A tök tényleg jó

Kaptam egy fülest. Azt mondták a tök jó, sőt még olyanokat is mondtak, hogy hogyan. Persze nem én lettem volna, ha nem bolondítom kicsit meg a dolgokat.

Maradt tegnapról palacsinta. Arra rátettem mocskos kezeimet. Főztem bele egy tökös, füstöltsonkás, tejszínes csirkeragut, és jó sok tejföllel és sajttal lerétegeztem negyedbe (illetve, hogy jól jöjjön ki a tetején hatodba! Bizony!) hajtott palacsintákat.

Egy fogás az gagyi, csináltam előételnek rántott tököt, tartármártással, szalmaburgonyával.





Állati jó lett! De nagyon durván!

Gombóc a torkomba

Főztetek már kolbászos gombócot?


...Nem?


Pedig egyszerű. Tudod, olyan mint a szilvásgombóc, csak ez kolbászos. Most mi ezen olyan furcsa, ha?




Valami néni csinálta a TVben, aztán meg én is.

Pirított hagymával, tejföllel kiváló.

komplett vasárnapi program

Nem kell nekem recepteket olvasnom ahhoz, hogy indokolatlanul hosszú elkészítési idejű étkek létrehozásába fogjak... Ma ezzel telt a vasárnapom:

Reggeli után nekiláttam. Szétkaptam három csirkemellet, és csontjaikat a lábosba vetettem. Ebből lett a jó kis húsleves alap, persze három szál répa és - töredelmesen bevallom - némi ételízesítő hozzáadásával. De mindeközben persze más is történt.

A csirkemelleket szeletekre vágtam, megfűszereztem kétféle amerikából importált fűszerkeverékkel (lásd jópár hónappal korábbi csirkés tortillakészítési manőverem) név szerint az Arizónai Álommal és a Speciálisan Évszakolt Tengeri Sóval (4S). Egy hangyányi provanszi is muszáj volt, némi bors. Ezután egy tálba hánytam őket és nyakon öntöttem borral, kevés szójaszósszal, ráütöttem 3 tojást, megszórtam keményítővel és jól összetrutymákoltam. Volt ideje pácolódni.

Hagymát, húsos szalonnát vágtam, előbbit nem keveset. Gyorsan leszűrtem a húslevest, és a szalonnákat megpirítva megkezdtem a hagyma lassú, hosszadalmas párolását. Közben jól leforráztam fél kiló paradicsomot, meghámoztam, jó vékonyan felvágtam és a rádobtam a hagymára, hadd ismerkedjenek.

Közben szólt a zene... Eléggé eklektikus volt, ugyanis a különböző családtagjaim mappáiból összelopkodott mindenféle számokat játszotta a telefonom, a számcímek ABCsorrendje szerint. Közben naná, hogy alkoholt fogyasztottam, de művészi szintre fejlesztettem ebben a mértékletességet. Bizonyám! Ugyanis a 7 óra alatt, amit a konyhában töltöttem mindössze 4 deci bor (fröccsnek álcázva) és két szűken mért kupica tömény fogyott (egy pálinka, egy unicum). (Ez körülbelül azzal egyenértékű, mintha óránként csak fél korsó sört innék... Bámulatos!)

A húslevesből maradt főzeménnyel mit kezdhetnék? A főtt répát kínomban jól megpirítottam hagymán és fokhagymán. A csirkecsontokat, meg kínjában megette a délre megéhezett család, miután bejelentettem, hogy az ebéd este hatra várható. Ez is letudva.

Élesztőt futtattam tejben, majd kovászt készítettem.

Hámoztam cukkinit, padlizsánt, vágtam gombát. Besóztam a szeleteket. A nagyobb gombaszeleteket félretettem, a kisebbeket a répával együtt lepirítottam, néha egy kis húslevest löttyintve hozzá. Vágtam krumplit is jó vékonyra és két tepsiben szétterítve vajjal, kis sóval a sütőbe lódítottam

A cukkinit elkezdtem grillezni, aztán rájöttem, hogy a kovász már jó, a kalácstésztának sok kelés kell, úgyhogy elzártam az áramot és inkább összegyúrtam a kalácstésztát. Nem tudom mit rontottam el, de szinte folyós lett a tészta, majdnem kétszer annyi lisztet kellett beledolgoznom, mint elvileg.

Ezután minden zöldséget, és a pácolt húsokat, minimális olívaolaj csöpögtetésével meggrilleztem. Közben Anna húgom kiszaggatta és bediózta az aranygaluskákat, beraktuk a sütőbe.

A tepsibe lerétegeztem a krumplit, a padlizsánt, a cukkinit, friss paradicsomszeleteket, sajtot, grillezett gombát, a húsokat, és a gombás-répás taknyot (amihez előzőleg hozzáöntöttem a hús visszamaradt páclevét.)

A hagyma (lévén egy trágya) két óra alatt is alig párolódott meg, de most már hozzáöntöttem a húslevest. Amíg a rakott cucc sült, beleraktam a sajtos tojásbetétet (csak a csokor bazsalikomot felejtettem el valahogy...). Továbbá elkészítettem a vaníliamártást az aranygaluskához.

Hihetetlen, de kész. J-ig jutottam a féligzenei ABCben.

A hagymaleves, bár a hagyma trágya volt, és a bazsalikomot kifelejtettem, a friss paradicsomnak, a három csirkemellnek, a répának és a glutamátnak hála, elég jó lett.

A rakott cucc is faja lett, bár kicsit húsimádóbb a családi közízlésnél, na meg az időfaktora nem túl vonzó.

Az aranygaluska meg semmi különös. Ettem már jobbat, de lehetett volna rosszabb is.

A legbonyulultabb rizskaja evör

Meglehetősen leszoktam már a konyhaiblogolásról, de a ma fogyasztott tápot muszáj örökéletűvé tenni.

Az a helyzet, hogy ehhez két nap volt bevásárolni, két nap volt elkészíteni, és legalább két nap megenni...

