Kis szalonnazsíron két nagy fej hagyma összeszottyadt. Jól megpaprikáztam, és ráborítottam a zöldbabot, belehajítottam négy gerezd fokhagymát. Sajnos nem engedett elég gyorsan levet, és apaprika kicsit odakapott... Volt aki érezte rajta.Persze nem bírtam, ki, hogy már csak sót rakjak bele, ment hozzá egy kis borsikafű, meg leheletnyi majoránna.
Mikor megpuhult a zöldabab, egy nagy doboz tejfölhöz bátran lisztet lapátoltam. Én sosem nagyon értettem, hogy egy rántás, vagy egy habarás hogyan lehet csomós, hiszen az arra való, hogy ne legyen az... Most mikor már görcsben volt az egész csuklóm akkor megértettem...
Hozzáöntöttem a tejfölt a hóbelevanchoz. Mikor ráparáztam, hogy csákánnyal sem lehet majd kiszedni a lábosból a főzeléket, akkor tettem még hozzá vizet, meg még egy kicsit... Amikor kifolyt a lábosból abbahagytam. Csináltam hozzá bundáskenyeret. Megint nagy okosságomról tettem tanúbizonyságot, mikor megfogtam a csipeszt amivel előtte a forró olajba nyúlkáltam. Nem azért engedtem el mert fájt, hanem mert sercegve felforrat az ujjamon lévő nedvesség... Hát gondoltam akkor biztos forró, nem kéne fogdosni...Készlett végül. A népszerűségéről meg már szólottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése