EASTWESejTő menü

Megint amolyan ünnepek utáni igényekkel, bízták rám a mai ebéd elkészítését, nevezetesen: legyen benne leves és ne legyen benne hús. ...Na nagyszerű! Egyrészt a levecsinálásért nem vagyok nagyon oda, másrészt meg zöldséges kaját valahogy mindig nehezebb kitalálni. ...De azért lássunk neki!

Így végül ma napnyugattól napkeletig érő menü volt, francia hagymaleves és kínai tésztasaláta.

Hát először is vettem némi hagymát. Na jó. Egy igen nagy kupac hagymát. Ebben a kupacban képviseltetve volt két alsó néposztály is, a prolik és a parasztok (ééérted az egyik vörös, a másik meg a póré. muhahaha.). Miután felnyiszáltam ezt a nagy kupac hagymát, egy kis vizet alálöttyintettem és lassú tűzön felraktam párolódni.


Mindeközben vizet forraltam, és kifőztem a tésztát a salátához, hogy mire ebédidő lesz, már szépen kihűljön. A tésztát kicsit kevésbé keményre akartam főzni mint szoktam... de nem ennyivel... Ez azonban csak annyit jelent, hogy kábé annyira lett puha, mint egy átlagos magyar háztartásban szokás egy tésztának puhának lenni. (Ej de szépen mondtam!)
...Már a múltkor elhatároztam, csak aztán elfelejtettem, hogy egy-két állandó adatot minden bejegyzésnél közölni fogok. Történetesen, hogy mit ettem, ittam (elsősorban alkoholos az érdekes) főzés közben, milyen zenét hallgattam, és mennyi idő volt elkészíteni a kaját.
Kábé itt volt az a pont amikor már nagyon megéheztem, de már nem is volt nagyon reggel, úgyhogy taktikusan csak egy vajas zsömlét fogyasztottam. Zenének meg beraktam a Hair első felének zenéjét. Rögtön jobb hangulatom kerekedett.

Eközben elkészítettem a salátamártást. Nem utazunk kicsiben, rögtön háromszoros adagot toltam. Kilenc evőkanál olaj, hat evőkanál szójaszósz, három evőkanál citromlé, fokhagyma, újhagyma (na! még plusz két féle hagyma a vörös és a póré mellé) pirított szezámmag, kevés csili, só bors, éskészvan.
Régebben gyakran ettünk itthon ilyen tésztasalátát, hiszen a lényeg ennyi, és ez nagyon gyorsan elkészíthető. De én sosem elégszem meg ennyivel, úgyhogy lássuk, mivel dobhatjuk még fel a végeredményt! Azt elfelejtettem mondani, hogy a tészta főzővizével, leszűréskor leforráztam némi babcsírát. Nyami. Már ment is egy kistálba, mint opció a salátához.

Aztán egy kínai kelt félig felvágtam... Kicsit furcsának találtam, hogy így hagyjam nyersen, de hát... hadd idézzem a nürnbergi pert: "parancsra cselekedtem" Ment is egy tálba azon nyersiben, mint kettes számú salátatartozék.
Közben a hagyma (kábé egy óra alatt) pépesre párolódott, jól megfűszereztem (só, bors, majoranna, kakukkfű, szerecsendió) és hozzálocsoltam szűk két liter számítógépb**i-levest. (Érted, kockából.) Hagytam hadd főjön.
Visszatértem a salátához, szép kis pálcikákra vágtam különféle gyökereket (sárga, fehér, zeller), és a jó kis teflonunkban félpuhára pároltam. Tá-dám!


Közben már eléggé késésben voltam, de levessel kapcsoltaban még eszembe jutott valami. Sajnos. Általában véve szeretem besűríteni az olyan ételeket, amiknél ez szóba jön. A receptben itt a leves esetében is az állt, hogy a hagyma megpirítás után, lisztszórást alkalmazzunk. Én erről azonban jótékonyan megfeledkeztem. Elfogadtam így a helyzetet? Dehogy. Máris egy ötlet kunkorodott ki a fejemből, amiről előre tudtam, hogy elbaltázott dolog, de csak azért is véghezvittem. Kihalásztam némi lé nélküli hagymát és egy kis tálban simára kevertem liszttel. De olyan sűrű lett, hogy a levesbe visszahajítva nem szétoszlott, hanem jó kis hagymagaluskák úszkáltak a levesben. Vidáman rámkacsintottak ahogy fel-felbuktak a felszínre. Megpróbáltam szétnyomkodni őket a fakanállal, de ettől csak annyi változás történt, hogy most már több kisebb galuska lubickolt a hagymalevesben. Kissé égnek állt a hajam. Úgyhogy ki kellett halásznom őket egyenként, és egy kis lével újra szétkevernem kis tálkában, több fordulóban. Felemelő volt.

Fináléképpen két csokor petrezselymet apróra vágtam, lehet belőle szórni a levesre meg a tésztasalátára is.

Végül a sok kis szöszmötölést (kábé tíztől negyed egyig) siker koronázta. LOL, zsír, gempa!