Azért minimum két nap, mert először is a főzés során készült mellékterméket kell elfogyasztani. Ez a melléktermék húsos szalonnával tűzdelt marhafelsál, amit hagymán, petrezselyemmel, úgy kell párolgatni 2,5 órán át borban, hogy az első egy órában nem vizet öntesz alá, hanem paradicsomot vágsz bele.

Régebben olyan vicces dolgokat csináltam főzés közben... De most már semmi érdekes. A kávéfőzési bakikra viszont nem tudok ráunni. Az első adagba nem tettem vizet... Az égett gumiszagú kávét meg nem szeretem, úgyhogy a talonban lévő másik kávéfőzőben csináltam végül kávét. Amikor kész lett, vettem észre, hogy a tartalék tömítőgyűrű csak úgy bele volt dobva a tetejébe... Azt belefőztem hát a kávéba. Tejszínhabos kávét ittam (a tejszínhabkészítés egy másik igen mókás, múlt heti történet), főzés közben fröccsöztem, kaukázust hallgattam... Hát így ment...



A végén ki kell venni a marhát, és félretenni a levét. Ennek a sűrű, olajos mártásnak az előállítása volt a cél ugyanis.

A marhát nagy duzzogva megettük sültkrumplival és grillzöldségekkel, a mártás pedig pihent egy napot a hűtőben.

Szintén még az első napon készült el egy fasírtmassza. Nagyjából a szokásos összetételre kell gondolni, annyi különbséggel, hogy jelentős mennyiségű parmezánsajt van beleküldve fűszerpaprika helyett. (Elvégre ezek bármikor helyettesíthetők egymással nemde?)

Na... Ma reggel kis golyókat formáztam a fasírtmasszából, és olívaolajos vajon megpirítottam mind. Kikanalaztam őket, majd ezután (rizsfőzés közben) egy kevés nyúlmájat pirítottam ugyanabban a zsírban. (Nem volt csirkemáj, vettem nyúlmájat... logikus nem?)

A tegnapi fröccsözést folytattam ahol abbahagytam, a kaukázust előről kezdtem, aztán Quimbybe, majd Ákosba mentem át.

Ezt is kivettem. Na. Mártás kész, fasírt kész, pirított máj kész... Most már finisben vagyunk! A zsíron kevés hagymával megpároltam kevés gombát, azon némi zöldborsót és kolbászt. A kolbászt és a májat felaprítottam, beledöntöttem őket és a fasírtgolyócskákat, rákanalaztam egy kicsit a mártásból, és még egy kicsit pároltam együtt.


A rizst összekevertem a maradék mártással, parmezánsajttal, és két tojással.






Most már csak rétegezni kell. Taknyos rizs, mozzarella szeletek, borsós, májas, kolbászos, fasírtos cucc, néhány főtt tojás szeletke, megint mozzarella szeletek, taknyos rizs... és a tetejére egy kis reszelt sajt, hogy szép legyen.




Bevallom nem lett rossz...

hamburgi amerikáner... vagy mi a szösz

Na ezt körülbelül azóta tervezem, amióta megvan az új sütőnk... Hát az nem tegnap óta van... Csak mostanában ritkán mászom el a konyháig, aztán akkor sem költözöm be.

Először tejbe elesztőt kezdtem morzsolni, aztán eszembe jutott milyen okos is vagyok, hogy az élesztővel együtt akarom megmelegíteni a tejet, ráadásul mikróban... Be is tettem a mikróba. ...Pár élesztősejt visítva pukkant szét, azok helyett morzsoltam még, kevertem bele lisztet jócskán, aztán félretettem...

Mire összedöntöttem egy nagy tálba bő fél kiló lisztet, két tojássárgáját, meg az olvasztott vajat, addigra már majdnem ki is folyt a kovász, gyorsan hozzá is döntöttem a zegészhez...

Öntöttem hozzá vizet, aztán lisztet, aztán megint vizet, erre kellett megint lisztet (amit már csak azért sem bántam, mert így kicsit veszített a kalácstészta jellegéből a cucc, szándékaim szerint pont...) és elkezdtem dagasztani fakanállal... Nagyjából két ütés után reájöttem, hogy ehhez előbb reggelizni kell, mert nincsen bennem kakaó.

Megreggeliztem hát és folytattam, habosra dagasztottam...

Közben Sebő szólt. Pia meg ugye no.

Összeliszteztem, megforgattam a tálban, letakartam.

Ja hát igen... Fénykép nem készült, mert egyik gép sem volt itthon. Ez van.

Elkezdtem a húspogácsát... Ez úgy indult, hogy szitkozódva kivettem a mélyhűtőből a darált húst (marha, hígításnak, meg sertés...) és először meleg vízzel, majd mikróbatétel és trancsírozás gyors egymásutánjának váltogatásával sikerült fagypont fölé varázsolnom. Akkor beleütöttem egy tojást, tettem bele a nemrégen emlegetett amerikai fűszerkeverékből, pestot, kis bort is öntöttem hozzá, só, frissen őrölt bors, ...de közben a tészta már minimum kétszeresére dagadt, úgyhogy gyorsan félre is tettem...

A tésztából kiszaggattam egy jó nagy bögrével a zsemléket, és a tepsiben tovább akartam keleszteni... De valahogy nem jött be a dolog, mert innentől fogva meg sem moccantak szinte, csak szépen elkezdtek elterülni... Bosszús voltam kicsit, de gyorsan bevágtam a sütőbe mindkét tepsit, és cserélgetve felső és alsó helyzetüket... Végül nem lett olyan gáz, hogy kicsit lapos lett, mert így legalább megtömve is befért a szájunkba.

Közben ment a husisütés kontaktgrillen, hol a tenyeremben, hol a teflonon nyomtam szét a golyókat, ki is sültek szépen, komplikáció nélkül.

Készítettem ám önteteket is, egy fokhagymás, joghurtos zöldfűszerest, aztán mustáros, mézest, meg pestos majonézest...

