ütős lesz, úgyhogy jószívvel nyomtam hozzá a hűtőben lévő maradék háromnegyed üveg sűrített paradicsomot. Mint utóbb kiderült így is elég intenzív lett.

Kellett hozzá főzni tésztát, belereszelni egy csomó sajtot.

Fogysztható, sőt elfogyasztható. El is fogyott.



A réteslapokat kiteregettem, kicsit megkentem olajjal, kiskanál tejföllel. Háromfelé osztottam a spenótot, a sajtot, sonkából kicsit túlvállaltam magam, beraktam a hűtőbe a felesleget. A három alkotót belekenegettem, szórtam a rétesekbe, összecsavartam, aztán sütőbe vele. Ez is jó lett, de nem ártott rá egy kis plusz tejfölt tenni a sótartalom normalizálása végett.

a káposzta még mindig ergya

Sajnos múltkor nem volt elég nagy felhördülés a hasé kapcsán ahhoz, hogy felülvizsgáljam és újragondoljam a káposztapirítási szokásaimat. Lényegében ugyanúgy készítettem (vissza lehet lapozni), különbség annyi volt, hogy később tettem hozzá a karamellt, meg hogy elsóztam. Amit viszont ugyanúgy csináltam, hogy nem tettem bele olajat. A serpenyőnk annyira remek, hogy így sem ragadt oda (ezért is nem tűnt fel, hogy valami gond van), viszontellenben jó száraz és kellemesen keserű lett a végeredmény.

Összekevertük tésztával és máris készen volt a szar káposztás tészta.

Próbáltam menteni ami menthető, és kevés tejföllel és hangyányi sajttal próbáltam orvosolni a sósságot, a szárazságot és a kesernyés mellékízt... És nem is gondolnátok, hogy mennyivel jobb lett. (Azaz inkább az élvezhetetlen tartományból átkerült az egyszer azért jól lehet lakni vele tartományba.) Hát ez.