hev fán(k)

Na jó, a húgom aztat mondta (állítólag) hogy legyen fánk. És lett. Először is kikérdeztem nagymamámat. Meg megnéztem okos szakácskönyveket. Ezen információforrásokból nagyjából a következőre jöttem rá: Fánkot készíteni lehetetlen, ha mégis meg szeretnéd próbálni, akkor előtte (mielőtt először sütnélfánkot) készíts fánkot legalább harmincszor. Akkor van esély hogy sikerüljön.
De engem nem lehetett ilyen könnyen bemajréztatni. De nem ám! Felfuttattam szépen az élesztőt, közben Niel Young Sétányt hallgattam, ugyanekkor elkezdtem főzni egy levest is. Egy kis csirkemellcsontból egy karajcsontból, meg némi zöldségből kiforraltam némi vízoldható anyagot, két kis kocka, só, bors, kész a leve. 15dkg zsemlemorzsát összekevertem ugyanannyi parmezánszerű sajttal, tojásokkal cipót gyúrtam belőle.

Megpróbáltam lereszelni a nagylyukún, de túl lágynak bizonyult a massza, ezért inkább átnyomtam krumplinyomón. Szép kis kukackák lettek belőle, kitettem őket szikkadni egy abroszra.
Közben az élesztő felfutott, a 4 tojással és némi tejjel a kilós liszthalom közepébe öntöttem, kovászt kevertem belőle, és vártam, hogy keljen csak szépen tovább. Mikor jól felpuffadt, akkor összekevertem az egészet 7deci tejjel. Vertem, vertem a fakanállal jó habosra.
Az egész buli elején lassan ment még a felfutás, de most már úgy kelt, mint a gomba. Fél óra múlva már tudtam szaggatni. Kilapítottam, kiszaggattam, hulladékot is kilapítottam, aztat is kiszaggattam, aztán meg lett majdnem 60 méretes fánk. Konyharuha alatt kelesztettem tovább.

Mikor már jó pufik voltak, akkor a kukacokat belefőztem a levesbe, beraktam a lejátszóba a Ferenczi Györgyéket, és sütöttem a fánkokat.


Próbáltam így, próbáltam úgy, melegebb olajaban hidegebb olajban, kevésbé, jobban. aztán lett sok fánk.

Aztán megettük. Mind.
Lekvárral, porcukorral, vaníliás cukorral.


A leves is jó volt, de szenvedélyünkké azért nem fog válni.