A zöldség aprítását kiadtam alvállalkozásba. Én meg leléptem közben.

Hazatérve husi sajtal megpakolva, a zsömle mellett be a mikróba, zöldségezés, öntetezés... Aztán hammmmm!

2,5 óra alatt zavarbaejtően zabálnivalót hoztam létre, be is nyomtuk mind!

így diétáztatok én

Mintha kicsit régen született volna az előző bejegyzésem… No, ez nem azért van így, mert lusta vagyok veletek megosztani remekbeszabott étkeimet és megbotránkoztató gasztrotechnológiámat, hanem mert azóta nem készítetem teljes családi menüt…

Volt egy két vacsorakészítés magamnak, ilyen-olyan melegszendvics, rántotta, spagetti carbonare… Nem nagy szám… Néhány ebédfelturbózás, a szám ízére igazítva valaki más próbálkozásait… Meg még egy folytatásos fánksütési eposz is volt… De aztán slussz…

Nade most! Most aztán ki kellett tennem magamért! …Induljunk a kályhától. Tájfutó karácsonyra idén harmadszorra „készítettem” tájfutó uzsonna bérletet, amellyel a versenyre csomagolandó elemózsiák elkészítésének kötelességét lehet rám átruházni… Az eddigi két évben a szerencsés nyertesek nem éltek a lehetőséggel… István viszont idén óriási mázlival (bunda!) kihúzta a számomat…

Most volt a versenyidőszak első versenye: Boróka Kupa. István pedig szétválasztó diétát csinál éppen… Így hát ennyit a szendvicsekről… Jól feladta a leckét…

Az alapelvek tehát: két darab reggeli: gyümölcs, két ebéd: egy fehérje, egy keményítő…

Azzal kezdtem, amiből otthoni vacsora is lett… 7 fej hagyma kezdésnek nem is rossz… (Szerencsére ez a könnyen hámozható félefajta volt) 7gerezd fokhagymát is küldjünk hozzá… Nameg csili… Párolódhat rogyásig…

Szólt valami zene, de a tudatmódosító italok fogyasztásától most tartózkodtam…

Közben felvágtam fokhagymát még… A jó kis házi füstölt sonka zsírját levágtam, kiizzasztottam, és így a zsírján megpiríthattam a kevés sonkát, barna csiperkét, fokhagymát… Megfűszereztem alaposan kakukkfűvel főleg, meg még egyéb más zöld dolgokkal…

Közben a hagyma is megpárolódott… Vörösbab konzerveket nyitogattam hát szorgosan… Kukoricát is tettem bele… Éééés… István mondta, hogy a legrosszabb neki ebben a diétában most az ízhiány, meg hogy mustárral eszi a banánt is… Hát nem sajnáltam a fűszereket! Ment bele minden: paprika, oregano, kakukkfű, bazsalikom, provanszi, azok az amerikai fűszerkeverékek, amiből a tortillás csirkepácok készültek korábban, szójaszósz, száraz szamorodni, nameg só, bors bőséggel… A sűrített paradicsomot sem sajnáltam, talán kicsit túlzásba is vivődött a dolog… Ezt összerottyantottam, aztán sajnos mennem kellett…

Éééés visszatértem! Ekkor már iszonyú éhes voltam, de jóllakottan nem lelem kedvem a főzésben, úgyhogy fakír üzemmódban folytattam. A gombás sonkás izét összekevertem juhtúróval, meg kevés sajtkrémmel… Aztán barlangokat vágtam a csirkemellekbe, és beleoktojáltam a kenőcsöt. Guszta… Bédobtam a sütőbe. Illett volna rá egy kis szalonna, de hát az tiltott gyümölcs a diétában… Így hát maradt a kiszáradás ellen a vízzel öntözgetés. …Nameg, hogy nagyra nőjön!

Sülnek már a csibék! Vagdossunk hát zöldséget, gyümölcsöt! Először is két fej lilahagymát aprítottam miszlikbe, és locsoltam le citromlével (facsarás izomból!) továbbá sóval hintettem fel…

Aztán néhány kocka almát, körtét, mandarint, meggybefőttből néhány szemet összefőztem fahéjjal, mézeskalács fűszerkeverékkel, s amikor kicsit kihűlt hozzádaraboltam a gyümölcsök többi részét, meg még grépfrújtot is…

A lilahagyma közben leizzadt, úgyhogy már nyiszáltam is a káposztát, reszeltem a répát… Összekeveredés köménnyel, olívaolajjal és kész!

A csirkemellek sülögettek, ráreszeltem hát némi parenyicát, és rápirítottam a tetejére. (Villanytűzhely! O-o-o-óóó, a felszín tűzforró!) Közben teát főztem Earl Grayből, fahájból, szerecsendióból, és mézeskalács fűszerkeverékből… Szűréskor olyan ügyesen kifeszítettem a kakiszűrőt (tudod, pelusba ilyet raktak régen…), hogy egyből a kezemre szánkázott a forró tea. (Bivalyerős lett amúgy…) Bele kis tej, kis méz… Aztán az meg a termoszba bele…

Dobozoltam mindent, a maradék csirketöltelékhez hozzáöntöttem a szaftot, és szendvicsekbe kentem… És egy öt órás munka végeredményeként előállt a Boróka Kupa menü István és jómagam részére…

gombás pörköltszerűség juhtúrós sztrapacskával

De miért darált húst vettek nekem? Na mindegy. Kingának készült, tök jó lett...



De hogy hogy is volt ez... Arra már a franc sem emlékszik... Nagyjából a Barnabás féle fullextrás alapértelmezés.

karácsonyi sütizés cseptör tú

Hősünk korábbi sikerein felbuzdlva újabb kalandokba bocsájtkozik, most már nem csak amolyan magányos farkasként, hanem világszép kedvesének ihelető társaságában... Na jó... Szóval...

Kinga hozott egy üveg meggyet. Én kettőt akartam, de hát néma gyereknek az anyja sem érti a szevát, szóval ennyi. De nem baj, szereztem a hiányzó helyére két emelet magasságból egy másikat... Mondjuk az barack volt, de végül is --- nagy sárga meggynek elmegy.

Miközben én a főzőrumot, meg a két üveg befőttet össze-, majd öszze-vissza, végül szanaszéjjel locsoltam, közben 3x annyi edényt koszolva, mint kéne, Kinga szétválasztott 18 tojást és a habverővel elkezdett a fehérjékben turkálni.

Mikor elvesztettem a hitemet - sajnos -, hogy a tojásokból valaha is hab lesz, átvettem a habverőszerepet. Azért nem géppel csináltuk, mert a kézi gép még egy éve elromlott (fanatikus blogolvasók (amilyen itten nincsen) emlékezhetnek rá) A robotgépbe meg három fordulóban sem fért volna bele.

Én már kicsitben vertem kézzel gyönyörű habokat, gondoltam: mit nekem a méret! Ennek az lett az eredménye, hogy az alján még mindíg folyós cuccot ütögettem, mikorben a felül úszó habot már csak összetörni tudtam.

Közben Kinga az utasításaimat (melyek két recept össze-vissza/sehogysem elolvasásán alapultak) szorgosan követte (ó balsors!) Összekeverte a cukrot a tojássárgájával, majd... a liszttel is! Gyönyörű édes galuskatésztát kaptunk, jó keményet! Képzelhetitek milyen könnyű volt összekeverni a habbal! Először a közepét törtük össze, aztán a szélét már úgy ahogy el tudtuk kutyulni ... Kinga szüntelen csitított, hogy ne aggódjak, tök jó lesz, és hogy nem is érti, miért vagyok ideges. (Rendes lány...) Én közben a bajszomat téptem!

A bajusztépés újabb zseniális ötletet szült végtelenül kreatív elmémben. Mivel a befőttel a rumot elvileg már két hete össze kellett volna önteni (a diffúzió megdöbbentően lassú folyamat) ezért úgy döntöttem, keveréssel gyorsítunk a helyzeten! Beraktam a ropotgépbe a tésztadagasztó fejet, és a leglassabb fokozaton elkezdtem keverni... A habtörés közben oda-odatekingetve szépen lassan kiderült, hogy még a fenti lájtos paraméterek mellett sem keverés kereketett a dologból. A meggyek csak félbe, harmadba szakadtak, a barackok pedig szépen lassan teljesen szétmállottak. ...Viszont a célt elértem: az utolsó rostig átitatódtak rummal!

A piskóta(?) közben sült... Szépen följött, talán egészen 3/4 milliméternyit! De csak az amelyik a tál tetején levő, könnyebb tésztából volt.

Ja igen... Csináltunk Aranka csokikrémet is... (Nyami.) ...Azt minden antitalentumunk ellenére sem sikerült elszúrni... (már eleve szar)

A piskótát csíkokra vágtam és 5:3 arányban szétosztva két tálba a csokival és a gyümölcsturmixfőzelékkulimásszal lerétegeztem... A nagyobb adag utazott Lőrincre, a kisebb adag állt egy napot a hűtőben...


És az eredmény pedig: átütő siker!

A gyümölcsök jók voltak szétfoszolva is, a piskóta meg tök jó volt, hogy kicsit keményebb volt, mert így nem ázott péppé és jóval gusztusosabb állaga lett a cuccnak.

Nyomtunk rá tejszínhabot (azt a gép verte föl) és megettük az összest. Mindenki örült!

...Kivéve Gábort (két emelettel följebb). A szétrancsírott barackbefőtt ugyanis - mint később kiderült - az ő féltve őrzött, privát tulajdona volt...

hát fúj

Csináltam karamellás-kakaós-fahájas tejbegrízt. Guszta mi?

főzemény helyett

Annak idején, tizenkevés évesen a konyhai ügyködéseimet (és is, talán mint sokan mások) a sütikkel kezdtem. Olyanfajtákat, hogy "robotgépbe bedobálom a cuccokat azt kész". Sorrend azért fontos. (De néha még az sem.)

Azóta nem nagyon vonz a a sütemény-készítés, gondolom elsősorban azért, mert a sütemény-fogyasztás sem vonz annyira. ...De most az ünnepek közeledtével ajándékozási kényszerek jöttek rám, és úgy döntöttem, újra kipróbálom magam. ...Gondoltam, baromi rutinos vagyok, úgyhogy két receptet rögtön összekevertem, abból is az egyiket, kevéssé, a másikat eléggé megmásítva használtam fel.

Egy kézi habverővel a tojást a vajjal összetrutymákoltam. (Nagy bátorság kellene ahhoz, hogy azt állítsam, habosra kevertem.) Ezután belefolyattam a robotgépbe, mellérámoltam mindenből negyed kilót (najó csak lisztből, cukorból, tejből) megaztán sütőpor, négy deka kakaó, kicsi fahéj... Aztán megnyomtam a gombot.
Kicsit sűrű lett, úgyhogy egy löttyintésnyi tejjel hígítottam.

Sütőpapíros tepsibe öntöttem, a tepsit meg bedobtam a... Csúcsszuper Fenomenális Kafakirály Zsírúj Sütőnkbeeeeee!!!! ...(lehiggadtam) ...és sütöttem amíg szépséges nem lett.

Miközben kihűlt, a negyedkilós mennyiségeket továbbra is tartva, összekevertem mascarponét sovány túróval. ...Hogy is volt öt sorral följebb? ...Kicsit sűrű lett, úgyhogy egy löttyintésnyi tejjel hígítottam. De ennek most annyira nem örültem, mert ezután jöttem rá, hogy narancslevet is akartam tenni bele. Mondjuk tettem is, és szerencsére nem folyt szét a cucc. Ment bele még fahéj is.

