nem bírtam már a kedvencem nélkül

Aki esetleg nem tudta volna: én a gombapörkölt koronázatlan királya vagyok. Csak miheztartás végett mondom. Az uralkodói hatalmam azonban mostanában nem gyakoroltam, hiszen hosszú utazásokat teszek az eddig ismeretlen receptek birodalmaiban. Ma azonban hazahúzott a szívem és megpróbáltam felvenni a kormányzás elhagyott fonalát. Megadtam a módját minden szempontból, szántam rá időt, fáradságot is. Robotgépek kizárva, időmegtakarítási slendriánság naná hogy nincs.
Kilenc közepes fej hagymát vágtam szanaszéjjel. Aki még nem látott nagy kupac felszeletelt hagymát, az szóljon, felrakom a képet. Vágtam egy nagy halom füstölt szalonnát, kiolvadt belőlük a nagy teflonba fél ujjnyi zsír, és megkezdődött a hagymák lassú párolódása. Nem akartam gyomorfelfújós féligpárolt hagymapörköltöt enni... De volt a hagymáknak ideje mindenre, ugyanis meg kellett mosnom és felvágnom két kiló gombát, a végén már tényleg rákapcsoltam, de ez így is majdnem háromnegyed óra volt. Az viszont világossá vált, hogy ez nem fog beleférni a teflonba, ezért áttelepítettem az egészet a nagy acéllábosba. Kételkedtem benne, hogy ennyi gombát még a héten zsírjára tudok pirítani, úgyhogy most alaposan megpaprikáztam, rádobtam a gombát... Azaz rádobtam volna, de még ebbe sem fért bele egyszerre, csak mikor az első kétharmada kicsit már összeesett.
Amikor a gombák szépen összeszottyadtak, visszatelepítettem a teflonba a kisebb leégési valószínűség, ugyanakkor nagyobb pirítási és párologtatási felület létrehozatala végett. Láttam, hogy túlságosan kicentiztem a dolgot: így meg a tejföl nem fog beleférni, de már késő volt visszakozni...
Rotyogott, rotyogott. A falon és a pulton egyre jobban látszott, hogy mi készül itt. Hogy mi? Hát bizony csodálatos és elkerülhetetlen takarítási kényszerhelyzet létrejötte van fennforgásban. Hát ez van.
Közben kíméletlen alapossággal megborsoztam, továbbá - ne legyünk már unalmasak - raktam bele leheletnyi provanszit, kakukkfüvet, borsikafüvet. Csak úgy éppenhogy. ...És persze megsóztam. A körülményeimre való tekintettel, kidülledt halántéki erekkel koncentráltam, hogy ne sózzam el. Ha a nők beleszólnak a birodalom ügyeibe, abból semmi jó nem származik.
Végül számlálatlanul hosszú idő alatt a gomba csak elfőtte a levét, addigra a karom leszáradt annyit kevergettem, nehogy odakapjon a paprika... és akkor kezdődhetett a szakaszos párlás igényesen végrehajtott művelete. Amikor késznek ítéltem, beleborítottam fél liter tejfölt (végül mégis belefért) összeforraltam, azt jóság van. A pörkölt paprikássá nemesedett
Jött a nokedli manifesztációja. Az elmúlt év legnagyobb reformjának neveztem ki (uralkodói jogkörömnél fogva) a nokedlikészítési gyakorlatomban bekövetkezett változást. (Tisztelet és megbecsülés a ötlet mellett kardoskodó tanácsosnak!) A nokedlitésztát csak akkor rakom össze, mikor már felforr a víz és amint összeáll (nem baj, ha nem sima) már küldöm is át a szaggatón. Elég kis nokedliszaggatónk van és a lábos is több fordulós megoldást tesz csak lehetővé. Mégis a víz felforrása utántól számítva húsz perc volt szűk másfél kiló lisztből készült nokedli előállítása. Királyság!

A végeredmény lepattant a maximalizmusomról. (Talán a hagyma volt egy hangyányit sok) Felháborító módon ugyanis nem fetrengtem földöntúli önkívületben az ebéd utáni órákban, csak egyszerűen nagyon finom volt. Le kell, hogy mondjak, nincs mese.
Bálint továbbra sem szereti a nokedlit, Anna meg a gombapaprikást... Trónfosztás!