A sütit leszéleztem jó asztalos módjára, majd hatba, a hatodokat pedig merőleges irányban félbe vágtam. A krémet zselatinporral habosra kevertem, és számos sütifelületre, de biztos nem az összesre rákentem.
Kakaót rá hintve!

A szépségén meglátszik a cukrász gyakorlatom. Az íze viszont az alapján a morzsányi alapján amit megkóstoltam jó, különösen, hogy én nem éreztem rajta kókuszízt, amit nem szeretek. A célszemély viszont, aki meg szereti a kókuszt, érzett rajta. ...Így mindenki jól járt.

egy nagy nudli

Azt gondoltam lefotózom a zacskót, aztán no comment. Ennyi vagyok. Esetleg odaírom, hogy mi pucéran (prézli nélkül) szoktuk enni, sajttal, tejföllel...

Na ezt már reggel elszúrtam, amikor a bótban megláttam és megszerettem a hűtőpultban megpillantott juhtúrót! Rám kacsintott és annyit mondott: "Én is a nudlira akarok kerülni!"

Az ebédnél pedig... Végleg elszúrtam az unalmas, gáz, semmiextra mirelitkaja imidzset. Ráraktam ugyanis a tegnapról maradt nagy kanálnyi toszkán aprópecsenyét... Így lett sajtos-tejfölös nudli helyett sajtos, tejfölös, juhtúrós, paracsicsomos, zöldfűszeres, fokhagymás, fehérboros, sertéshúsos, pulykahúsos, csirkehúsos nudli...

Először úgy gondoltam, hogy a maradék, nyúlfarknyi aprópecsenyét meghagyom a legális módon fogyasztóknak (pirítóssal), deaztán annyira ízlett, hogy nem tudtam ellenállni. Mind megettem.

...Még jó, hogy a tesóim nem igazán olvassák ezt a blogot. Így őszintén tudnak majd örülni a sajtos-tejfölös helyett a mai izgalmas sajtos-tejfölös-juhtúrós nudlinak.

szendóremek

Ötleteljünk, három és...

...Miközben az élesztőgomba-sejtek némi cukorra és lisztre a nedvesség útjain, a hozzákutyult levegőbuborékokból nagyokat szippantva vadul osztódni és CO2-t termelni kezdtek, a libazsír szétolvadt a serpenyőben...
Rádobáltam némi füstölt csemegeszalonnát. Legnagyobb meglepetésemre a hűtőben találtam némi erősen füstölt sonkát (vagy tarját?). Eléggé gyanús eredetű volt... A zöldesfekete részeket levágtam róla, és vékonyra vágva alaposan átsütöttem a zsírban. Miközben sült alaposan átfele, már daraboltam is a gombát, és ment is rája izibe.

Közben az előtészta már összegedvázta az edény tetejére terített konyharuhát, úgyhogy átküldtem izmozni a liszkupacba (nem kukacba, kupacba!).

A gombák a sós húsáruktól gyorsan megizzadtak, kaptak fokhagymát - sokat (és a tészta is!) -, provanszit, majd kis hezitálás után - egy korábbi emlékfoszlányban bízva -, curryt bátran. ...Végül sót, borsot - fehéret ám!
(Akinek sok a gondolatjel, annak üzenném: ...sajnálom, hogy neki nem megy, de én ennyit gondolkodom. Na.)

A lisztkupacban jól felhabzott már a kovász, ment bele só, olívaolaj vagy négy kanállal, víz, osztán gyúrás! Először kábé fánkállagú volt, de így volt alkalmam sokat gyömöszölni, keleszteni, és még akkor is egész lágy volt, a sok hozzádolgozott liszt ellenére. Gyönyörű lett!

Közben a gomba lepirult, kapott hát egy nagy rakás tejfölt meg tejszínt. A zöldfűszerek és a curry ügyes kombinációjából olyan szín keveredett, a cuccot eladhattam volna valami tré rajzfilmbe UFOkajának. Kis főzés után végül behabartam krémsűrűségűre.

Tojás is főtt. A tésztából meg öt nagy zsömlét formáztam a kis sütőtálainkba. Betettem a sütőbe megdöfködve, és az otthoniak gondjára bíztam.

Hazaérve vízszintes metszeteket készítettem (zsömlénként 3at). Rá a gombáskenőcs, rá a felszeletelt főtt tojás, megsóztam ahol eszembe jutott. Sajtreszelvény a tetejére, és be a sütőbe!

Issssszonyú jó lett!

egy nagy rakás

Mára valami közepesen extrát gondoltam.

Jó korán lefeküdtem, hogy legyen időm megcsinálni... Csak az a baj, hogy nem korán kellett volna feküdnöm, hanem korán kelnem. Minthogy így is négy órával tovább aludtam, mint terveztem, és az ebédkészítés is háromnegyed órával tovább tartott, mint gondoltam, ezért nemcsak az első, de még a második órámnak ez elejét is el kellett lógnom... Hát így igyekezzen az ember...

Libazsírral indítottam (in memoriam Márton napi vasárnapi ebéd), hagymapárolással folytattam... Majdnem égetés lett belőle, mert valami egészen megdöbbentő gyorsasággal odakapott, még jó, hogy alákukkantottam a fedőnek, mikor a pálinkát kezdtem magamnak kitölteni. Szólt a Neil Young Sétány, fél kiló darált sertéshússal ajándékoztam meg a hagymát, és közben 3/4 kiló gombát aprítottam.
Azt elkezdtem pirítani, miközben áttértem a paprika csíkokra vágására. A húst daráltságához képest indokolatlanul sokáig hőkezeltem, majd sóztam, borsoztam (miként a gombát is a másik edényben) majd kevés fűszerpaprikával is megajándékoztam.

Még egy pálinka és a Fekete emberre áttérés után, miközben a paprikák a kontaktgrillen veszítettek ropogósságukból, a pénteken a tésztasaláta elől a hűtőbe menekült sajtmártásmaradékba beleolvasztottam 2 camambert sajtot, és beleöntöttem 2,5deci tejszínt. Belenyomtam minden megkezdett fokhagymánkat, egy rakás bazsalikomot, némi provanszit.

Már finisben voltam a rizsfőzéssel, de azért még belekezdtem egy Dido albumba és egy korsó sörbe.
Amikor minden elkészült, leraktam akkurátusan rétegezve (rizs, gomba, rizs, hús, paprika, sajtmártás, namégegyszer és mégegyszer)

A tetejére sajtot reszeltem és otthagytam őrizetben a sütőben.

Na. Ezt sem fotóztam le készen. Nem aratott osztatlan sikert, de nekem bejött. Kicsit kellett rajta sózni.

partykaja, hirtelen felindulásból a Várba

Ma estére önellátó vendégeskedésbe voltam hivatalos, s nagyjából az utolsó pillanat után fél pillanattal kitaláltam, hogy én nem csipszet akarok vinni. (Főleg, hogy a Budai Várban volt... És öltönybe kellett menni... Akkor nehogymá!)

Nagyjából az történt, hogy összehajigáltam mindent (a tonhalat leszámítva) amit otthon találtam. (De tényleg.) ...Pontosabban:

Olívaolajra szép mennyiségű fokhagymát nyomattam, majd sonkát dobtam rá. A sorrend fordítva lett volna ideális, féltem, hogy megég a fokhagyma, de végül sikerült pirított állapotba varázsolni a sonkát a megkeseredés nélkül. Ekkor kiolvasztottam és kicsit pároltam rajta egy jó adag kukoricát.


Feltettem főni 7 tojást és kb 80dkg tésztát, közben a tűzről levett kukoricába belereszeltem az otthon talált 2 szál sárgarépát. Amikor ez megvolt, hozzálapátoltam néhány kanál ebédből csent sajtmártást (röviden: márványsajt, tejszín, zöldfűszerek), csak egy kicsit hagytam a későn ebédelőknek (mint később kiderült fölöslegesen).

(A kép nem beállított, komoly.)

Leküzdöttem a kísértést, és a márványsajtra való tekintettel a tonhalkonzervet érintetlenül hagytam.

A tojás megfőtt, megpucoltam, földaraboltam, a tészta is megfőtt, azt nem pucoltam meg, de bátran leöblítettem, hisz úgyis hidegen kell.

Mindent összekevertem, kivéve az öntetet, amit külön vittem el. Ja... abban volt olívaolaj, citromlé, balzsamecet, rengeteg fagyasztott bazsalikom, provanszi, só, bors.

Megörültem a hűtőben talált olívabogyóknak, és azt is mind hozzákutyultam a tésztához.

Ezután három óra utaztatás következett. (De ennek azt hiszem nincs olyan jelentősége, mint az ókorban a savanyúkáposztánál. (GYK: Ami azt hitték azért savanyodik meg, mert sokat hurcibálták...)) Kálvintér - Szabóervin - Deáktér - 16osbusz - Moszkvatér(fennmaradtunk) - Vár útvonalon sétáltattuk a nagy bödön tésztasalátát.

Majd idegtépő várakozás következett (mikor fogy már el a csipsz?!?), de végül hozzákevertem az öntet nagy részét (azért nem mindet, mert kicsit túl ecetes lett.) ...és megették. Reméltem, hogy valaki csinál fotót a végeredményről, meg ahogy öltönyben falatozunk... De nem... Ez van.

nem rutin, nem finomfőzelék, kompromisszum

Mostanában csökkenő a főzési lelkesedésem (meg mint látható a bolgolási is... Pedig volt olyan vasárnapi menü... Hmmmm! Raguleves... Lecsós gombás szelet... Isteni volt!)
Ma már úgy gondoltam: illene valami nagyszabásút összehozni, kedvem meg a nagy bonyolultságú paradicsommártásos tésztához volt.

Kompromisszumom a következő: 4 szál sárga és egy fehérrépát pirított hagymán... pirítottam. A túlzott karamellizálódást újra és újra kevés gombával akadályoztam meg, amely pont elég vizet eresztett a hóbelevanc pirulva párolódásának idealizálódásához. (Ez az új metódusom a gombakezelésben: nem egyszerre rakom bele a gombát, mert úgyis totál lepirítom, szétfőzni meg úgysem lehet, így a már felvágott gombát lehet folyamatosan nyomni bele, a végén úgy is ugyanúgy néz ki az összes. (Vagy ha nem, hát akkor csak növeltük a biodiverzitást.))

Amikor minden jól megpirult, akkor jött a ravasz húzás. Más érdekesebb zöldségeket is akartam bele, de november lévén nem kaptam semmit, így ráküldtem a maradék üveg zakuszkát, amely így másfél év spájzolódás után a kenyérrekenhetőségi minőségét már úgyis elvesztette.
Plusz passzírozott paradicsom, rotyogtatás, végül tejszín.
Tészta, sajt és tessék!

csirketrancsír tésztával

Az ezévi munkaidőm erőteljesen lecsökkent heti egy alkalomra, így kisebb töménységben ömlik a dzsuva a konyhánkban és a hülyeség a blogra.

Vettem egy kiló pici pipicici filét és csíkokra szabdaltam (persze azt már otthon). Helyet szorítottak egymásnak a kontaktgrillen, és sós, olívaolajos kis testük lassan pirult ottan. Egészen addig, amíg a grill egyszercsak nem melegített tovább. Ezt a problémát azóta sem elemeztem ki és jártam utána következményeinek, mivel úgy döntöttem, hogy akkor a csibécskék most már jól vannak, és egy nagy deszkára halmoztam az összeset, és bizony csúnyán elbántam velük egy kapitális méretű késsel.

Egy nagy serpenyőben vajon hét gerezd fokhagymát kicsit hmmmm... Aztán provanszi bele, majd a csirkeaprítmány. Kicsit pirulgatott, közben kapott abból a szárított kakukkfűből, amit a születésnapomra kaptam cserépben. (De akkor még nem volt szárított.) Borsot, s tárkonyt is, még hozzá éppen annyit, ami nem nyomta el a többi ízt, de issszonyúan megpörgette a az egész cuccos ízvilágát.

Belenyomattam aztán egy zacskó tejszínt, majd egy háromnegyed citrom levét. A maradék egynegyed citrom egy korsó sötét búzasörbe ment, a búzasör meg... nem nehéz kitalálni, hogy hova ment. Kis sűrűsödés után tettem beléje elég sok fagyasztott bazsalikomot, és kész is volt.

Ezt a bő háromnegyed órás kaját tésztával ettük. Nem lehetett nyelni, mint kacsa a nokedlit, dehát ez szerintem nem meglepő és nem is baj, csak már hozzászoktunk ahhoz, hogy a tésztát mártásokkal esszük. Nem, ez most hús volt körettel, mégha a hús nem is volt egyben, egészben. Akinek nem tetszik, termeljen több nyálat. Vagy csináljon salátát. Na.

rakott minden ami otthon van

Mára megnyertem a főzést. Felmértem mi van otthon és az azt kisebb elhanyagolásokkal mind beleraktam.

Miközben Kinga krumplit pucolt nagy erőkkel, és felvágtam három nagy fej hagymát, olívaolajban elkezdtem pirítani és hozzányomtam három gerezd fokhagymát na meg némi csilit. Mikor már nem csak megpárolódott, hanem kicsit meg is pirult a cucc, akkor hozzádöntöttem egy üveg sűrített paradicsomot. (Közben feltettem melegedni másfél liter olajat, benne négy nagy gerezd fokhagymával.) Belevágtam a paradicsomba fél üveg olívabogyót, rengeteg fagyasztott bazsalikomot, oregánót, provanszit. Sóztam, borsoztam

Közben szerb, majd magyar népzenét hallgattunk szépen (Teofilovice testvérek, Kallós Zoltán, Fonó együttes)

Az olaj felforrósodott, a fokhagymák megsültek benne, azokat is belenyomtam a paradicsomba, az olajba pedig beledöntöttem a másfél kiló felkarikázott krumplit, (miközben Kinga már javában padlizsánt dolgozott felfelé).

Ittam kávét, másodszorra is. De a krumplik elvoltak egy darabig, és közben a padlizsánt felszeleteltük, besóztuk, és mikor a krumplik végre aranylók lettek, letörölgetve a megizzadt szeleteket, kisütöttük azokat is.

Főztem fél kiló tésztát (újféle, mint kiderült: igencsak gagyit) és a padlizsánnal, a krumplival egyetemben, sőt rengeteg paradicsommal, a paradicsomszósszal, sajttal, juhtúróval lerétegeztem. Belül pedig a bort rétegeztük diópálinkával.

Eddig kábé két óra volt a folyamat, és még fél órát sütöttük. Osztán megettük. Az utolsó morzsáig. Kissé majd kipukkadtunk.

pégyőri kemencézés

Tábori keretek között háromnapos bakonyi tájfutóversenyen vettem részt, és a szállásunk a régről ismert és szeretett pénzesgyőri Pangea-házban volt. Ottan van ám egy szabadtéri kemence, és ezt a lehetőséget ki kellett hogy használjuk egy jó kis langallósütéssel. Mivel állítólag erre a feladatra én voltam a táborban a legalkalmasabb személy, ezért az akciót én bonyolítottam le. ...Baromira élveztem!

Egy-két körülbelüli utasításom szerint István bevásárolt, és ezekből a hozzávalókból a délután közepefelé neki is láttunk. Először is néhány szorgos kukta kitakarította a rendkívül retkes kisebbik dagasztóteknőt. Közben kovászt készítettem öt élesztőből, meg érzésnyi lisztből és vízből, kevéske cukorból.

Elég hűvös idő volt, meg sem akart mozdulni. Közben a siserehad nekiesett a sok kiló vörös és lilahagymának, és felvágta darabokra, én meg elkezdtem a két kiló kockázott teszkóbacon zsírját kiolvasztani. Elég gusztustalan egy húskészítmény volt ez, zsír nem is annyira, csak víz jött inkább ki belőle.

Zsuzsa kezdeményezésére meleg vízbe tettük a kovászos kancsót, ami eléggé felpörgette az eseményeket. Bálint és Panka már alig bírták kordában tartani mind a tíz mohó ujjukat, hogy rávessék vele magukat a lisztre, vízre, kovászra, és tésztát gyúrjanak belőle. Miközben a szalonnakevergetést Kristófra bíztam, Panka és Bálint kezei alá döntöttem három kiló finomlisztet, és kábé harmad-harmad kiló graham búzalisztet és teljes kiőrlésű rozslisztet, továbbá ki tudja mennyi vizet. Amikor jó kulimászosak lettek, akkor a maradék egy kiló finomlisztet a kezükre szórogatva, biztattam, igazgattam őket, és így két helyre, hólyagos tésztagombóc keletkezett. Egymás mellé szorítva letakartam őket, hadd keljenek kicsit.

Begyújtottam a kemencében a fát, mint utóbb kiderült, kicsit későn, mert a két tésztagombóc (nem várt gyorsasággal) 10perc alatt összenőtt és másfélszeresére duzzadt. Felváltva nyomkorásztam a tésztát és piszkáltam, raktam a kemencetüzet, miközben kiadtam az ukászt a rengeteg hagyma szalonnazsírban történő megpirítására. Sajnos a zsír kis mennyisége és a lábos geometriája miatt (magas, keskeny) a hagyma egyáltalán nem pirult, és még csak nem is annyira párolódott, mint inkább főtt (hagymalevesnek tökéletes lett volna)... Na, ennyi baj legyen.

A kemencében (egyenlőre még tűz mellett) kezdett csinos parázsmennyiség kialakulni. Kitoltam hát a két szélére, a kemence közepét nedves felmosóval kitakarítottam, és szóltam Pankának és Imolának, hogy nyújthatják az első langallót a lapátra. Mivel a sót okosan kifelejtettem a tésztából, ezért minden egyes kis gombócot külön kellett megsózni. ...És beindult a legparásabb, legismeretlenebb rész: a kemencében sütés.

Az első vastag lett, még nagyon égett a tűz, így a külseje égett, a belseje nyers lett. A második felfújódott, az alja a kemencéhez ragadt és kiszakadt, a harmadik már egész pofás lett, de a közepe ennek is nyers volt. Közben a Pankáék lelkesen nyújtottak, én meg elbénáztam az időt, és azok úgy ráragadtak a a lapátra, hogy csak késsel lehetett levakarni őket, darabokban. ...De aztán a negyedik darabtól (egy olyan fél óra bénázás után) kezdett beindulni a dolog.

Egyszerre három, kábé 25cm átmérőjű lepény sült a kemencében. Amikor nagyjából megsültek, kikanalaztam őket és a lelkes lapáthordó legénykékkel az asztalhoz vitettem őket, ahol a még lelkesebb jelentkezők saját ízlésük szerint díszítették szalonnás hagymával, kolbásszal, sajttal. Ezután még visszatettem őket egy kicsit, és amikor összesült az egész miskulancia, akkor tejföllel be lehetett harapni.

Nem voltam rest szórakozni a mindenféle egyéni csinálmányokkal, töltött golyókkal, melegszendvicsekkel sem.

Este kilencre a teletömött fiatalok és lurkók között már csak egy-két falatozó akadt, azok is már csak sportból ettek, s az utolsó két langalló felével már azok sem bírtak...

...Nekem nagyon tetszett, és többen állították, hogy nekik is. Hát legyen máskor is szerencsénk!

lecsószerűség

Mindjárt megyek a Fátrába, de előtte még összedobok valamit, hadd vigyek oda egy kis hazait a gyomromban.

A szokásos hét fej hagyma nagy adag szalonnazsíron kellemes indítás, de most rögtön egy kiló hámozott (leforrázva is elég hosszan hámozott) paradicsomot és másfél kiló megtisztított, felaprított paprikát hajítottam hozzá, meg még egy hegyeserősnek (egy kellemetlen kóstolóélmény után csak) a felét adagoltam bele.

Miközben a párolódást megkezdték, felvágtam egy kis maradékot, konkrétan 30dkg gombát, és utánaeresztettem azt is.

Háromnegyed kiló sertéslapocka lecsimbókozása és vagdalása volt soron. (Közben sóztam, borsoztam rendesen a paprika párolódmányt.) Kockásított formátumban azt is beleküldtem, és pároltam szorgosan, hosszan.

Mindezt szépen csöndben, szárazon végeztem, önmaga élvezhetőségében.

Leve maradt bőven, több, mint egy óra forralás után is, úgyhogy stílustalanul a vizes cókmókhoz rámoltam a fűszerpaprikát. De persze azért föloldódott...

A végkifejlet előtt hozzákanalaztam egy jó adag tejfölt.

Kenyérrel beküldtük, én még pistáztam, sóztam is... Aztán mit sem sejtve irány a Fátra!

gulászuppö

Február óta csücsül a mélyhűtőben egy marhalábszár darab... És ímé elérkezett az idő, mikor belőle kaja leend. Azt hittem, több a hús, de így, hogy csak olyan másfél kiló volt (legfeljebb kettő) megelégedtem hét hagyma megpárolásával (persze szalonnazsíron). A hagymák közül négy szépséges hófehér színű volt olyan zsenge volt (lehet, hogy ovis vagyok, de én még nem is láttam ilyet) Nem is kellett volna vizet alálöttyintenem, olyan szépen párolódott a saját levében is, csak ez ugye már kicsit későn derült ki.

Miközben a hagyma párolódott, puceráltam a husit, és miközben puceráltam a husit, eszembe jutott, hogy paprikát is akartam bele tenni, szóval a húspucerálást felfüggesztve beleaprítottam 3 zöldpaprikát a párolódó hagymákok közibe. Mire a trancsírozást befejeztem a paprika utol is érte a hagymát, beledobtam a húst, hadd szóljon...

Adtam neki sót, borsot, csípőspaprikát, köményt, két babérlevelet...
...Hát eresztett levet bőven, de aztán lepirult, akkor kicsit fölengedtem, akkor megint lepirult. Közben hámoztam répákat (asszem 5 nagy sárga 4 kicsi fehér), meg rájöttem, hogy nekem muszáj bele valami tésztaszerűség. Sok. Így begyúrtam három tojásból meg kábé harmad kiló lisztből csipetketésztát. Szép kemény lett.

Közben eltelt két óra. Akkor megpaprikáztam módjával, de alaposan, és felengedtem vízzel. Beledobáltam a répákat, majd gyors krumplipucolás következett, meg vagdosás, és a répáknak negyed óra egérutat adva megindultak a levesbe a krumplik is, mind a négy.

Amikor minden puha volt (ja! a répák nyertek, de nem sokkal) és a kóstolgatás közben kiderült sóhiányt pótolgattam, akkor indultak volna a csipetkék. Igenám, de úgy terveztem, hogy a krumplinyomón fogom átpréselni, így nem csipegettem le, viszont a krumplinyomót meg nem találtam, viszontellenben igenerős késésben voltam. Na most mi lesz? Végül nagykapkodásban lereszeltem a tésztát... najó nem lereszeltem, hanem inkább átgyötörtem egy nagylyukú reszelőn. A csuklómon is lett egy nagy lyuk, a gulyásleves, meg nyomokban embert tartalmazhat. ...Sebaj. Elrohantam.

Megjöttem ám másnap és megkóstoltam. A publikum egy része túl erősnek találta, de értelmes mennyiségűre hígítva ez a probléma megszűnt, sőt én pölö még tettem hozzá erőset pluszba is. Kicsit talán sótlan is volt, de ezen ugye egy leves esetében könnyű segíteni.

Azér szerintem jó lett.